Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-484

Í8k országos ülés Í913 de ták, hogy előttük más korlát, mint az erőszak, nincs. Midőn ezt a nyilatkozatot mélyen sajnálom, legyen szabad ezntán reflektálnom arra. hogy itt a képviselő ur azt mondja, hogy ő és az ő társai, akik soha a parlamenti illem ellen nem vétettek, most ilyen kényszerhelyzetbe kerültek, hogy az erőszakkal szemben találják magukat és más korlátot nem ismernek. Én azt hiszem, ez egy fölszinen járó és teljesen elégtelen eábllitása a tényeknek, amelyet a képviselő ur ad. Mert hogy ő itt a parlamenti illem ellen nem vétett és az ellen az ő társai sem vétettek, nem állapit meg elegendő pragmatikus összefüggést az ö múltban kifejtett ténykedése és a jelenlegi helyzet között. Azt hiszem, mélyebben kell belemenni abba a múltba és utána kell kutatni, hogy milyen összefüggésben is van az ő politikai múltja, az ő politikai ténykedései a jelennel, és mi ebből folyólag az a felelősség, amely reáháramlik és ha ezt megállapítjuk, akkor, ugy vélem, egészen más képet fogunk nyerni, mintha erre a nyilatkozatra támaszkodunk. Itt legyen szabad elsősorban hivatkoznom a képviselő urnak egy fölszólalására, amely nagyon régen hangzott el, ha jól tudom, még abban az időben, mikor a régi mérsékelt ellenzék nemrég vette fel a nemzeti párt nevet, 1891 október 17-én, mikor a képviselő ur körvonalozván a véderő vita lezajlása után az ő politikai álláspontját, jóformán egy demarkaczionális vonalat vont saját pártja és a szélsőbaloldal között. Ott azt mondotta, hogy az a párt, amelyhez ő tartozik, és amelyet ő vezet, meg van arról győződve, hogy a radikális politika a nemzetnek nem biztosítására, hanem veszélyeztetésére vezet. Ez a kijelentése a képviselő urnak reám mindig azt a benyomást tette, hogy ez olyan, mint — nem tudom — a katholikus egyházban a pajsi szentség, hogy jóformán eltörölhetetlen jelleget ad az illetőnek. Mert olyan jjolitikát, amelyről az illető meg van győződve, hogy az nem erősiti meg a nemzetet, hanem veszélyezteti, nagyon természetes, hogy ilyen meggyőződéssel ilyen radikális politikát soha nem lehet csinálni. Kekem itt néhány tulajdonképen köztudomású tényt kell idehoznom, amelyekkel nagyon jól tudom, hogy nem fogok semmi ujat sem mondani. (HalljuJc!) Szükségem van erre, hogy abból oly konklúziókat vonjak le, amelyeket később lesz szerencsém elmondani. Tudvalevőleg gróf Apponyi Albert a véderővita lezajlásától kezdve, — mert előzetesen nem igen lehet azt politikai nyilatkozataiból nagyon világosan konstatálni — azt a politikát vallotta, hogy ő rendületlenül áll a hatvanhetes alap bázisán, de azt kívánja, hogy ebből a hatvanhetes alapból folyó némely, különösen a hadseregre vonatkozó követelmények teljesittesczemher 5-én, pénteken. 429 senek és akkor ez a hatvanhetes alap oly népszerű, oly erős lesz, hogy az egyáltalában a nemzet legszélesebb rétegeiben fog gyökeret verni és azt többé nem kell semmiféle támadástól félteni. Hogy a képviselő ur — 1891-ből idéztem ezt a nyilatkozatát, a mely a radikális politika veszélyeiről szólt — később is, tizenkét esztendő múlva is ugyanezt az elvet vallotta, az kiviláglik abból, hogy egy beszédében, amelyet 1903 Julius 2ü-én, mikor az elnöki székből leszállt, azt mondotta: »Mint hazafi a hazafiakhoz szólok, ugyanarról a helyről, amelyet egy negyedszázadon át elfoglaltam és amelynek elfoglalása azt jelzi, hogy mindenben a réginek érzem magamat«. Ugyanebben a beszédében, amely a Széli-kormány bukása után és a Khuen-kormány bemutatkozásakor hangzott el, azt mondotta t. képviselő ur: »Én állítom, hogy soha ebben a parlamentben és — hozzá teszem — Magyarország kormányaiban annyi hajlandóság, annyi akarat, annyi készség nem volt a nemzet jogai érvényesítésének előrevitelében addig a pontig, amely 1867 : XII. t.-ez.-ben meg van állapítva, mint most«. T. i. a Khuen-kormány idejében. Rövid idővel ezután a képviselő urnak a legnagyobb sikerben volt része, amiben egy volt pártvezér részesülhet. T. i. résztvett, mint a szabadelvüpárt tagja, az u. n. kilenczes-bizottság programmjának megállapításában, amelyet a gróf Tisza István elnöklete alatt megalakult uj kormány lényegtelen változásokkal a korona beleegyezésével magáénak vallott. Ez volt Apponyi Albert gróf államférfiúi pályájának legszebb objektív diadala. Azt, amit évtizedeken keresztül kivihetetlennek állítottak, azt neki sikerült diadalra juttatni. Az a programm azonban csakugyan nem volt oka, hogy a képviselő ur egy pár hónap múlva egy nagy salto-mortaléval a függetlenségi pártba lépett át. Ez tulajdonképen csak az egyéni meggyőződés változásának volna a dolga, ha nem volna egyéb elemekkel, különösen a felelősség kérdésével kapcsolatban. Aj>ponyi Albert gróf évtizedeken keresztül a nemzet előtt, a korona előtt, szóval a közélet összes tényezői előtt azt vallotta, hogy rendületlenül kitart a kiegyezés mellett és hogy csak a nemzeti követelményeket kell honorálni és akkor oly népszerű lesz ez a kiegyezés, hogy annak megvédésére, amint már említettem, semmi egyebet nem kell már tenni. Gróf Apponyi előtt volt az a példa, amelyet Deák Ferencz adott, aki az 1866-iki háborúk után hivatván 0 felségéhez és megkérdeztetvén, hogy milyen feltételek alatt hajlandó az ország kiegyezni, azt felelte, hogy ezek a feltételek már meg vannak adva, a nemzet szavatartó, a nemzet megáll a maga igaza mellett, de egyszersmind ama feltételek mellett, amelyeket megállapított és nem kívánja azt a szeren-