Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

Í86, országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfon. 46l äz erőteljes szervezetek a beléjük került baczillusokat és az azok által kifejlesztett mérgező anyagokat, a toxinokat le tudják küzdeni, el tudják pusztítani és ezáltal életüket meg tudják menteni, ha erre kellő idővel rendelkeznek. Igaz, hogy a sois nem nagyon kényeztetett el bennünket, de mégsem látom kizárva azt a lehetőséget, hogy ha időt nyerünk, amint a latin közmondás mondja : qui habét tempus, habét vitám, mondom, nem tartom lehetetlennek, hogy azok a sötét felhők, amelyek hazánk egét borítják, eloszlanak ; nem tartom lehetetlennek, hogy az a lidéreznyomás, amely nemzetünk szivére nehezedik, elmozdul. Épen azért, hogy ennek a nem egészen reménytelen, nem egészen kilátástalan jövendőnek útját én is egyengessem, hogy annak az időpontnak elkövetkezését, midőn ebből a nézetem szerint veszedelmes, káros javaslatból törvény lesz, lehetőleg én is hátráltassam, ez a második okom arra, hogy a vitában részt vegyek. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Első kifogásom a javaslat ellen az, hogy azt kellő előkészítés nélkül terjesztették a ház elé. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A sajtótörvény helyes megalkotása egyike a legnehezebb problémáknak és épen azért nézetem szerint egy előrelátó kormányférfmnak, midőn a sajtó reíormálását kezébe veszi, nem lenne szabad semmiféle eszközt elszalasztani, hogy magát minden oldalról kellőkép tájékozza és olyan javaslatot terjeszszen be, amely megfelel a viszonyoknak és a sajtószabadság követelményeinek. A t. minister ur már javaslatának beterjesztése alkalmával el volt készülve erre a kifogásra, ami nézetem szerint azt bizonyitja, hogy maga is érezte, hogy hibát követett el akkor, amikor az érdekelt szakköröknek és a jogászvilágnak megkérdezése nélkül meglepetésszerűen hozta a ház elé a javaslatot. (Igaz! ügy van! bálfelól.) A törvényjavaslat indokolásának vége felé a minister ur a következőket mondta (olvassa) : »Igaz ugyan, hogy a sajtóra vonatkozó magyar irodalom az egységes, nagy reform gondolatával alig foglalkozott, ámde sem kilátás nincs rá, hogy egységes feldolgozás a közel jövőben megjelenhessek, sem pedig attól a törvényhozási reformot függővé tenni nem lehet. A gyakorlati élet pedig napnap után rámutat sajtójogunk tényleges hiányaira. A szakirodalom az alapvető kérdésekkel behatóan foglalkozik. Elég e tekintetben felemlíteni azokat a becses munkálatokat, amelyeket épen az alapvető kérdések tisztázásának terén ismert büntetőjogi és egyéb íróink készítettek és azokat a felette becses véleményeket, amelyeket az igazságügyi kormány az 1907. évi sajtóértekezleten magán és ugy annak alkalmával, mint a legutóbbi időben többfelől nyert. A publiczisztikában nagy jelentőségű és magas szinvonalú megvilágításban jelentkeztek a sajtójog legfontosabb kérdései. A külföldi irodalom és törvényhozások sok megszívlelendő gondolatot toltak előtérbe. Az anyagot tehát előkészitettnek lehet tekinteni.« Ugy látszik, az igazságügyminister ur maga is érezte, hogy az indokolásnak ez a része a javaslat előkészítettségét kellőképen bizonyítani nem alkalmas és épen azért képviselőházi beszédeiben ismételten visszatért erre a kérdésre és igyekezett javaslatát ebből a szempontból ujabb érvekkel támogatni. November hó 15-én tartott beszédében részletesen foglalkozik az 1907. évben tartott sajtóankéttal ; felhozza, hogy annak rendkívüli bő anyagát tüzetesen áttanulmányozta, még a sztenografikus jegyzeteket is betüről-betüre elolvasta ; hivatkozik arra, hogy a publiczisztika és az ügyvédi kar számos, kiváló tagjának még a nyár folyamán megküldötte a sajtójavaslatnak egy korábbi szövegezését és tőlük véleményt kért; elmondja, hogy nem feledkezett meg a sajtó hivatott munkásairól sem és a nagy napilapok főszerkesztőivel és a publiczisztika kiválóságaival is napokon át értekezett ; hivatkozik arra a nyolez kiváló férfiura, akikről a vita során már többször volt szó és elégtétellel jegyzi meg azt, hogy közéletünk e kiváló férfiai a javaslatnak már eredeti szövegét is elfogadhatónak találják ; kiemeli azonban, hogy Kenedi Géza t. képviselőtársunkat nem hallgatta meg, nem pedig azért, mert az ő véleményét az utóbbi időben megjelent műveiből, és hírlapi czikkeiből ugy is ismerte ; de nem hallgatta meg azért sem, mert sokkal többre becsüli a t. képviselő urat, semhogy őt méltatlan üldözésnek, terrornak kitenni óhajtotta volna. Őszintén megvallom, hogy a minister urnak ezt az okoskodását nem egészen értem. Azt, hogy ő a t. ké]3viselő urat nem hallgatta meg, azt még valahogy meg tudom magyarázni, mert hisz a t. képviselő ur ennek az évnek az elején még abban a nézetben volt, hogyha eddig elmulasztottuk sajtójogunk reíormálását, azt most megtenni nagy hiba volna, be kell várni rá a kedvezőbb időpontot és a nézetek megtisztulását. Tehát az igen tisztelt minister ur ebből a czikkből is azt a tudomást szerezhette, hogy Kenedi Géza t. képviselőtársam véleméi^e nem egyezik meg az övével. A másik okot azonban már egyáltalában nem értem, mert hisz azt nem tehetem fel a minister úrról, hogy azok közül a nagyszámú kiváló férfiak közül, akiket mind megkérdezett, akiknek a véleményét mind kikérte, csak épen Kenedi Géza iránt volt olyan nagy kegyelettel, hogy őt nem akarta kitenni a terrornak és üldözésnek. De miután Kenedi Géza t. képviselőtársunk ennek az évnek az elején még abban a nézetben volt, hogy a sajtójavaslat mostani tárgyalása időszerűtlen és elhibázott, ha ő megmaradt ebbeli nézete mellett, amint fel kellett tenni róla, hogy meg is maradt, akkor semmi körülmények között sem lett volna kitéve semmiféle üldözésnek, semmiféle terrornak, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) ha ugyan az, ami ővele történt, üldözésnek, vagy terrornak minősíthető. A t. minister ur arra is hivatkozik, hogy annak idején, ezelőtt pár évvel, a budapesti ügyvédi kamara választmánya egy terjedelmes