Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-476

72 k!6. országos ülés 1913 november lk-én, pénteken. telén és szemérmetlen ember vagyok és egyebek közt a sajtóba betolakodott álhirlapiró. (Élénk derültség.) De az igazat megvallva, ez engem nemcsak hogy nem félemiitett meg, hanem még ki sem elégített, (Derültség.) Amióta — és ez nem mától származik és nem is mával lesz bevégezve — nincs az a piszok, szidalom, mocsok, sértés és bántalom, amelyet e párt szeretett és nagyrabecsült vezérére, gróf Tisza Istvánra szórtak volna, (Elénk éljenzés.) azóta nekem is, mint valamennyiünknek, méltó ambieziónk lehet, hogy ebben legalább valamiképen hasonlíthassunk hozzá, (Élénk helyeslés.) mert meg vagyok győződve, hogy ezek a piszkok, szidalmak, a terror mindezen kicsapongásai idők multával az ő önzetlen hazaszeretetének és rettenthetetlen meggyőződésének korszakokra terjedő irott bizonyítékai lesznek. (Élénk helyeslés és taps.) Az, t. ház, kétségtelen, hogy ez a törvényjavaslat az 1848-'lri sajtótörvény utolsó maradványait is eltörli. Én is azzal a kegyelettel állok meg ennél a ténynél, amellyel mindnyájan tartozunk egy a maga korában jó, sőt nagjrszerü törvény archaizmusainak, de megbocsássanak, nem állok meg ennél a ténynél abban a hamis pózban, amelyben látom a javaslatnak nem is ellenzőit, hanem dühös gyűlölőit a ravatal körül, amelyről azt mondják, hogy benne fekszik a 48-as sajtószabadság, pedig abban a ravatalban egyáltalában nem fekszik benne semmi. Ha pedig abban benne fekszik valaki, ez sem a sajtószabadság, hanem a szólásszabadságnak legveszedelmesebb ellensége, az obstrukczió. (Élénk helyeslés.) Az 1848-iki törvény azonban a maga korában sem volt az, aminek állítják, hiszen mindnyájan tudjuk, a törvény első sora is mondja, hogy nem állandó törvénynek szánták,. hogy az ideiglenes törvény. (Olvassa) : »Az előző vizsgálat eltöröltetvén örökre, a sajtószabadság visszaállittatik és ennek biztositékául ideiglenesen rendeltetik«. Azok, akik ma annyira reszketnek a sajtószabadságért, jó volna, ha visszaemlékeznének, hogy ezt a gyönyörű törvényt a maga idejében ugyamlyen demagógia a legvadabb gyűlölettel akarta megakadályozni. Nem ugy van az, amint t. Vázsonyi képviselő ur mondotta, hogy ezt a törvényjavaslatot, még mielőtt törvénynyé lett volna, 1848 márczius 25-én tisztán a kauczióra vonatkozó rendelkezés miatt égették volna el. Ennek a mozgalomnak a gyökerei Pest vármegye gyűlésein találhatók és abból akárki kiolvashatja, hogy nemcsak arról volt szó, hanem ellene dolgozott a demagógia azért, mert nem akarta, hogy a sajtóvétségek esetén egyáltalában szabadságvesztési büntetés legyen. Es akik azt mondják, hogy ezt a törvényt sietséggel hajszoljuk keresztül, jó volna, ha a kezükbe vennék a szerintem is méltán dicsért 48-iki törvény keletkezésének adatait és meglátnák, hogy a magyar törvényhozás akkor sokkal rövidebb idő alatt, márczius 20-tól április 2-ig végzett e törvényjavaslattal, tehát 13 nap alatt, még pedig olyan tárgyalással, amikor a főrendiháztól visszaküldték a képviselőházba, itt újra tárgyalták és megint visszaküldték. Hát ha ez alatt az idő alatt ilyen bölcs és nagyszerű alkotást lehetett létrehozni, azt gondolom, hogy a mi szemünkre itt az elsietés könnyelműségének vádját joggal nem vethetik, (Ugy van! Ugy van! jobbjelöl.) annál kevésbbé, mert nem először fordul meg a képviselőház előtt ez a kérdés és mindenki tudja, hogy a sajtóban, tudományban, publiczisztikában a legjobb elmék munkája folytonosan dolgozott a reformon. (Élénk helyeslés jobb felől.) És azután maga is, a 48-iki törvény?! Hát a maga korában elismerték annak minden jóságát ? Viseltettek az iránt azzal a tisztelettel, amelyet ma, nem a törvény iránti tisztelet szempontjából, hanem pártpolitikai okokból mutogatnak ? (Ugy van! Ugy van! jobbfelól.) Még az első esztendő sem folyt le, 1849 márczius 25-én a képviselőház akkori ülésén, amikor Kossuth Lajos, mint a kormány feje, jelentést tett a kormány működéséről, kiterjeszkedett a hihetetlenül féktelenkedő szabad sajtóra is és a következőket mondotta (olvassa) : »És méltóztassanak a sajtó működésére a legközelebbi napokban visszaemlékezni. Borzasztó, irtózatos ! Kinek kebelében ez a szó, haza, magasabb, mint a személyes elégtétel az önérzelmek iránt, annak el kell borzadnia attól, amit a sajtó müvek. És a sajtó-demagógia ugyanezen féktelenkedése okozta, hogy akkor, mikor a haza a legnagyobb veszélyben volt, a sajtónak a kötelességéről megfeledkezett része addig vitte a dolgokat, mig Szemere Bertalan, akiről talán nem fogja senki sem mondani, hogy a reakczió lovagjai közé tartozott, Julius 28-án a sajtószabadságot eltörölte és kénytelen volt visszaállítani a czenzurát. (Ugy van! Ugy van! jobbfelól.) Az a deklaráczió, amely az 1848. évi sajtótörvényben előrebocsáttatik, hogy t. i. a czenzura örökre eltöröltetett és a sajtószabadság helyreállíttatott, fennmarad mindenkorra. De magának a törvénynek a sajtószabadságot biztosító intézményeinek, magának a jogrendszernek hatástalanságát tulaj donképen már 1848—49-ben megismerték. (Igaz! Ugy van ! jobbfelól.) És ha 1867 után tovább tudott élni, az uj kor szükségei között szinte a végletekig terjedő időben, akkor sem magának a sajtótörvénynek fogyatékos intézkedéseiből származott ez, hanem származott abból, hogy az akkori magyar birói és ügyvédi kar, valamint a magyar intelligenczia, a magyar értelmiség szine-java görcsös kegyelettel ragaszkodott a múlt időknek e szép alkotásához, s olyan magyarázattal és ugy akarta azt megtartani, hogy minél később legyen szükséges annak átalakítása. Sőt megtartották azt akkor is, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a törvény kezd romokba hullani és e romok körül egészen uj élet támad. (Igaz! Ugy van! jobbfelól.) T, képviselőház ! Amikor ez így van és amikor