Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-487

Í87. országos ütés Í9Í3 deczember i6-án, kedden. 499 Szlavon-Dalmátország keleti vidékeit és Bosznia­déli vidékeit, amelyek most az uj vasutak meg­építése által teljesen Spalato felé fognak gravi­tálni. Ez volt a főkérdés, ezt kellett volna meg­oldani. S ez volt az az egy lehetőség, amely ellen az osztrákok harczoltak és Zaleski osztrák pénz­ügyminister diadalmasan jelenthette ki a Reichs­rathban, hogy ebben a kérdésben az osztrákok teljes diadalt arattak. Mint már emiitettem, ha a növi—bihácsi vonal közös hozzájárulással épittetett volna meg, akkor a magyar kormánynak ezen a vonalon tarifa-kép­zési joga lett volna. Miután azonban most ezen vonal kiépítése teljesen az autonóm tartomány­gyűlés hatáskörébe utaltatott, a magyar kormán} 7 elveszítette azt a jogát, hogy e vonal felett ren­delkezzék és ha ki is fogják azt építeni, soha többé nem fogja az képezni egy transzverzális vonalnak alkotórészét. Ez a tények nyílt és tárgyilagos előadása. Mi következik ebből ? Az, hogy míg mi ezen vasutakat saját pénzünkön építjük meg, addig a betérj esztett törvényjavaslat szisztematikusan kizárja azt a le­hetőséget, hogy Fiume az egyetlen posszibilis ösz­szeköttetést megkapja. Talán azt mondhatnák ezzel szemben az urak, hogy ezen transzverzális összeköttetés ki­építése sok és nagy anyagi költséggel van össze­kapcsolva. Nem tagadom, t. ház. De ha minekünk száz milliónk van arra, hogy ezt a száz milliót idegen országban, a mi érdekeink használják fel, akkor mégis főkötelességünk lett volna előterem­teni azokat az eszközöket, amelyekkel a most általam feltárt és megvilágított következményeket el lehetett volna kerülni. A t. ministerelnök ur hozzá intézett inter­pellácziómra adott válaszában ismeretes erélyével körvonalozta azokat a határokat, amelyek között a fiumei kívánságoknak mozogniok kell. Biztosit­hatom az urakat arról, hogy sokan vannak Fiumé­ben, akik, ugy mint én, át vannak hatva a magyar állameszmétől. (Élénk helyeslés.) Nagyon jól tud­juk, hogy részünkre ezen állameszmének a keretén kívül nincs hely. Azonban legyen szabad a t. minis­terelnök úrtól mégis megkérdeznem, hogy mit mondjak én a fiumeieknek, midőn azok kénytele­nek lesznek azt látni, hogy ilyen exisztencziális érdekeket, amelyek egyidejűleg az államnak is érdekét képezik, most cserben hagytak ? Tudom, hogy a magyar kormány teljesen angazsálva van ebben a kérdésben és hogy ennél­fogva ki van zárva annak lehetősége, hogy a t. többség ezt a törvényjavaslatot el ne fogadja. Éppen azért, midőn részemről a törvényjavaslatot nem fogadom el, számolok ez:el a kényszerhelyzet­tel, azonban számitok egyszersmind arra is, hogy a t. többség belátása győzni fog és hogy a t. keres­kedelemügyi minister ur, a kinek a gazdasági érde­kek iránt nagy érzéke van, mindent el fog követni, hogy legalább azt mentsük meg, ami még meg­menthető. Bátor vagyok ezért a t. képviselőház elé a kö­vetkező határozati javaslatot terjeszteni (olvassa) : »Utasittatik a kormány, miszerint a bosnyák vas­úti programm keretében gondoskodjék arról, hogy a növi—bihácsi vonalrész sürgős kiépítése olyfor­mán biztosittassék, hogy ezen vonal egy Fiumébe irányuló transverzális vonal alkatrésze lehessen ugy technikai, valamint üzemi kezelési szempont­ból.* (Helyeslések.) Elnök : Ki következik szólásra? Hoványi Géza jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. képviselőház ! (Halljuk 1 Halljuk !) Engedje meg a t. ház, hogy elsősorban sajnálatomnak adjak kifejezést afelett, hogy ezt az igen fontos törvényjavaslatot elsietve, úgyszól­ván egyik napról a másikra bocsátották a t. ház tárgyalása alá. Méltóztassék elhinni, hogy Magyar­ország közvéleménye csak e pillanatban kezdett gondolkodni afelett, hogy milyen következményei lehetnek ennek a törvényjavaslatnak, milyen ha­tásai lesznek közgazdasági szükségleteinkre és Magyarország jövendőbeli közgazdasági fejlődé­sére. Anélkül, hogy bárkit meg akarnék bántani, annak a meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy még itt e teremben is igen kevesen lesznek, akik ezt a törvényjavaslatot és ezt az egész elaborátumot alaposan ismernék. (Mozgás és ellenmondások jobb­felöl.) Még azok is, akik közgazdasággal foglalkoz­nak, igen keveset foglalkoztak ezekkel a kérdések­kel, ugy hogy azt hiszem, hogy mi Magyarország nagysága, hatalma szempontjából később igen fog­juk sajnálni, hogy ilyen elsietve hoztunk ebben a kérdésben határozatot. Természetesen nem áll módomban ezen vál­toztatni, mert hiszen csak néhányad magammal vagyok itt és így csak aggályaimat fejezhetem ki. \zok, amiket elmondani akarok, valószínűleg nem fognak változtatni azon, hogy a munkapárt ezt a törvényjavaslatot el fogja fogadni. De még inkább sajnálom azt, hogy az ellen­zék, — amely ugy látszik; ép oly kevéssé van informálva ebben az ügyben, mint az egész ország — ennél az igen fontos, Magyarországra nézve vitális kérdésnél a házban nem jelenik meg és azt teljes erejével nem ellenzi, vagy legalább ennek a látszatát nem óvja meg. Hogy az az ellenzék a házszabályok megsértése miatt nem jön a házba, — amely házszabályokat neki, ha vala­mikor hatalomra jut, amúgy is módjában volna megváltoztatni, — nem jön ide ilyen fontos tör­vényjavaslat tárgyalásához, amelyet többé soha megváltoztatni nem lehet, ha egyszer el van fo­gadva : ez előttem oly képtelenség, amelyet fel­fogni nem tudok. (Ugy van !) En ezt csak annak tulaj donithatom, hogy maga az ellenzék sincs tudatában annak, mit tesz, amikor ezt a törvény­javaslatot nem ellenzi. Mert meg vagyok arról is győződve, hogy hálásabb téma az ellenzék ré­szére, mint amilyen ebben a törvényjavaslatban foglaltatik, még soha, de soha nem kínálkozott. 63*

Next

/
Thumbnails
Contents