Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-474

42 474. országos ülés 1913 a törvényhatóságban és felelősségre is tudjuk vonni a főbírót, na nem a törvénynek megfelelően jár el ; mondom, nem akarom állítani és nem is teszem fel Somogy vármegye törvényhatósági tisztviselőiről, hogy ezért csinálják azt, amit csinálnak, de mondhatom, hogy óriási különbség van a 30 esztendővel ezelőtti és a mai közigazgatás között. (Helyeslés.) Akárki nézze meg azt a közigazgatást, óriási különbséget talál, melyet nem akarok itt részletezni, de azt mondhatom, hogy az a vármegyei tisztviselői kar, mely ott az igazgatás élén áll, olyan közigazgatást fejt ki lépésről lépésre, hogy a nép már nemcsak egy hatalmas nagyurat lát maga felett a szolgabiróban, akitől csak félnie lehet, de akiben nem bizhat, hanem az a nép valóságos jótevőjét és barátját látja benne. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ezt tudtuk elérni Somogy vármegyében minden törvényes intézkedés nélkül és anélkül, hogy meg kellett volna vonni a tisztviselők választási jogát a közönségtől, ugy hogy megmaradt a nép joga, a nép választja meg tisztviselőit és mégis a közigazgatás odafejlődött, a hová Magyarországon mindenütt fejlődnie kellene. Én sokkal erősebbnek látom annak a tisztviselőnek a helyzetét, sokkal szebbnek, eszményibbnek is, ha az a tisztviselő, aki arra van hivatva, hogy a népet gondozza, a nép bizalmából tud ott állni a kormányzó széken, mintha egy felsőbb hatalom nevezi ki oda és semmiféle más összeköttetése a néppel nincs. Ebből a szempontból is ellene vagyok az államositásnak, mert személyes tapasztalatom azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy nem ugy kell meggyógyítani a közigazgatás bajait, hogy megfosztjuk a vármegyéket a választási jogtól, hanem ugy, hogy beviszszük a nép értelmesebb részét a törvényhatóságba, összehozzuk a törvényhatósági tisztviselőt a néppel, hogy értsék meg egymást és akkor azok a hibák, melyek tényleg fennállanak, igen sok vármegyében ezen az utón is kiküszöbölhetők és nem szükséges megfosztani a vármegyét önállóságától. Én ebben igen nagy lépést látok, t. képviselőház. Soha sem lehet tudni Magyarországon, a mi sajátságos közjogi viszonyaink között, hogy ki kerül kormányra. Én tehát a minden áron való központosításnak, hogy mindenki, az intelligenczia úgyszólván kivétel nélkül, tisztviselő, egyházi, világi hivatalnok hovatovább mind a kormányhatalomhoz köttessék, a kormányhatalom kezébe adassék, ugy hogy a kormányhatalom ellen soha szavát föl nem emelheti — hive nem vagyok. Én ebből nem jósolok jót a nemzetre nézve. Nem tartom helyesnek lekötni a mindenkori kormánynak azt a függetlenséget, amely az intelligencziában megvolt és amely értékes része volt az önálló meggyőződés szabad nyilvánításának. Nem akarok én itt a mostani vagy bármelyik kormányról beszélni, én általában beszélek a kormányhatalomról: hiszen sohasem tudtuk, kinek a kezébe jut a kormányhatalom, de én ezt a lekötöttséget, a nemzet leg- ' november 12-én, szerdán. értékesebb elemei önállóságának ezt a kiirtását a nemzetből, a jövőre nézve nagyon károsnak tartom. Az államosítás pedig a legkomolyabb lépés ezen az utón. Sajátságosnak tartom, hogy ugy a választójogi kérdésnél, mint itt is, a vármegyei önkormányzat megcsonkításánál, arra hivatkoznak sokan, hogy nekünk ezt meg kell csinálnunk a nemzetiségekre való tekintetből. Én megengedem, nekünk a nemzetiségekre is tekintettel kell lennünk, amikor törvényt hozunk, de semmiképen sem fogadhatom el azt, hogy nekünk törvényeinket a választói jog kérdésénél is, a vármegyei közigazgatás kérdésénél is azért kell a magyar nép visszaszorítására hoznunk, hogy a nemzetiségiek előnyomulását megakadályozzuk. Más utat, más módot, más eszközöket kell erre találni. Én mint magyar kisgazda, semmiképen sem egyezhetem bele abba az eljárásba, hogy azért, hogy esetleg a nemzetiségi kisgazdák elő ne nyomuljanak, a magyar kisgazdákat is vissza kell szorítani, amint visszaszorította a többség a választói jog kérdésében is és visszaszorittatik itt is, épen akkor, amikor leginkább igyekszik helyét a vármegye igazgatásában elfoglalni. Nagyon egyszerű hasonlattal élek. A régi gazdasági világban nagyon jó volt a viszony cseléd és munkaadó között; amikor jöttek az uj gazdasági átalakulások, jöttek a nagybérletek, akkor a bérlőknek, ha kétszer annyi bért Ígértek, mint azelőtt, az volt a taktikájuk, hogy mennél kevesebb munkaerővel, mennél kevesebb kiadással mennél több jövedelmet húzzanak. Ez a számítás persze csak ugy vezetett czélhoz, hogy megszorították a cseléd bérét, több munkát végeztettek vele. És mi lett a következménye ? Az, hogy a munkaadó manapság mégis kénytelen többet fizetni a cselédjének és még sincsen olyan megbízható cselédje, nem is kap ugy megfelelő számú cselédet, mint a régi időben, még pedig azért, mert nem jól bántak vele, mert jogaiban megsértették. A kormány is ugy tesz most: azért, hogy azt a czélját esetleg elérje, hogy a nemzetiségiek elő ne nyomulhassanak, visszaszorítja a magyar kisgazdákat is a politikai érvényesülés teréről. Pedig ez is meg fogja magát bosszulni, ha visszaszorítják a magyar kisgazdákat ezen a téren is, aminthogy a választói jog kérdésénél egyetlen társadalmi osztályon sem esett olyan sérelem, mint mirajtunk. És teszik ezt épen akkor, amikor el akarják foglalni a vármegyében teljes jóakarattal, mindenféle felforgató szándék nélkül azt a helyet, amely őket megilleti, hogy megérthessük egymást közvetlen közelről, hogy közös jóakarattal kormányozzuk a vármegyéket, akkor visszaszorítanak bennünket és kiveszik a kezünkből a tisztviselők választásának jogát. Ez meg fogja magát bosszulni, mert ha később vissza kell adni ezt a jogot, már nem fogjuk megtalálni a nép és az intelligenczia közt a szükséges összhangot, mikor