Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-488
488. ORSZÁGOS ÜLÉS 1913 deczember hó 19-én, pénteken, Beöthy Pál elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések és irományok bemutatása. — A léva—nagysurányi helyi érdekű vasút engedélyezésének megtörténtéről szóló jelentés beadása. — A bosnyák-herezegovinai vasúthálózat kiegészítéséről. továbbá a m. kir. állami számvevőszék szervezetének módosításáról szóló törvényjavaslatok harmadszori olvasása. — A földmivelésügyi minister jelentése az 1912 : VIII. törvényczikk 13. §-ának megfelelőleg a földmivelésügyi ministeri táreza keretében és a vízi társulatoknál (öblözeteknél) alkalmazottak biztosítására vonatkozó intézkedésekről kiadott 1012. évi 4000. számú földmivelésügyi ministeri rendelet tárgyában; a Londonban 1912. évi Julius hó 5-én kötött »Jíemzetközi radio-telegráfegyezmény« becikkelyezéséről a kereskedelemügyi minister törvényjavaslata; az állami, törvényhatósági viozinális és községi közutakon az 1913. évi árvizek által okozott rongálások következtében végrehajtandó helyreállítási, valamint építési munkálatok költségeinek fedezéséről a kereskedelemügyi minister törvényjavaslata; az Ogulintól—Knin irányában létesítendő államvasút! vonal megépítéséről szóló 1912 : XLVIIL t.-ozikk 4. §-ának módosításáról a kereskedelemügyi minister törvényjavaslata; a külkereskedelmi és külforgalmi viszonyok ideiglenes rendezéséről a kereskedelemügyi minister törvényjavaslata ; a Kolumbiával 1912. évi márczius hó 23-án kötött kereskedelmi és hajózási szerződés beczikkelyezéséről a kereskedelemügyi minister törvényjavaslata az 1884 : IV. t.-ez. által Szeged sz. kir. városában felállított középitészeti tanács hatáskörének újabb meghosszabitásáról a belügymimster törvényjavaslata és a Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátországok között létrejött pénzügyi egyezmény beezikkelyezéséről szóló 1906. évi X. törvényczikk hatályának meghosszabbításáról a pénzügyminister törvényjavaslata. — A napirend megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: gr. Tisza István, Teleszky János, Sándor János, Balogh Jenő, b. Harkányi János, b. Hazai Samu, Jankovich Béla, b. Ghillány Imre. (Az ülés kezdődik d. e. 10 óra 45 perczkor.) Elnök'. Az ülést megnyitom, A mai ülés jegyzőkönyvét vezeti gróf Draskovich János jegyző ur ; a javaslatok mellett felszólalókat Almássy László, a javaslatok ellen felszólalókat pedig jegyzi Hoványi Géza jegyző ur. T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) A magyar trón várományosa, Ferencz Ferdinánd főherczeg ő császári és királyi fensége, a tegnapi napon ünnepelte születésének 50-dik évfordulóját. (Élénk éljenzés.) A magyar nemzet dinasztikus hűsége, uralkodójához és uralkodóházához való törhetlen ragaszkodása, hagyományos. Ha azon — szigorú alkotmányos érzékre valló — tartózkodásnál fogva, melylyel a trón örököse minden politikai vonatkozású közszerepléstől távol tartja magát, a magyar közélet tényezőinek nem is volt alkalma közvetlen érintkezésben állhatai ő cs. és kir. fenségével, az ő nemes egyénisége, nagy kötelességérzete és az alkotmányos tényezők hatásköreinek tiszteletbentartása a magyar nemzet minden egyes tagjának rokonszenvét, reményteljes várakozását keltették fel az iránt, aki egykor hivatva lesz a magyar országgyűléssel együtt a törvényhozás kötelességét alkotmányosan teljesíteni. (Elénk éljenzés.) Gondolom, méltóztattak helyesnek tartani, hogy a ház ily érzelmeinek ez ünnepélyes alkalommal kifejezés adassék, (Élénk helyeslés.) és ez a m. kir. kormány utján ő cs. és kir. fenségének magas tudomására hozassék. (Élénk helyeslés.) Ehhez képest mondom ki a határozatot. (Helyeslés.) Jelentem a t. háznak, hogy Palugyay Móricz képviselő ur kizáratása letelt. Bemutatom a t. háznak Udvarhely vármegye közönségének feliratát a román nemzetiségi bankok működésének ellensúlyozása érdekében. 65*