Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-486
486. országos ülés 1913 deczember 15-én, hétfőn. 459 emberek egész sorzatára ki akarom terjeszteni. (Közbeszólások a szélsőhaloldalon.) Einök : Ne méltóztassanak párbeszédet folytatni. Győrffy Gyula: Megtörténhetik ennélfogva, hogy ugyanazon cselekményért több ember fog felelősséggel tartozni és több ember fog üldöztetni. Az, aki informált, az, aki megírta, az, aki adatot szolgáltatott : mind szerzővé válik. (Balogh Jenő igazságügyminister tagadólag int.) Ha nem igy lesz, köszönöm a megnyugtatást. Nagyon hálás vagyok érte, mert ettől igazán rémüldöztem. Magam elé képzeltem, hogy a sajtószabadság gyilkolása révén mindazoknak az embereknek egész sorzata fog üldözés alá vétetni, akik a sajtóval bármely konnexitásban vannak, akiktől tehát a hatalomnak mindig érdeke és oka van félni. (Igaz ! ügy van! balfelől.) Megemlékezik végül a javaslat a szerzők illetőleg a kiadók és a szerkesztőség közti viszonyról. (Halljuk! Halljuk!) Ebben a kérdésben én sajátszerű és, azt hiszem, különleges álláspontot foglalok el. (H álljuk J Halljuk/ balfelől.) Én azt tartom a sajtószabadság egyik lényeges kiegészítő részének, — ami az 1848 : XVIII. t.-ezikkből is hiányzik — hogy a sajtó munkásait s az ő biztonságukat, saját kiadójukkal szemben is biztosítani kell. Ez a sajtószabadsággal egyenértékű érdek, mert csupán üzletet csinálni a sajtóból, azt csupán üzleti vállalkozásnak átengedni, amely üzleti vállalkozásnak a társadalom intelligencziájának nagy, javarésze jóformán rabszolga módon kénytelen dolgozni, nem tartom helyesnek, sem pedig megengedhetőnek. Arról tehát igenis gondoskodni kell, hogy a kiadóval szemben az ujságirók anyagi függetlensége és állásuk biztonsága biztosittassék, de arnig erről a törvényjavaslatban egyáltalában gondoskodva nincs, addig a kártérítések rendjén magát a lapkiadót, mint üzleti vállalatot, a legsúlyosabb veszedelmeknek teszi ki, amelyek egyáltalában nemcsak a szabad sajtónak fejlődését, hanem magát a meglévő sajtót is veszélyeztetik. Ez egy kényes probléma, mert viszont a kiadót felelőssé tenni azért, amit az újságban irnak az ujságirók, amire ő nem folyhat be, lehetetlenség. Ellenben mentesiteni a kiadót a felelősség alól, amikor azt mondja a minister ur, hogy a kártérítéshez az érdekeltek nem juthatnak, ez megint lehetetlenség. Ez tehát kényes ftrobléma, amely megoldásra vár. De hogy oly mértékben vehesse a lap kauezióját igénybe a kártérítés és csupán a károsultak érdekében, mely a lap exisztencziáját egyenesen lehetetlenné teszi, ez által nem a sajtószabadságot szolgáljuk, hanem a sajtót egyenesen lehetetlenné teszszük. Már most, ha ilyen módon bánik el a sajtójavaslat a sajtószabadsággal, ha mindenütt nehézségeket, akadályokat gördít elébe, ha hatósági ellenőrzés alá helyezi, ha a terjesztést teljesen hatósági engedélyezéstől teszi függővé, ha ezen engedőiyezésnek feltételeit nem állapítja meg s ha a hatóság részéről a sajtóval szemben történt visszaélések ellenében a sajtó számára megfelelő és hasonértékü kártérítést nem biztosit, szóval, ha a hatósági visszaélések ellen is nem biztosítja a sajtót, ha minden sajtóterméknek kolportázs utján való elárusitását engedélytől teszi függővé : akkor tökéletesen igazam volt abban, amidőn azt mondtam, hogy ez a sajtótörvényjavaslat mindenki számára megtiltja gondolatainak szabad közlését, sajtó utján való szabad terjesztését és csak egyes kivételes, mondjuk, a hatalomhoz közel álló emberek számára engedi meg gondolataiknak sajtó utján való szabad közlését, (ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Azt mondja a t. minister ur, gróf Apponyi Albertnek felelve, hogy ő e javaslatért — pedig ő lelkiismeretes ember — vállalja a felelősséget és pedig a legnagyobb nyugalommal, mert ez olyan javaslat, amelyért ő sikra száll. Vállalja a felelősséget különösen azért, mert amint, — ugyancsak gróf Apponyi Albertnek felelve — előadja, hogy miért tartotta ő ezt a javaslatot szükségesnek (olvassa) : »Ugy is mint hazafi, ugy is mint családapa, mondja a t. minister ur, akinek a Gondviselés megengedte, hogy kedves és boldog családi életet élhessen, »bevallhatom, hogy nem elégikus hangulatban, hanem mindennapi gondolatvilágomban bizonyos aggodalmak fognak el: mi lesz a szabadossággal való visszaélések folytán ezzel az országgal ?« Azt hiszem, ez utóbbi mondat lapsus volt, mert a szabadossággal való visszaélés, az volna tulaj donképen a helyes állapot. (Mozgás.) TÜdŐS János: A szabadosság a visszaélés eszköze ! Győrffy Gyula: Ugy méltóztatott kifejezni. Ez tehát lapsus, de ez mellékes. Az ilyen tévedés könnyen megtörténik bárkivel, különösen olyan nagy beszédben, aminőt a t. minister ur mondott. A lényeg és a súly abban van, hogy a t. minister ur a családi élet tűzhelyének melegénél érlelte meg a reformjavaslat szükségességét. Pedig országokat és államokat vezető államférfiaknak tetteikben és működésükben, bármily elragadó és bájos is a családi kör, ez nem elég ok, nem elég erő és nem elég tág tér arra, hogy az országot és az államot vezessék, kormányozzák és felvirágoztassák. Az állam intézményeinek, egy nemzet életére szóló örök intézményeknek szervezése, nem a boldog családapák feladata ; nem arra vannak ők hivatva. A család és a családi tűzhely fészke múló jelenség a nemzeteknek és államoknak örökkévalóságával szemben ; erre csak előrelátó, nagy, erős államférfiakra van szükség, (ügy van! a bal- és a szélsőbaloliálon.) Ha valaki nemzeti intézményeket akar a nemzet számára megalkotni, olyan államiérfiunak kell lennie, aminőknek egész sorozatát egészen mostanáig mindig láthattunk itt Magyarország kormányszékein. És ha a t. minister ur Magyarország helyzetét azon családi tűzhely mellől Ítélte meg, akkor is helytelen volt a kiindulási pontja, mert annak a békéje, a csendje, azt hiszem, feles* 58*
