Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

376 483. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. De negligálása ez a bűncselekmények ugy- I nevezett hierarchiájának is. Az élet és testi épség elleni bűncselekményeknél ugyanis egy bizonyos fokozat kezdődik, ilyenféleképcn: reálinjáriák, könnyű testi sértés, súlyos testi sértés, fel egészen a gyilkosságig. A hatáskör azután ezekhez a fokozatokhoz alkalmazkodik, ugy hogy a legenyhébbek a járásbírósághoz tartoznak, azután következik a törvényszék, végül az esküdtszék. Itt azonban megfordítva lesz, mert a javaslat ezt a hierarchiát nem respektálja. Ugy fogunk járni, hogy a súlyosabb cselekményben a törvényszék lesz illetékes, az enyhébb cselekményben esetleg az esküdtszék. Tessék összevetni a perrendtartás 18. és következő jmragrafusait és tessék eldönteni, hogyan fog ez a dolog konkrét formában alakulni. Mert ennek a hierarchiának szabályozásával együtt jár, hogy a nagyobb bűncselekmény tekintetében illetékes hatóság magával ragadja a kisebb bűncselekményt és afelett is Ítélkezik, ugy hogy nemcsak az következik be, hogy ha rágalmazás egy valótlan hir terjesztése, akkor a törvényszék illetékes, hanem az is, hogy a törvényszék a másik, az enyhébb felett eo ipso illetékes lesz, mert a törvényszék nem követi el a sértett kárára azt a szépséghibát, hogy végeredményben mégis csak valótlan hir terjesztése miatt Ítélje el a vádlottat, hanem elitéli in optima forma rágalmazásért, ami különben esküdtszék elé tartozik. Van azonkívül az ügyészségnek egy trükkje, ha attól félnek, hogy valakit, aki pl. szerelemféltésből ölt, az esküdtszék fel fog menteni, akkor azt nem gyilkosság kísérletével vádolják, hanem erős felindulásban elkövetett szándékos emberöléssel, mert ha a törvényszék Ítélkezik felette, akkor a vádlott még mindig rosszabbul jár, mint hogyha az esküdtszék felmentené. Ez az u. leminösités. Itt pedig, mikor ennek a két cselekménynek a konkurrencziája van megállapítva, itt már véget ér ez a minősítés, következik valami egészen más : a felminősítés. Felminősitik rágalmazássá a vádlottat. A büntető fejezetekből elég ennyi, az idő már úgyis végére jár. Még egy pár szót a sajtójogi felelősségről. (Halljuk! Halljuk!) A sajtójogi felelősség, amelyről a harmadik fejezet szól, tulajdonképen nem fokozatos felelősség, hanem egy kombinált felelősség. T. i. itt össze vannak sziámi ikrekként növesztve az általános büntetőjogi felelősségnek és a fokozatos felelősségnek az elvei. Akárhogy történik is azután a dolog konkrét kifejtése, ezt azért sem találom helyesnek, mert hiszen az a fokozatos sajtójogi felelősség, ugyebár, a szerkesztői és kiadói fokon fikczió és ennek a fikcziőnak a jogosultságát az adja meg, hogy olyas valakit akarnak mentesíteni, aki az általános büntetőjogi felelősség szerint büntetendő volna. Tehát ez egy bizonyos kedvezés az általános büntetőjogi felelősség szerint felelős egyének iránt. Most már vagy elismerjük azt a magasabb szempontot, amely erre a kedvezésre rávitte a törvényhozást, vagy nem ismerjük el. Ha elismerjük, akkor csinálunk fokozatos felelősséget; ha nem ismerjük el, akkor nem csinálunk fokozatos felelősséget, hanem egyedül és kizárólag közönséges büntetőjogi felelősséget. ívem akarok az egyes rendelkezéseknek egymás után való tárgyalásába bocsátkozni; én csak azt- akarom megnézni, hogy miben különbözik most már ez a kombinált felelősség a közönséges büntetőjogi felelősségtől. Tudjuk, hogy a közönséges büntetőjogi felelősség szerint felelős a tettes, a tettestárs, a felbujtó és a bűnsegéd. A tettes ebben az esetben a szerző. Az itt is felelős. Felelős lesz az igazi tettestárs, a társszerző is, aki vele együtt szerzi azt a közleményt. Felelős a felbujtó is és pedig akár a szerkesztő vagy a kiadó az a< felbujtó, akár pedig extraneus személy. A különbség mindössze az, hogy ha a szerkesztő vagy a kiadó a felbujtó, akkor ő egyedül felelős a szerző helyett; a másik esetben pedig, amikor extraneus felbujtó van, akkor ő nem egyedül, hanem a szerzővel együtt felel. Végül a bűnsegéd, amint az indokolásból is megállapítható, itt is ép oly felelősséggel tartozik, mint a közönséges büntetőjog szerint. Ebből látható, hogy itt tulajdonképen egy esett ki, aki a közönséges büntetőjogi szerzőség szerint büntetendő volna és ez a szerző, abban az esetben, ha a szerkesztő vagy a kiadó volt a felbujtó. Van ugyan vélemény, — nem tudom, a házban megnyilvánult-e, de a házon kívül memorandumokban olvastam — hogy a szerző ilyenkor is felelős, mint bűnsegéd. De azt hiszem, nincs az a bíróság, amely ezt megállapítaná. Mert miért felel a szerző ? A megírásért. A megírás egy elkövetési cselekvény, már pedig elkövetési cselekvényért bűnsegédi minőségben valakit elitélni nem lehet. De én megnyugszom abban, hogy ilyen esetben is elitélhető legyen, Hanem most jön a ráadás. A közönséges büntetőjogi felelősség betetőzésére jön még a kiadó felelőssége. Ezek fikczión alapuló felelősségek a fokozatos felelősség elve szerint. Hát kérem, azt hiszem, itt elég szép társaságot hoztunk össze. Mindezekkel szemben azt tartom, hogy a sajtójogi felelősség és a sajtószabadság alapelveiként kell hangoztatnunk azt, hogy voltaképen a szerző és a szerző által, a szerző személyében tulajdonképen az egész sajtó csak akkor és addig szabad, amíg a szerzőt lehet büntetni. Mert hisz a szerző akkor leszámol magával, meggondolja, hogy ime, én itt vagyok, itt állok abban a helyzetben, hogy közölnöm kellene ezt a dolgot és fontos nyilvánossági szempontok javasolják, hogy azt közzé is tegyem. De tudom viszont, hogy ebből lehet izgatási per, lehet rágalmazási per, lehet mindenféle büntetőjogi eljárás. Számot vetek tehát magammal s azt találom, hogy megéri a köz-