Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-484

428 4-84. országos ülés 1913 deczember 5-én, pénteken. ország presztízse, súlya, ugy a monarcliia másik államával szemben, mint az egész európai közvéleményben azóta, igenis, gyengült és alábbszállt«. Azután beszél az anyagi hátrányokról, amelyekről azt mondja, hogy azokat nem is kell ecsetelni. Farkas Zoltán: Ebben igaza volt! Cserny Károly: Ez volt 1903-ban. Egypár évvel később, már a koaliczió idejében, amikor a házszabály módosításáról volt szó, a függetlenségi párt értekezletén, ahol tárgyalták ezt a házszabálymódositást és ahol ezt némelyek hevesen ellenezték, azt mondta és pedig 1908. január 24-én a házszabályokról szólva: »A magyar alkotmányosság jövőjének élet-halálkérdése ez. Ha fentartatik egy anarchisztikus parlament, elkerülhetetlen, hogy be ne következzék egy második november 18-ika, amelyet azután nem fog elitélni a nemzet, hanem megmentőjeként fog üdvözölni; (Igaz! Ugy van I Felkiáltások: Bevált! Jól jósolt!) mert magánál a formai jognál és a szabadság egyes garancziáinál többre kell, hogy becsülje a nemzet létének, a nemzeti létnek fentartását«. Ez volt az 1908-ban, a párfckörben elhangzott nyilatkozat. De volt azután a képviselőház nyilt ülésében február 27-én egy nyilatkozat, amely a választói reformról szólt és akkor gróf Apponyi Albert azt mondja: »Hát akkor, t. képviselőház, ennek a kilátásnak ugy menjünk elébe, hogy anarchikus parlamentet dobjunk abba, oly parlamentet, amelyben kis csoportok összeesküvése lehetetlenné tehet minden alkotást, megállíthat minden munkát? Én hiszek mindenkinek jóhiszeműségében, de nem értem, hogy ezzel a súlyos kilátással szemben, a nemzetnek e beállandó küzdelmes helyzetével szemben, a nemzetet nem akarják ellátni a küzdelem fegyvereivel, nem akarják ellátni a maga akarata érvényesítésének fegyvereivel, hanem gondosan fentartanak egy arzenált, hogy azt azután átszolgáltassák a nemzet ellenségeinek szabad használatára.« És ugyanebben a beszédben arról beszél, hogy a népképviselet orgánumát állandóan szétütötte, állandóan bénává teszik és hogyha ez történik, akkor ez lesülyed a lenézetés, a megvetettség utolsó fokára. - Nem tudom, ugy veszem észre, hogy arról a magyar parlamentről, arról a parlamentarizmusról beszél itt a képviselő ur, amelyről a kontrarió azt kell következtetnem, hogy érte a jelenlegi állapothoz képest nagyon lelkesedik, mert csak némely, a túloldalon levő jóhiszemű emberek nem érzik ezt és ^ez megfelel azon légkörnek, amelyben élnek. És itt utoljára oly időre hivatkozom, amely nagyon közel áll, mert már a jelen országgyűlés alatt történt és pedig 1912. február 26-án, amikor azt mondja gróf Apponyi Albert »Kifelé, bocsánatot kérek, nem a névszerinti szavalásoknak van hatása«, t. i. arról beszél, hogy a közvéleményt kell felvilágosítani, irányítani, »hanem az érveknek vitáknak, okoknak.« És ezt mondja megint a választóreformra czélozva: »Ez — t. i. a választói reform — nem fogja] létrehozni parlamentünk regenerálását, hanem csak folytatni fogja, még pedig a szélesebb rétegekből kikerülő j^arlamentek lélektana szerint esacerbálva, roszszabbá téve, szenvedélyesebbé téve azt a rendszert, amely vitákkal, kapaczitálással, eszmei tejesztéssel többé nem foglalkozik, hanem erőszakkal akar pillanatnyi sikert elérni. Oly időket élünk-e, oly biztosítottnak, olyan nyugalmasnak igérkezik-e a nemzet jövendő fejlődése, hogy elviselhessük a nemzet alkotmányos szerveinek működésükben való rendszeres elbénitását, hogy elviselhessük azokat az életre-halálra való összeveszéseket, amelyek még más szerencsésebb nemzeteknek életében is gyakran katasztrófákat idéznek elő?« Végezetül azt mondja (olvassa): »Nézzük csak a nemzetiségi agitácziók mindenfelé való elharapózását és előtérbe nyomulását; nézzük, ott vannak a trialisztikus törekvések, nézzük azokat az áramlatokat, amelyekre előbb czéloztam, amelyek a monarchia másik államában vannak és ide átcsapni készülnek. Az Isten szerelmére — mondja Apjronyi — gondoljunk arra, mi lesz belőlünk, gondoljunk nemzetünkre, gondoljunk hazánkra és eszméink iránt teljesítsük kötelességünket ugy, hogy a hazának vele ne ártsunk!« Én azt hiszem, hogy ezek az idézetek engem teljesen felmentenek az alól, hogy mentegessem magamat, miért érzem én jól magamat ebben a légkörben. Apponyi Albert grófnak még egy másik nyilatkozata is felkeltette a figyelmemet és ez az, mikor épen erről a 41 esztendei képviselőségéről azt mondja (olvassa:) »Éu mondom, aki 41 esztendeje vagyok tagja ennek a parlamentnek, a kinek egész egyénisége összenőtt ezzel a képviselőházzal, aki ezen 41 esztendő alatt követhetett el politikai hibát bizonyára, de soha egy hajszálnyira a parlamenti dekórum ellen nem vétettem. Vagyunk itt ilyenek többen, akik erre a múltra és az ezen múlt által nyert erkölcsi tekintélyre támaszkodva, kimondjuk egész nyíltan, hogy a mai hatalommal szemben, amely itt a házban és a házon kivül érvényesül, más korlátunk nincs, mint az, melyet az erőszak elénk szab és amelylyel szemben mi gyengébbek vagyunk anyagilag.« Mielőtt erre reflektálnék, legyen szabad csodálkozásomat kifejezni azon, hogy egy gróf Apponyi Albert ilyen nyilatkozatot tehet. Lehetséges, hogy más dialektikai magyarázatban lesz e tekintetben részünk, de ahogy én ezt a nyilatkozatot magam előtt látom, ez nem kevesebbet és nem többet jelent, mint amit a Bakuninok és a Mostok és a tett propagandájának összes követői hangoztattak, hisz ezek folyamodván a dinamithoz és az ekrazithoz és minden egyéb erőszakhoz, mindig azt mondót-