Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

4Ö4 Í86. országos ülés 1913 deczemher 15-én, hétfon. dicséret dijaképen pénzt kért, akár elfogadott, büntettessék. Ezzel szemben mit tartalmaz a ministeri javaslat ? Tartalmazza többek közt azt, hogy egy évig terjedhető fogház, és 200—1000 koronáig terjedhető pénzbüntetés, üzletszerű eljárás esetén 3 évig terjedhető börtön és 1000—8000 koronáig terjedhető pénzbüntetés szabandó ki az ellen, aki az ellenértékkel aránj^ban nem álló dijért >>egyébként<< valamit közzétesz. Bocsánatot kérek, az ügyvédi kamara véleményében nemcsak hogy ez, de ehhez hasonló sem foglaltatik, (Ugy van ! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Ott először is büntetendő cselekménynek kívántatik kimondatni, ha az illető hallgatás, helyreigazítás vagy dicséret fejében köt Id magának dijat, itt azonban az mondatik, hogy »egyébként valamit közzétesz.« Hogy ez tulaj donképen mit jelent, azt én részemről megérteni nem tudom, de annyit mondhatok, hogy ily büntetendő cselekményt én még egyetlen büntetőtörvénykönyvben sem találtam ; ez valósággal olyan, hogy arra szabadalmat lehetne venni. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha most már a negatív argumentumokhoz hozzáfűzöm azokat a pozitiv bizonyítékokat, hogy a t. minister ur javaslata már az igazságügyi bizottságban is igen lényeges módosításokon ment keresztül, hogy a t. minister ur itt a házban ismételve kijelentette, hogy további módosítások elfogadására is hajlandó, meg is nevezett néhány lényeges kérdésre vonatkozó módosításokat, amelyekhez hozzájárul és ha hozzáveszem, amit november 26-iki beszédében mondott, hogy t. i. felhasználja a delegáczió ülésezése által adott időt és ez alatt értekezni fog a polgári törvénykönyv szerkesztőbizottsága tagjaival, akkor csakugyan kétségtelennek látom, hogy e javaslat kellőképen előkészítve nincs. Most már tegyük fel, hogy a delegáczió véletlenül nem ülésezik és igy az igazságügyminister urnak nem lett volna ideje arra, hogy a polgári törvénykönyv szerkesztőbizottságának tagjaival tüzetesen tárgyalhasson egyik-másik fontos kérdésben, hát akkor nem tudom, hogy miképen lettek volna ezek a kérdések megoldva, helyesen-e vagy helytelenül, amelyekre vonatkozólag még a minister ur maga sem érezte magát kellőképen tájékozva? Most már áttérek a javaslat elleni második kifogásomra. Ez az. hogy nézetem szerint a javaslatot egyáltalában nem megfelelő időben, nem megfelelő viszonyok között terjesztették elő. A vita során ezzel a kérdéssel már igen sokan foglalkoztak és valamennyien kimutatták azt, hogy keresve sem lehetett volna alkalmatlanabb időszakot találni arra, hogy sajtóreformot csináljanak, mint a mostanit, amikor minden fenekestül fel van forgatva, amikor a pártok ellenségekként állnak egymással szemben, amikor a kormányt és a többséget a sajtónak velünk szemben használt — megengedem, egyszer-másszor talán túlélés — hangja valósággal felháborította, ugy, hogy a kormányt és a többséget bizonyos mértékben bosszúvágy vezeti; amikor másrészről az ellenzéket ä kormánynyal és pártjával szemben jogosult bizalmatlanság, sőt gyanú tölti el, ugy hog3^ minden cselekményben az alkotmányos szabadság elleni merényletet lát még ott is, ahol talán se a kormánynak, se a többségnek ilyen czélzaíai nem voltak. De mint a magyar példabeszéd mondja, akit a kígyó megmart, a gyíktól is fél. Én konczedálom, ha a túloldalnak tetszik, hogy ők teljesen elfogulatlanul képesek a helyzetet megítélni. Tegyük fel, hogy a többséget csakugyan nem a sajtó elleni felháborodás, hanem csakugyan a közérdek, csakugyan a sajtótörvény hibás rendelkezéseinek kiigazítása utáni vágy vezeti; tegyük fel, hogy csakugyan helyes az, a mit a t. minister ur a javaslat indokolásában ekképen fejez ki (olvassa.) : »A szóban forgó reform bármilyen mélyreható felülvizsgálat tárgyává teszi sajtójogunk egész anyagát, megőrzi abból mindazt, ami a nemzeti akarattal megegyezik ; uj útra csak ott tér, ahol nyilvánvaló a hiány, ahol a tételes jog a közszellemet sérti, a közszabadságnak nem nyújt elég biztosítékot vagy a jogosult egyéni és közérdekeket eléggé nem oltalmazza.« Tegyük fel, hogy ez csakugyan igy van. Őszintén bevallom, hogy én az elfogulatlanságnak erre a magaslatára felemelkedni nem tudok. Meg vagyok győződve, hogy velem együtt az ellenzék legtöbb tagja is ugyanilyen felfogásban van. (ügy van! balfelől.) Mi nem vagyunk képesek elhinni azt, hogy a t. kormányt és pártját csakugyan ilyen nemes, ilyen, a közérdeket szolgáló okok vezérlik. (Ugy van ! a baloldalon.) Ép ezért, mi következik ebből ? Következik az, hogy ha ebből a javaslatból törvény lesz, ez nem fog az ellenzék köreiben és azoknak körében, akikre az ellenzéknek befolyása van, megnyugvást, megelégedést kelteni és ha — amitől utoljára is nem lehet a lehetőséget megtagadni — az ellenzék többségre jut, úgyszólván kötelességének fogja ismerni ezeket a javaslatokat hatályon kivül helyezni, (ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Pedig meglehet, hogy igazán értékes dolgok is lesznek azok, amelyek igy veszendőbe mennek, amelyeket ha kedvezőbb időben alkotnak meg, amidőn a pártok egymás iránt nem annyira bizalmatlanok, akkor az teljes megnyugvással megy át a nemzet vérébe, (Ugy van! balfelől.) teljes megnyugvással talál elfogadásra minden téren. De azt mondja a minister ur indokolásában, hogy a közvélemén)' sürgetőleg követeli a sajtójavaslat hiányainak sürgős orvoslását. Sümegi Vilmos:' Mindenütt tiltakoztak ez ellen a férczmunka ellen. Bizony Akós: A közvéleményre hivatkozik az igazságügyminister ur. Deák Ferencz azt mondta egyik képviselőházi beszédében, hogy a közvélemény egy igen nehezen megállapítható valami. Mindenki csak annak véleményét ismeri, akivel érintkezik, egy többé-kevésbbé szűk körnek véleményét. Hát én meg vagyok győződve, hogy a köz-