Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

483. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. 375 azt a munkát, hanem egyáltalán minden munkát megtagad az illető, és erről szól az ipartörvény 159. §-a, és azt mondja, hogy azt a munkást, aki a munkát megtagadja, vissza lehet vezetni a gyárba — azt hiszem, sohsem fordult elő, hogy megtették volna — és 20 forintra el is lehet itélni. Nem mondja, hogy kihágás, csak azt, hogy 20 forintra lehet elitélni. Már most, aki az egész munkát megtagadja, abbahagyja, azt 20 forintig lehet büntetni, aki pedig a munkának ausgerechnet esak bizonyos részét tagadja meg, az nem is kihágást, hanem vétséget követ el, és 15 napra terjedhető fogházbüntetéssel sújtható. Itt van azután a 3" pont, amely szól a a terjesztőkről és nézetem szerint drákói szigorusággal sújtja azt a csekély gondatlanságot is, amely némely esetben a terjesztőt terheli. Itt nemcsak azokat az eseteket kell venni, amikor csak enyhe büntetésekről, pl. csak az inrpriinátura elmaradásáról van sző. hanem ezt némileg összhangba kellene hozni, amit előttem több képvirelő ur emiitette, a 26. §. rendelkezésével, amely szerint a nyomdász, aki ily mulasztást követ el, csak kihágásért és jóval enyhébben büntetendő. Most az ember azt hinné az előbb előadott adatok után, hogy ez is olyan sajnos tévedés. De itt megint igazolnom és védelmeznem kell a törvényjavaslat szerkesztőit, mert ez nem tévedés, ez szándékos dolog, mert ott van a 26. §. indokolásánál, hogy a nyomdászt azért büntetik enyhébben, mert a terjesztőt ugy is erősebben büntetik. Ez megint abszurdum. Most már itt van a hatodik, a régi ötödik pont, a hires zsarolási pont. Ez ellen is az a fő kifogásom, amit már sokszor érintettem, hogy nagyon elasztikusak e kifejezések, nem tudjuk pontosan jogászikig meghatározni, mi az a fenyegető, mi a tolakodó magatartás. Nem is akarok visszatérni erre, de ezzel kapcsolatosan akarok beszélni a 25. § utolsóelőtti bekezdéséről, amely arról szól, hogy ilyen esetben a visszaesés büntetendő és pedig szigorúbban büntetendő, mert a visszaeső bizonyos körülmények közt három évig terjedhető börtönnel és ezertől nyolczezer koronáig terjedő pénzbüntetéssel büntetendő. Ennél a pseudózsarolási esetnél igy áll a visszaesés kérdése. De tessék elővenni a büntetőtörvénykönyvet és tessék abból konstatálni, hogy az a zsarolásnál egyáltalán nem ismer visszaesést; a büntetőtörvénykönyv szerint akárhányszor, akárhányadszor követ el valaki zsarolást, azért mindig maximum három évi fogház jár. Hogy lehet tehát igy hagyni a javaslatnak ezt a részét, hogy a zsarolásnál, amely mégis csak súlyosabb, mint a pseudo-zsarolás, nincsen visszaesés és enyhébb a büntetés, itt pedig mindjárt jönnek a börtönnel. Itt azt lehetne kiegyenlítésül megkívánni, hogy tessék a büntetőtörvény könyvben a zsarolásnál a visszaesésre paragrafust csinálni és tessék ezt a két deliktumot valahogy összekombinálni ; tessék megállapítani, hogy egy ilyen pseudo-zsarolás plusz egy igazi zsarolás: az is visszaesés. Mert máskülönben enyhébben büntetjük az igazi zsarolókat, az enyhe esetekre jiedig súlyosabb büntetést szabunk ki. Igy van még a hetedik pont; ez szól a valótlan hír közléséről. Már sokan hangoztatták, hogy ez tulajdonképen csak ürügy az esküdtszéki eljárás elkerülésére. Epén ezért nem akarok ebbe a témába most belebocsátkozni; én csak azt akarom megvizsgálni, hogy hogyan konkurál ez a deliktum a rágalmazási deliktumokkal. Erre nézve az igazságügyi bizottság azt mondja (olvassa) -. » Amennyiben alaki vagy törvényi halmazat esete forog fenn, a bíróságot útbaigazítják az általános büntetőjogi elvek.« Itt nyilvánvalóan a halmazatra vonatkozó büntetőjogi elvekre van utalás. Hát ez élénken emlékeztet engem arra az esetre, amely az egyetemi katedrán történt. A nemzetközi jog tanára a primitív népek harczi jogát fejtegette és arról szólott, hogy milyen szép az, hogy a kultúrának aránylag alacsony nívóján álló népek, mint a hottentották, milyen szabályokat követnek harczi jogukban, hogy pl. ha egy gyalog hottentotta találkozik egy gyalog hottentottával, akkor azok megvívnak egymással; ha egy lovas hottentotta találkozik egy lovas hottentottával, azok is megvívnak egymással; ha azután — és ez a punctum saliens — egy gyalog hottentotta találkozik egy lovas hottentottával, akkor — képzeljék ezt a kulturális nivót — a lovas hottentotta leszáll a lováról ós gyalog verekszik meg a gyalogossal. (Derültség balfelöl. Mozgás és zaj a jobboldalon.) Förster Aurél: Van ott hottentotta elég! Székely Aladár: A tanár tovább akarta fűzni előadásának menetét, de ekkor azt kérdezte az egyik hallgató, hogy hát mi történik akkor, ha egy lovas hottentotta találkozik két gyalogos hottentottával? (Derültség balfelöl.) Erre a tanár azt mondotta, hogy ez már az általános elvekből következik. (Derültség). Erre emlékeztet engem az indokolásnak ez a része. Hogyan állunk ezzel a dologgal ? Ott van a javaslatnak az az intézkedése, amely azt mondja, hogy eszmei halmazat esetében azt a bűncselekményt kell venni, amely a súlyosabb. Eszerint tehát súlyosabb volna a valótlanság közlése és enyhébb volna a rágalmazás. Az anyagi halmazatról szóló szakasz azt mondja, hogy büntetni kell a kettőt együtt bizonyos szabályok szerint, de meg kell állapítani a bűnösséget. Itt van egyrészt a valótlansági paragrafus, másrészt a rágalmazási paragrafus. Ha a kettőt egymásra teszszük, valami mindenütt kilóg. A rágalmazási paragrafusból kilóg az, hogy büntetőeljárás alapját képezhetné és közmegvetésnek tenné ki. a valótlanságinál pedig kilóg a kár. Mi ez, eszmei halmazat vagy anyagi ? Tessék eldönteni.