Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-485

448 485. országos ülés 19Í3 deczember 6-án, szombaton. val szemben nem tartják szavahihetőnek, ellenben publikálják a paktumot. Én nem ismerem az eredeti publikáeziót, mert az horvát nyelven jelent meg, hanem bona fide esak a német nyelven reprodukáltnak tartalmára hivatkozom. Ennek tanúsága szerint azt mondják ők, hogy ez a paktum, amely létesíttetett a horvát-szerb koaliczió és a Starcsevics-párt között, tisztán egy választási megegyezés volt az ó-unionista vagyis a Tomasich-Rauch-féle társaság ellen, a tartalma pedig nem jelentett egyebet, mint azt, hogy megállapodtak abban, hogy ők a jelenlegi pénzügyi egyezmény meghosszabbítását nem akarják elfogadni és hogy addig delegátusokat nem küldenek a magyar országgyűlésre, — delegátusoknak szokták őket nevezni — amig a legsérelmesebb és legsúlyosabb nyelvbeli sérelmek nem orvosoltatnak. Ez egészen mást jelent, mintha ők Horvátország elszakitására szövetkeztek volna. De hogy ezt a ministerelnök ur maga sem tartotta és tartja kiíogásolandónak, akik a november 26-iki beszédét hallották, méltóztatnak visszaemlékezni, hogy ezek a pontok most, ezeknél a tárgyalásoknál nemcsak újból szerepeltek, hanem majdnem szószerint, utolsó betűig teljesíttettek is a ministerelnök ur által és ezen paktumnak megfelelő módon jelentette a t. ministerelnök ur, hogy majd a regnikoláris deputáczió elé fog terjesztetni a pénzügyi kiegyezés és hogy lehetővé tegye a Horvátország részéről nagy prédilekczióval delegátusoknak nevezett, tényleg azonban magyar képviselőknek, a magyar országgyűlésen való megjelenését, ő maga az, aki a ház szine előtt bejelenti a pragmatikára vonatkozó törvény visszavonását, illetőleg hatályon kivül helyezését. Nem értem tehát, hogy egyrészt elégségesnek tartották a királyi biztosság intézményének behozatalára és az alkotmány egész felfüggesztésére ezt az úgynevezett paktumot, másrészt azonban ugyanakkor a legnagyobb meghódolással annak a paktumnak minden feltételét telj esitették akkor, amikor szükségük volt — ahogy a horvátok állítják — a horvátok szukkurzusára és segítségére — amint itt mondják — a magyar ellenzék ellen. Ennél a pontnál álljunk meg egy kissé ! En régi ellenfele vagyok a ministerelnök urnak. Ismerem minden jó és rossz tulajdonságát. Az én mérlegem szerint a nemzet szempontjából a rossz tulajdonságai predominálók. De mégis én sem róla. sem más magyar emberről általában véve nem akarom elhinni azt a vádat, amely itt nyíltan van emelve, hogy az egész Horvátországgal való kiegyezés kérdése nem politikai aktus a magyar kormány programmjának megfelelően, hanem presszió, amely a délszlávok eddig folytatott küzdelmeinek eredményeképen áll a horvátok előtt és azt állitj ák, hogy egyenesen avval a czélzattal történik ugy a románokkal, mint a horvátokkal való megegyezés, hogy a magyar kormány ezekben kapjon segítséget az ellenzéknek nemzeti törekvéseivel szemben. Ismerem a ministerelnök urat, de róla ezt én nem tudom feltételezni. Nekem az a meggyőződésem, hogy a búzatermő magyar földön apró Coriolánok nem születhetnek, azt pedig t. uraim, hogy a mai viszonyok között akadna egy ministerelnök, aki a nemzet érdekeit képviselő ellenzékkel szemben Erdélynek kiszolgáltatásával szövetkeznék a horvátokkal, románokkal, az olyan árulás lenne, melyet nekem egy pillanatig sem szabad feltételeznem, de kötelességem erre a t. többséget és a ministerelnök urat figyelmeztetni. Rendelkezésére bocsátom az Agramer Tagblatt deczember 1-iki — tehát az ő beszéde után kelt — számát, amely mutatja, hogy Horvátország területén széles körökben meggyökerezett ez a vélemény. A ministerelnök urnak tehát érdeke és kötelessége, hogy ezt a kérdést megfelelően tisztázza és meggyőzze a közvéleményt arról, hogy ez merőben valótlan ráfogás. E tények mellett ma nem tudom megállapítani, igaz-e az, amit gróf Khuen-Héderváry Károly állított, hogy az a paktum azt tartalmazta, hogy Horvátország Magyarországtól el akar szakadni. Egy pillanatra nyitva hagyom a kérdést és feltételezem gróf Khuen-Héderváry Károlyról és a többségről a jobbat — azt, hogy jól volt informálva és hogy a nemzet szine előtt igazolni fogja azt, hogy ez igaz. Itt azután egy furcsa helyzet előtt állunk. Tudniillik, ha igazak ezek a vádak, tisztelettel kérdem, van-e tudomása a t. igazságügyminister urnak arról, hogy Horvátország területén a magyar fordításban is megjelent 1913-ik évi november 26-án és 27-én kelt rendelettel hatályon kivül helyeztetik a horvát-szlavon-dalmátországi királyi biztos 1912-ik évi április 3-i.ki rendelete a sajtó ellen ideiglenesen elrendelt preventív intézkedésekről és visszafizettetik a megszüntetett rendelkezés 8. és 10. §-ai alapján a lapokra kirótt kauezió, az 1913-ik évi november 26-iki rendelettel pedig hatályon kivül helyeztetik a horvát-szlavondalmátországi királyi biztosnak április 3-iki rendelkezése a gyülekezési jog szabályozását tartalmazó törvény hatályon kivül helyezése tárgyában. Kérdeni a t. minister urat, van-5 erről tudomása ? Es hozzáfűzöm a következő okoskodásomat. Horvát-Szlavon-Dalmátország területén az 1875-ik évben keletkezett autonóm törvényben volt hírlapi kauezió négyezer forintot tett ki. Az 1907-iki autonóm törvényben azonban a kauezióra vonatkozó intézkedések teljesen hatályon kivül helyeztettek és 1907. óta Horvátország területén minden politikai lap teljesen kaueziómentesen jelenik meg. Mikor a királyi biztosság életbe lépett, Cuvaj urnak első dolga volt, az előzetes cenzúra bevezetése mellett, hogy kauciót követelt, még pedig ötezer forintot, a törvény világos rendelkezései ellenére. Tehát világos alkotmányszegéssel és a törvény ellenére követelte a kauciót. Ez a momentum támogatja annak az érvemnek az