Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

380 483. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. Lovászy Márton: Ezekután legyen szabad a »Budapesti Közlöny« november 10-iki számából két rövidke hirt reprodukálnom. Az egyik azt mondja, hogy a magyar királyi igazságiigyminister Vig Aladár bácsalmási királyi járásbirósági végrehajtót a szentgotthárdi kir. járásbírósághoz helyezte át, a másik pedig arról szól, hogy az ekként megüresedett állás Székely Sándor szatmárnémeti lakos adóvégrehajtóval már be is töltetett, tehát az áthelyezés visszacsinálhatlanná, jóvátehetetlenné vált. T. Képviselőház ! Legelsó'sorban konstatálni kívánom azt, hogy Vig Aladár, a bácsalmási kir. járásbirósági végrehajtó, mikor Bácsalmásról Szentgotthárdra helyeztetett át, az eddiginél jóval csekélyebb jövedelmezőségű állásba került. Konstatálni kívánom továbbá azt is, ha az igen tisztelt ministerelnök ur nem tudná, hogy ez az áthelyezés ennek az embernek, kinek nagy családja, öt gyermeke van, az anyagi romlását okozza bizonyos mellékkörülmények folytán, melyek ennek a dolognak igen érdekes ós jellemző hátterét képezik. Az történt t. i., hogy ennek az embernek van ott egy kis ingatlana, egy kis háza és szőllője. Erre a házra egyik bajai pénzintézet, a Bajai Takarékpénztár be van kebelezve első helyre teljes biztosíték mellett. Ezt a kölcsönt a bajai takarékpénztár fölmondta. (Zaj jobb/elöl.) Tudom, hogy ez nem a minister úrra tartozik. (Derültség jobb felől.) Beck Lajos: De a dologhoz tartozik! (Halljuk! Halljuk/ jobbfelöl.) Sághy Gyula: Ki az igazgató? Lovászy Márton: Ennek a pénzintézetnek igazgatója Szutrély Lipót ur, a bácsalmási kerület nemzeti munkapárti országgyűlési képviselője. Konstatálni kívánom továbbá azt, hogy Vig Aladár a maga hivatalát teljesen kifogástalanul tölti be, minek bizonyítéka az, hogy ellene semmiféle fegyelmi eljárás folyamatban nincs. Végül konstatálni kívánom azt, hogy ez a Vig Aladár, mint arról nekem is személyes tudomásom van, az ottani függetlenségi és negyvennyolczas pártnak agilis és lelkes tagja. (Zaj bal felöl.) Ha most ezeket a körülményeket egybevetjük, ha egybevetjük azt, hogy hivatali működése ellen kifogás nem emelhető, hogy ez az áthelyezés anyagi romlását okozza és azt, hogy a függetlenségi pártnak tagja, akkor teljes tisztasággal és világossággal domborodik ki előttünk az a tény, hogy ennek az áthelyezésnek az oka igenis a politika, ez politikai üldözés és az igen tisztelt igazságügyminister ur eszközül adta oda magát arra, hogy annak a kerületnek kormánypártja ettől a lelkes ellenzéki embertől megszabadulhasson. Fernbach Károly: TJgy van! Ez a tényállás! (FélJciáltásoh jobbfelöl: Az végrehajtó!) Lovászy Márton: A minister ur is egy végrehajtó példáját hozta fel akkor, mikor dicsekedett azzal, hogy ő nem üldöz; azokban a nyilatkozatokban, amelyeket felolvastam, nem az áll, hogy csak birót vagy ügyészt, hanem az, hogy egyáltalán bírósági hivatalnokot nem fog üldözni és tárczáját köti ehhez. Már most azt kérdezem én a minister úrtól: Hogyan egyezteti ő össze ezt a tényt azokkal a kijelentésekkel, melyeket az imént reprodukálni voltam szerencsés, hogyan fog szaváért helyt állni, mikor erre itt a tények ilyen frappánsul ráczáfolnak ? De van ennek az ügynek egy másik oldala is, amely szintén súlyosan esik latba a kormányzati etika szempontjából. Kezemben van az áthelyezési dekrétum, amely igy hangzik: (olvassa.) »Áthelyezem Ont saját kérelmére eddigi minőségében a szentgotthárdi kir. járásbírósághoz, állandó lakóhelyéül Szentgotthárdot jelölvén ki és utasítom, hogy jelen alkalmazásától leendő felmentése után uj állásának elfoglalása végett a szombathelyi kir. törvényszék elnökénél jelentkezzék. A minister helyett Tőry államtitkára Ennek a dekrétumnak első két szava, amely azt mondja, hogy »saját kérelmére* történt az áthelyezés, a valóságnak nem felel meg. (Felkiáltások a baloldalon: Hallatlan !) Sághy Gyula: Hivatalos hazugság! Botrány ! (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl). Lovászy Márton: Víg Aladár előttem becsületszavára jelentette ki, hogy ő nem kérte, az áthelyezését. Levelében is ezt mondja: (olvassa) »Tőlem semmiféle kérvény nincs a ministeriumban, tehát áthelyeztetésemet sem kérhettem soha«. De hiszen ez egészen természetes. Ki fogja kérni áthelyezését onnan, ahol családi fészket vert magának, ahol háza, ingatlana van, ki fogja kérni, hogy az anyagi romlásba döntessék? Mert ez az ember most kényszerítve van a mai súlyos gazdasági viszonyok között ezt a kis ingatlanát elkótyavetyélni. (Felkiáltások balfelöl : Lelketlenség!) Pszichológiailag tiszta lehetetlenség, hogy igaz legyen, amit a minister helyett az államtitkár aláirt, hogy t. i. ez az ember önmaga kérte volna az áthelyezést. Hát, t. minister ur, megegyeztethetőnek tartja-e hivatalának tekintélyével azt, hogy ilyen hivatalos dekrétumokba a valósággal homlokegyenest ellenkező adatok kerüljenek? Lássa, t. minister ur, ilyen a nemezis. A t. minister ur, amikor a sajtót akarta megnyomoritani, belevette javaslatába, hogy vétséget követ el az, aki szándékosan valótlanságot ír és ezzel kárt okoz. (Taps balfelöl. Derültség a jobboldalon.) Hát, t, minister ur, a nemezis hozza magával, hogy az első, akit ilyen valótlanságon rajtakaptak, az a t. minister ur. (Helyeslés és taps a baloldalon. Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon: Ohó! Rendre!) Fernbach Károly: Itt az írás! Hiteles! (Zaj.) Elnök: Kérem Lovászy képviselő urat, mél-