Képviselőházi napló, 1910. XXI. kötet • 1914. január 12–január 24.

Ülésnapok - 1910-493

156 í93. országos ülés 191b január 14-én, szerdán. nek, amely azután az ö saját haladásuknak, az ő saját gyarapodásuknak legerősebb akadálya. (Ugy van! a jobboldalon.) Ez volt czélja azon beszélgetéseknek, amelyeket immár körülbelül egy év óta, előbb minden hivatalos jelleg nélkül, utóbb jelenlegi felelős állásomban is folytattam a román nemzetiségi párt vezető férfiaival. Ezen beszélgetéseknek most csak bizonyos sarkpontjait emelhetem ki. (Halljuk! Halljuk!) Az első az, hogy az állam egységét, az állam nemzeti jellegét érinteni nem hagyjuk. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon : Ehhez nem kell megállapodás !) Szmrecsányi György: Ez természetes! (Nagy mozgás.) Elnök (csenget) Csendet kérek! Gr. Tisza István ministerelnök: Oly óhajtásokat, amelyek e sarkalatos tételbe ütköznek, nem teljesíthetünk. A másik az, hogy annak a teljes jogegyenlőségnek álláspontján állunk, amely évezredes tradieziója a magyar nemzetnek és amelyet magukba oltottak e nemzet ujabb törvényei is. E jogegyenlőség alapján szives készséggel mennénk támogatásába anyagi és kulturális téren e haza román ajkú j>olgárai minden törekvésének. Ennek a támogatásnak, e rokonszenvnek előfeltétele azonban az, hogy ők emináljanak maguktartásukból minden olyan momentumot, amely jogos okot ad az ellenszenvreés bizalmatlanságra. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Huszár Károly (sárvári): Az oláhországi magyarokkal mi lesz? (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, t. ház! (Halljuk! Halljuk!) Gr. Tisza István ministerelnök: Ezen ismételt megbeszélések során igyekeztünk egymást, megérteni, igyekeztem a kormány felfogásáról, szándékáról őket tájékoztatni, nekik, ott ahol lehet, a kellő megnyugtatást megadni. Igyekeztem másfelől megtudni óhajtásukat, panaszukat, objektív és jóindulatú megfontolás tárgyává tenni azokat és keresni minden oly módot, amely náluk megnyugtatást és megelégedést kelthet, anélkül, hogy csorbát ejtsen a már ismételten jelzett nemzeti sarkalatos szempontokon. (Helyeslés jobbfelől.) És mindenekelőtt igyek-ztem ezen eszmecserék során azt a nagy igazságot megértetni ezekkel az urakkal, melyet az imént is kifejezésre juttattam, hogy az egész kérdésnek a lényege a bizalmatlanság eliminálásában rejlik. Az egész dolognak sikere is ettől függ. Hogy lesz-e sikere, momentán lesz-e vagy állandó, az elsősorban attól függ, hogy ugy maguknál a tárgyalásoknál, mint annál a magatartásnál, melyet esetleg az ügy későbbi fejleményei közben tanúsítani fognak, merülnek-e fel ujabb momentumok a bizalmatlanságra, merülnek-e fel olyan ujabb jelek, melyekből arra kell következtetni, hogy bizonyos, a magyar állam nemzeti jellegébe ütköző törekvéseik érvónyesitésével újból számolnunk kell, vagy pedig átadhatjuk magunkat annak a gondolatnak, hogy sikerült az összeegyeztetés, sikerült az ő törekvéseiknek megtalálniuk azokat a kereteket, amelyekben azok kielégítést nyerhetnek a magyar nemzeti állam érdekeinek sérelme nélkül. (Helyeslés jobbfelől.) Polónyi Géza: De csalódás esetén nem lehet lerombolni az oláh gimnáziumokat. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek! Gr. Tisza István ministerelnök: Nem akarok abban a tekintetben jövendőmondásba bocsátkozni, hogy az eredmény jó lesz-e vagy sem, de azt a pesszimizmust, mely az interpelláló t. képviselő ur beszédét jellemezte s amely szerint egyáltalában nem lehetne jó eredmény, nem osztom. (Helyeslés jobbfelől.) T. képviselőtársam kétféle sarkalatos álláspontot lát. Az egyik a miénk, hogy t. i. az országban élő nem-magyar faj külön közjogi egyéniséget nem. képezhet és mint külön közjogi egyéniség, mint test az állam testében, jogokat nem szerezhet, közjogi jogalany nem lehet. Ebben teljesen egyetértünk. Ezzel nézete szerint kiegyenlíthetetlen ellentétben áll az a másik álláspont, mely szerint néhányan ilyen közjogi egyéniséget kivannak a nemzetiségeknek adni és mint ilyen közjogi egyéniség számára, a nemzetiség számára kivannak bizonyos jogokat biztosítani. Megengedem, hogy e közt a két teoretikus álláspont közt nincs kiegyenlítés. De azok között, kik ma még ezen a helytelen állásponton vannak és mi közöttünk lehet kiegyenlítés, mert nézetem szerint igenis van remény a kapaczitáczióra, igenis van lehetőség arra, hogy belássák ezek az urak, hogy azzal a felfogással, amely a magyar állam nemzeti egységének szótrobbantására vezetne, útvesztőbe viszik magukat és hogy ők saját fajuknak akkor tesznek szolgálatot, ha rálépnek egy olyan elvi álláspontra, amelyen az áldásos, produktív közreműködés a magyar nemzettel lehetséges. (Elénk helyeslés és taps jobbfelöl és a középen. Zaj a baloldalon.) T. képviselőtársam azt mondja, hogy az egész nemzetiségi kérdés ennek a két elvi szempontnak az összeütközéséből áll és hogy az egész lélektani kérdés, melynek lényege az, hogy erősebb-e az állampolgári érzés a faji érzésnél. Engedjen meg nekem a t. képviselő ur, ebben a felfogásban van sok igazság, de nincs benne az egész igazság. Az élet nem engedi magát ilyen doktriner tételek spanyolcsizmáiba beleszorítani. Az emberi lélek nem olyan egyszerű valami, amely egy-két sarkalatos szempontnak drótvesszőjén rángattatná magát. Az emberi lélekre az értelmi és érzelmi momentumoknak egész tömege hat, értelmi és érzelmi momentumoknak, ahol igenis, óriási nagy tere van egyes súrlódási pontok kiküszöbölésé-