Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-486

ÍS6. országos ülés 1913 anyagot feldolgozta abban a hagyományos szellemben, amely mindannyiszor . . . (Mozgás és zaj jobbfelóí.) Lovászy Márton : így nem lehet tárgyalni,, beszélgetnek odaát. (Elnök csenget. Halljuk! Halljuk !) Győrffy Gyula : . . . amely mindannyiszor utat tört magának e házban, valahányszor válságos pillanatok következtek a nemzetre és valahányszor az alkotmányos szabadságjogokat veszély fenyegette és ezúttal is régi fényessége ragyogott újra itt a házban, hogy rávilágítson arra az örvényre, amely alkotmányos szabadságjogaink legdrágább kincseit nyelte már eddig is el és amelybe most már a sajtószabadságot is eltemetni készül ez a törvényjavaslat, (ügy van! bal felől.) Ha mindezek ellenére mégis felszólalok, pillanatig sem képzelem azt, mintha ezen most általam jellemzett általános vita a kérdés körül bármi hézagot hagyott volna, amelyet az én csekélységem van hivatva betölteni. Felszólalásomnak egészen különleges indoka van. Ez az indok az, hogy, amikor én az őszi ülések megkezdésekor itt e padokon egyedül megjelenni bátorkodtam, nyíltan kijelentettem és vállaltam azt a kötelezettséget, hogy én a ház tanácskozásaiban és vitáiban részt fogok venni. Vállalkozásom és vállalt kötelezettségem teljesítése elől annál kevésbbé vonulhatnék vissza, mert különben furcsa színben tűnnék fel, hogy, amidőn az ellenzék ily hatalmas támadást intéz egy szerintem is veszedelmes javaslat ellen, akkor én, aki a tanácskozásokban való részvételre aimak idején egyedül jelentkeztem, én maradjak e vitán kivül. De ezenkívül általános okom is van a felszólalásra, és ez az, hogy az én meggyőződésem szerint mindenkinek, akinek módjában van, minden olyan törekvéssel szemben, mely a nemzet nagy szabadságjogai ellen intéztetik, el kell követni mindent, hogy e törekvésnek útjába akadályt gördítsen. És bármily csekély porszem legyen is az, amelyet én útjába tudok tenni, ezt kötelességem megcselekedni. (Helyeslés balfelől.) Ha a szőnyegen levő törvényjavaslat épen a sajtószabadságot akarja reformálni, akkor lehetetlen magam előtt fel nem sorolni mindazokat a nagy, értékes tulajdonságokat, amelyeket a sajtószabadság az emberiségre és különösen reánk magyarokra nézve is jelent. Felesleges bővebben magyarázni, csak mint köztudatot és közérzést elevenítem fel, hogy a sajtószabadság az emberi jogok legszebbike és legnemesebbike és az emberi haladásnak egyik legbiztosabb és leghatalmasabb eszköze. (Justh Gyula a terembe lép. Elénk éljenzés balfelől.) Az emberiség története bizonyítja, hogy az emberi haladás azóta vett egészséges és biztos irányt, a fejlődés csak azóta volt reális és intenzív, amióta sajtószabadság van. Különösen az alkotmányos életben a sajtószabadságnak nagy a feladata a parlament mellett, a kettő együttvéve az a biztosíték, amely a népek ellenőrzési jogát és bizdeczember 15-én, hétfőn. 453 tonságát a parlamentáris felelős kormánynyal szemben érvényesíteni képes. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Különösen nálunk, Magyarországon, a sajtószabadságnak ezenkívül az a különleges nagy értéke is van, hogy nálunk minden hatalmi tényező, mely tulaj donképen a nemzeté lenne és mindenütt a nemzeté, meg van osztva és a legtöbb esetben a nemzetnek van arra nálunk legkevesebb befolyása. Hogy ezt a nemzeti önállóságot mégis fenn tudtus tartani és meg tudtuk oltalmazni ugy, amint ma áll, azt egyedül azon sajtó hatalmának köszönhetjük, amely ma még az egyetlen hatalom a nemzet birtokában. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha erre a sajtószabadságra is rá engedjük tenni a hatalom kezét, akkor ennek a nemzetnek abban az önvédelmi harczban, amelyet folytatnia kell, semminemű támasza nem lesz. (Ugy van/ Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Felismerték ezt azok a nagy férfiak, akik 1848-ban, midőn a felelős kormányt megalkották, siettek nyomban megalkotni a sajtószabadságot is. Azok a férfiak a sajtószabadság nagy, határtalan értékét nyomban felismerték és egyenrangúnak tekintették a parlamentáris felelős kormányzatban rejlő nagy nemzeti és alkotmányjogi biztosítékkal. Pedig nagyon jól tudták azt, hogy a parlamentáris felelősség mellett a sajtó ellenőrzése az ő hatalmi működésükkel szemben a parlamenti felelősséggel egyetemben oly korlátokat szab nekik, amelyeket kikerülni nem lehet. A mai idők is bizonyítják, hogy, míg a parlamenti felelősség alól a kormány, ha neki arra alkalmas többsége van, kényelmesen és tetszés szerint kibujhatik, ám a sajtó ellenőrzése alól menekülni egyáltalában nem tud. (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ám ennek daczára az 1848-as kormányférfiak egy perczig sem haboztak ezt a nagy ellenőrzési kolonczot a nyakukba venni, mert az ő lelkiismeretük a sajtó nyilvánosságától és ellenőrzésétől egy pillanatig sem riadt meg és inkább fogadták el magukra nézve a sajtószabadságban rejlő kellemetlenségeket, mintsem hogy a nemzetet ettől a nagy jogtól, ettől a nagy biztonságtól megfoszszák. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Az bizonyos, hogy a 48-as férfiak nem tévedtek, mert hiszen ha igaz az, hogy ez az ország a 67-es alapon fejlődött, erősödött, haladott, óriási mértékben nagy érdeme van ebben annak a szabad sajtónak, melyet az 1848 : XVIII. t.-cz. biztosított. Azoknak, kik a 67-es alapon történt fejlődés minden előnyét és hatalmát élvezik, valóban nincs okuk a sajtószabadság ellen törni. Minden alkotmányos fejlődés, az intézményeknek megerősödése, funkczionálása az egész vonalon a a sajtószabadságra támaszkodott és a sajtó szabadságával haladt előre. Igaz, hogy az 1848. évi XVIII. t.-czikknek bizonyos hiánya is van és vannak hézagai, amelyek alapján visszaélések burjánoztak fel. Ez a törvény például nem foglalkozhatott a sajtótermékek terjesztésének mai mód-