Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-475

¥75. országos ülés 1913 november 13-án, csütörtökön. 59 bérének felvétele czéljából módosítást fogok benyújtani. Ezt a módosítást itt, a 2. §-nál kívánom megtenni. Amit a t. belügyminister ur mondott a segédjegyzők fizetésrendezéséről, elfogadhatónak tartanám akkor, ha a segédjegyzők csak rövid ideig volnának segédjegyzők, mert egy fiatal kezdő embernek, akinek nincs családja, ha nincs lakáspénze és kevesebb is a fizetése, ebből kijöhet, azonban tessék megnézni a segédjegyzők és aljegyzők helyzetét Magyarország legnagyobb részében. A helyzet az, hogy nem kevés ideig, — mert csak egyeseknek sikerül az, hogy kevés ideig legyenek segédjegyzők és főjegyzőséghez juthassanak, — hanem hosszú ideig maradnak segédjegyzők, sőt vannak olyanok, akik életük fogytáig kénytelenek aljegyzőkek vagy segédjegyzőknek maradni, mert nincs annyi hely, hogy a főjegyzői állást elérhessék. Felszólalásom leginkább azokra az idősebb segédjegyzőkre vonatkozik, akiknek nincs is kilátásuk arra, hogy főjegyzőkké lehessenek, hanem meg kell maradniok abban az aljegyzői, vagy segédjegyzői minőségben, s akik családot alapítván, nincsen lakáspénzük. Itt látom az óriási sérelmet s azt, amit a t. belügyminister ur a segédjegyzők fizetésrendezésére vonatkozólag előadott, ezekre az idősebb segédjegyzőkre nézve el nem fogadhatom semmiképen és fenn kell tartanom azt az álláspontomat, hogy óriási hibája és fogyatékossága ennek a javaslatnak az, hogy legalább ezeknek az idősebb, ezeknek a családos segédjegyzőknek sem biztosit lakáspénzt. Azt mondja a belügyminister, hogy a községeket nem kívánták terhelni ezzel, mert az államháztartásban nem jutott volna reá pénz, hanem a községekre kellett volna a terhet róni. Ez az elv helyes, mert a valóság az, hogy az a jegyző, ugy a községi jegyző, mint a segédjegyző, tízszer annyit dolgozik az államnak, mint annak a községnek, amely fizeti. Tapasztalatból mondhatom, hogy alig jut annak a jegyzőnek valami kis ideje, hogy a község vagy a közönség ügyeivel foglalkozzék, tehát az államnak dolgozik, és az államnak kötelessége, hogy ha adja a munkát annak a jegyzőnek, hogy díjazza is a jegyzőt. De az a czél, hogy a községeket ne terheljük meg, ezzel az eljárással épen nem lesz elérhető. Mert a helyzet az, hogy az a segédjegyző, aki már huzamosabb ideig ott van a községben és közmegelégedésre betölti hivatását, mikor már családot alapit és családja van, nem kapja meg az államtól lakáspénzét, nincsen lakása, illetve nem tudja a lakását fizetni. Mit csinál tehát, kihez fordul ? Közvetlenül a községéhez fordul és kérni fogja, hogy a község szavazzon meg neki külön lakáspénzt, mert feltétlenül reá van utalva és az a község, amely elismeri annak a jegyzőnek munkásságát, amely becsüli azt a jegyzőt, nem tud kitérni ezen kérés elől és kénytelen megszavazni azt a lakáspénzt azért, mert az állam vagy a kormány olyan szűkkeblű volt a jelenlegi törvényjavaslatnál, hogy épen ezt a rendelkezést kihagyta a javaslatból. Én mindazok után, amiket a belügyminister úrtól hallottam, aki olyan nagy elismeréssel szólott a jegyzőkről, azoknak hivatásáról, amiben én sem tartom magamat hátrább és én is tartom magamat a jegyzői kar tisztelőjének s ha (Helyeslés.) olyan nagy tisztelői vagyunk pártkülönbség nélkül a jegyzőknek és annak az állásnak, amelyet ők betöltenek, akkor igazán azt vártam volna a t. kormánytól és a t. belügyminister úrtól, hogy ha már most kiderül ennek a törvényjavaslatnak fogyatékossága és óriási hiánya a segéd jegyzőkkel szemben, — mert, amint mondottam, rátudok mutatni személyes tapasztalatból arra, hogy a segédjegyzők között igen sokan vannak, akik csak késő idejükben kerülnek főjegyzői állásra és vannak, akik soha sem kerülnek oda a mostani rendszer mellett és igy egész életüket mind segédjegyzők, aljegyzők töltik el. Mindenképen jogosult kívánságuk tehát, hogy valamely lakbérhez jussanak és ebből a szempontból tettem javaslatomat és teszem azt a módosításomat, amely szerint indítványozom, hogy a 2. §. 3. sorába azon szók után »évi 1400 koronát* következő kifejezés vétessék fel : »és az évi lakbér a 300 koronát.* Szívesen beleegyezném abba is, hogy a lakbér bizonyos szolgálati idő, pl. 5 évi szolgálat után adassék meg, mert azt elismerem, hogy az egészen fiatal, kezdő embernek nincs olyan nagy szüksége rá, de feltétlenül nagy hiányt pótolna és óriási megelégedést szülne a jegyzői karban, ha az idősebb segédjegyzők legalább ezt a minimális lakbért megkapnák. Kérem méltóztassék módosításomat elfogadni. Elnök : Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. A belügyminister ur kivan szólani. Sándor János belügyminister: T. ház! (Halljuk !) Elismerem, hogy a felvetett kérdés is egyike azoknak a méltányos kérelmeknek, amelyeket a jegyzői kar hivatalos egyesületei felvetettek, amelyek megnyilvánultak a pénzügyi bizottságban, a közigazgatási bizottságban folytatott tárgyalások alkalmával is, ugy amint most Szabó István t. képviselőtársaim is ennek kifejezést adott. Elvi szempontok azonban megakadályoznak abban, hogy most elfogadhassam e módosítást, és kénytelen vagyok arra utalni, hogy ezt a kérdést is el kell halasztanunk a nagy közigazgatási reform idejére. (Ugy van !) Először is, amint méltóztatnak látni, a javaslat abból az alapelvből indul ki, hogy a lakbérkérdést érintetlenül hagyja a jegyzőknél. Ha érintetlenül hagyja a jegyzőknél, nem érintheti a segédjegyzőknél sem. (ügy van !) T. képviselőtársam utalt arra, hogy a község méltányos esetekben meg fogja adni a lakbérilletményt. Tovább megyek : én azt is tudom, hogy vannak már is az országban helyek, ahol az egyes segéd jegyzőknek megadják. Nem kívánom megvonni tőlük, nem kívánom útját állni annak, hogy ahol a község anyagi ereje megengedi és a körülmények által indokolva van, a községek 8

*