Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-487

502 487. országos ülés 1913 deczember 16-án, kedden. síinket azzai, hogy higiénikus szempontból nem engedte be állatainkat egyes városaiba. Méltóztassanak tehát most tekintetbe venni, hogy Marcheggen túl meg vagyunk kötve. Meg vagyunk kötve az osztrák által abban is, hogy ő titkcs refakcziákat ad abban a formában, hogy egyes gyártelepeket jelölnek ki kiindulási pont gyanánt és a refakczia csak abból a gyárból érvényes, ahol az áru fel van adva. Ez ellen nem tehetünk semmit. Az utolsó időben például Galicziába jóformán lehetetlenné tették számunkra a szállítást, ugy hogy nekünk Ausztria felé kell Galicziába mennünk és nem mehetünk a mi vonalunkon, pedig ez olcsóbb. Méltóztassanak ezeket a dolgokat szem előtt tartani. Méltóztassanak szem előtt tartani a 39 kilométer hosszú sziszek—doberlini vasutat, amely a mi tulajdonunkat képezi, méltóztassék tekintetbe venni, hogy mi képtelen voltunk a kiegyezés alkalmával és mostanig is képtelenek vagyunk kivinni azt, hogy az annabergi, tehát a Németországgal való közvetlen összeköttetést megkapjuk. Csak pár kilométernyi vasút megy osztrák területen és mégis olyan nehézségeket csinálnak nekünk, pedig már kiépítettük odáig a kettős vágányt, hogy sokszor nem tudunk mozdulni. Volt már olyan idő, amikor pl. szénszükségben voltunk azért, mert az osztrák nem továbbította a mi vagonjainkat, hanem a saját vagonjait engedte tovább haladni. Nekünk tehát meg kell adnunk egy közvetlen vasutat Dalmácziából Ausztriába, nekünk kell adnunk hozzá a pénzt, nekünk meg kell adnunk a vasutat BoszniaHerczegovinában, meg kell adnunk a közvetlen összeköttetést, nekünk meg kell hunyászkodnunk Marchegg tekintetében, ellenben Annabergen át a Németországgal való összeköttetést nem akarja megengedni Ausztria, ami a legkevésbbé kuláns dolog, amit csak elképzelni lehet. Ilyen körülmények között beszéljünk azután paritásról, beszéljünk arról, hogy mi kölcsönös barátságot akarunk fejleszteni, hogy mi barátokként akarunk egymás mellett működni, amikor csak akkor vagyunk a kettős monarchiának igazi barátai, amikor minden tekintetben teljesítjük az osztrák akaratot ? Tudom, hogy a jelenlegi ministerelnök ur igen energikus ember. Ha erélyesen akarja energiáját abban a tekintetben az ország javára fordítani, hogy az ország pénzügyileg ne menjen tönkre, akkor első gondja legyen az, hogy azok a kijátszások, amelyek itt a két ország között léteznek, megszűnjenek. Mutasson nekem a ministerelnök ur egyetlenegy kiegyezést, amely Ausztria vagy Magyarország részéről hiven megtartatott volna, egyetlenegy kiegyezést, amelynél már abban a pillanatban, amikor azt megcsinálták, ne spekulált vokia azon az egyik vagy a másik fél, hogy azt mikép játszhassa ki. Egy igen érdekes kis dolgot vag3*ok bátor elmondani, amely, azt hiszem, általában ismeretlen. Baross Gábor minister alatt történt a következő eset : Az 1897-ik év — amint méltóztatnak emlékezni — igen ínséges év volt Magyarországon. Akkor Ausztria ministerelnöke kérte a magyar ministereinököt, engedje meg, hogy Galicziába, ahol ínség uralkodott, vámmentesen 180.000 métermázsa gabonát hozhassanak be. Baross Gábor akkor több elsőrendű kereskedőt — mert ő volt az egyetlen minister, kivéve, a mostani ministert, aki általában kereskedőket meghallgatott — kérdezett meg, hogy milyen áron adnának neki 180.000 métermázsa gabonát, mert ő hajlandó inkább a 180.000 métermázsa gabonát ingyen kivinni Galicziába a vasutakon, semmint, hegy megengedje, hogy 180.000 métermázsa gabonát behozzanak Galicziába, mert meggyőződése, hogy ha 180.000 métermázsára megadjuk az engedélyt, be fognak hozni egy milliót. Ez volt az ő véleménye. így is járt ő el Ausztriával szemben. Meg is volt a foganatja, mert átutalt 180.000 métermázsa gabonát az osztrák kormánynak és az osztrák kormány nem fogadta azt el. (Derültség.) Méltóztatnak ebből látni a különbséget közgazdasági kérdések kezelése és kezelése között. Meg vagyok győződve, hogy ha Baross Gábor ma élne, soha ebből a törvén)''] avaslatból törvény nem lehetne, legalább az ő ministersége korában nem, mert ez tele van csupa olyan dologgal, amely Magyarországnak csak hátrányára szolgál. Itt nincs egyetlen egy tétel sem, amely Magyarország javára szóbia. Igaz, építünk a keleti részen két kis szabványos vonalat. Igaz, hogy a szarajevói vonal is szabványos vonal lesz. Azonban mi szivesebben látjuk gazdasági szempontból, ha átrakás is van Boszna-Bródon, hogyha a mostani forgalmi eszközökkel vihetjük az árut tovább, amennyiben két hasznunk van belőle. lg iZ- ÜZ átrakás belekerül néhány fillérbe; igaz, hogy Boszniának ezek a keskenyvágányu vasutak több költségbe kerülnének, de ez megint részben a mi dolgunk ; viszont az is igaz, hogy akkor először is nem kellene kiadnunk ezt a sok milliót vasutakért, másodszor a magyar államvasutaknak nem kellene oly nagy kocsiparkot fentartania, amint ezentúl tartania kell. Eddig a magyar államvasutaknál, amint méltóztatnak tudni, mindig kocsihiány volt és van. Eddig Sziszekből visszatereltettek a kocsik Magyarországba, mert ott csak keskenyvágányu a vonal; azonban ezentúl már bemennek Boszniába és ha a legkisebb katonai kellemetlenség lesz is — mivel a katona urak igen kényelmesek és amint ők szokták ezt nevezni, elővigyázatosak — ott tartják a vaggonokat, még pedig a Magyarországból valókat, mert közvetlen szomszédja mi vagyunk Boszniának, minélfogva nem osztrák vaggonok fognak ott maradni. Ezek volnának körülbelül azok a szempontok, amelyeket fel kellett hoznom. Végtelenül sajnálom, hogy a törvényjavaslat ily hirtelen, máról