Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-486
462 Í86. országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. felterjesztésben, amely a kamarai, közlönyben is megjelent, tüzetesen foglalkozott a sajtójog minden fontos kérdésével és a legkardinálisabb kérdésekben a budapesti ügyvédi kamara véleménye teljesen egyezik a javaslat elveivel. Minthogy részemről nagy súlyt fektetek annak megállapítására, hogy vájjon ez a javaslat csakugyan kellő előkészítés mellett született-e meg és terjesztetett be vagy sem. bátor leszek több időt szentelni ennek behatóbb tárgyalésára és bátor leszek azokat az érveket, amelyeket a minister ur az előkészítés támogatására felhozott, beható megvizsgálás tárgyává tenni. (Hal'juk !) Első érve a minister urnak, hogy a szakirodalom az alapvető kérdésekkel behatóan foglalkozott. Bátor vagyok a minister urnak ezt a kijelentését legalább is kétséggel fogadni. Én igyekszem jogi irodalmunkat lehetőleg figyelemmel kisérni, de hogy épen a leglényegesebb és legéletbevágóbb sajtójogi kérdésekkel a magyar publiczisztika behatóan, kellő tárgyilagossá gggal és kellő körültekintéssel foglalkozott volna az ujabb időben, ezt én részemről nem tapasztaltam. Méltóztassék a minister urnak megmondani, hol vannak azok a kiváló publiezisztikai művek, amelyek például a hirlajá kauczió felemeléséről, (Ugy van! Ugy van !) a helyreigazitási kényszerről, a nem vagyoni kártérítésről és más ilyen kérdésekről tárgyaltak volna ? Én részemről ezeket a magyar jogirodalomban legalább az utóbbi időben feltalálni kéjíes nem vagyok. A t. minister ur második érve az 1907. évi ankét. Elmondja a t. minister ur, hogy több mint nyolezvan kiváló egyén vett részt heteken keresztül az ankét tanácskozásain. Ugy a jogászvilág kiválóságai, mint az újságírás terén tájékozottsággal bíró egyének a maguk véleményét a sajtószabadság minden fontos kérdésére nézve tüzetesen kifejtették. Ö ezen véleményeket mind beható megfontolás tárgyává tette és tulajdonképen ez képezi javaslatának kiindulási pontját. Azt megengedem, hogy a minister ur tájékozta magát az ankét adataiból, de nem. volt módjában tájékozódni a közvélemény felfogásáról. Már jjedig, bocsánatot kéfek, egy olyan kérdést, mint a sajtó, amely a közvélemény legszélesebb rétegeit érdekli, mert hiszen a sajtónak nemcsak büntetőjogi, nemcsak politikai, hanem azonkívül még igen sok, közművelődési, közerkölcsiségi, közgazdasági, stb. hivatása és feladata is van, mondom : egy ilyen kérdést zárt ajtók megett, a nyilvánosság kizárásával kellőkép előkészíteni nem lehet és a sajtójavaslat mindenesetre ezen kérdések közé tartozik. (Ugy van ! Ugy van ! halj elől.) Harmadik érve az igazságügyminister urnak az, hogy a külföldi irodalom és törvényhozás az utóbbi időben igen sok megszívlelendő gondolatot tolt előtérbe. Ezt elismerem, némileg tudom is ; azonban a külföldi irodalom és törvényhozás csak eg}^ szűkebb, a szakkérdésekkel foglalkozó egyének köre előtt lehetett ismeretes. A nagy közvélemény a külföldi irodalomról és a külföldi törvényhozásról tudomást nem szerez. De ettől eltekintve : a mi viszonyaink lényegesen eltérnek a külföldi viszonyoktól. Ami a külföldön beválik, az lehet nálunk rossz és megfordítva. Hogy a külföldi törvényhozás csakugyan nem lehet irányadó a magyar sajtóviszonyok szabályozására nézve, ezt az igazságügyminister ur legkevésbbé jogosult kétségbevonni, mert hiszen ő a hírlapi biztosíték felemelését javasolja akkor, amikor a külföldön már egyetlen czivilizált országban sincs hirlapbiztositék. (Ugy van ! Ugy van ! halfelöl.) Negyedik érve az igazságügyminister urnak az, hogy ő javaslatát, sőt annak már korábbi szövegezését még a nyár folyamán megküldte véleményezés végett kiváló ügyvédeknek és publiczistáknak. Az igazságügyminister ur nem volt szíves ezen urakat megnevezni, ők maguk sem jelentkeztek, tehát nem tudjuk, hogy kik voltak ezen kétségenkivül kiváló férfiak. Azonban, bocsánatot kérek, az én nézetem szerint nem egyes ügyvédeket kellett volna megkérdezni, hanem azoknak hivatott testületeit, az ügyvédi kamarákat ; nem egyes publiczistákat kellett volna megkérdezni, ha mindjárt azok nagy napilapok főszerkesztői is, hanem meg kellett volna kérdezni az arra hivatott hírlapírói szakegyesületeket. Az igazságügyminister ur azonban Horatius módjára ugy vélekedik, hogy »Odi profanum vulgus et arceo« ; ő csak a kiválóságokkal törődik, és előtte a közvélemény számba nem jön. Már pedig a sajtótörvény nem annak a néhány kiváló egyénnek a számára készült, hanem az egész ország, az egész nemzet részére, a közvélemény tehát megkívánhatja azt, hogy kellő ismerettel, kellő tájékozottsággal bírjon s arról a javaslatról, mely egy ilyen életbevágó érdekű kérdést lesz hivatva szabályozni. (Igaz ! Ugy van ! halj elől.) Azt is mondota a minister ur, hogy az a bizonyos nyolez kiváló jogtudós az ő javaslatát eredeti alakjában is helyesnek és elfogadhatónak találta. Hát én meghajlok a nyolez kiváló férfiú tehetsége és tudása előtt, két körülményt, azonban mégis fel akarok említeni. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Az egyik az, hogy a nyolez kiváló férfiú túlnyomó része — talán kettő kivételével — mind büntetőjogász, már pedig bocsánatot kérek, a sajtó elsősorban nem büntetőügy, sőt másodsorban sem az. (Ugy van ! balfelől.) A sajtótörvény büntetőjogi része nézetem szerint a legkevésbbé fontos és a legkevésbbé figyelembeveendő. A másik pedig az, hogy az a nyolez kiváló férfiú, akiknek sem tudását, sem tehetségét a világ minden kincséért kétségbevonni nem akarom, a politikai felfogás szempontjából mégis a mi közéleti férfiainknak ama kategóriájába tartozik amely az igazságügyminister úrral együtt nagyon hajlandó a szabadságot összetéveszteni a szabadossággal (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Utolsó és a legerősebbnek látszó argumentuma az igazságügyminister urnak az, midőn hivatkozik a budapesti ügyvédi kamara véleményére.
