Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

374 M5. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. levegőbe beszél-e, vagy csakugyan tud-e valamit. Ezt akarják kipróbálni egy ilyen, a nyilvánosság kizárásával rendezett próbatárgyaláson. Ha igaz az illető állítás, akkor a lap az előtt a dilemma előtt áll, hogy vagy kénytelen közzétenni ennek daczára a helyreigazítást, vagy nem teszi közzé, s akkor megindítják és lefolytatják ellene először ezt az eljárást. Ha már most — bár igaza van — nem tud bizonyítani, akkor a sértett azt mondja: pardon, tévedtem, alászolgája, és elmegy. A helyreigazítás ugyan nem jelenik meg, de a sértettnek azonkívül semmi bántódása nem esik. Én azt hiszem, hogy ez mégis túlságba vitt védelme a sértett érdekeinek. Ha már a lapra nézve annyi rizikóval jár a helyreigazitási kényszer, valamelyes rizikóval járjon a sértettre nézve is, hogy helyreálljon valamiképen az egyensúly a két fél érdekei között. (Igás! Ugy van! a baloldalon.) Ha már most egy ilyen ügyben megtartatott ez a járásbirósági tárgyalás és arra az eredményre vezetett, hogy a lapnak nem kötelessége kiadni a helyreigazító nyilatkozatot, akkor, ha az eredeti támadó közlemény megjelent valamely lapban, a nyilvánosságnak már joga van az ügyhöz, a nyilvánosság már jogosan érdeklődhetik az iránt, hogy miért nem ezáfolt a sértett. Azért nem czáfolt-e, inert talán meg sem tudta a dolgot, vagy azért, mert igaz a közlemény ? Egyébként, hogyha nyilvánossá teszik ezt a tárgyalást, — ami, azt hiszem, elég szerény kívánság — akkor is elég jól jár a sértett, mert hiszen a 20. §. azt mondja, hogy a helyreigazitási jog csak akkor tagadható meg, ha a helyreigazítás valótlanságát nyomban kétségbevonhatatlanul nem tudja bizonyítani. De ha tudja bizonyítani másként, nem nyomban és nem egészen kétségbevonhatatlanul, akkor már a helyreigazításnak meg kell jelennie. De különben is a sértett is abban a helyzetbe jut, hogy járásbiróságilag letárgyal egy olyan kérdést, a mely esetleg az esküdtszék elé tartozik, és én képzelhetek egy kevésbbé kényes természetű sértettet, a ki egy ilyen előzetes tárgyalásnak sikeres lefolytatása után, a mikor épen nem egészen kétségbevonhatatlanul, hanem csak némileg kétsógbevonhatólag sikerült a lapnak igazolnia azt, hogy a helyreigazítás valótlan, hogy az ilyen durvább bőrű sértett azt fogja mondani, hogy ez nekem tökéletesen elég, nem perelek, ott van a járásbiróság. Azt hiszem, az sem neveli a közerkölcsöket, ha ilyesminek teret nyitunk. Egyébként itt figyelembe kell venni, hogy a bizonyítás anyaga egészen más a sajtóperben és más némileg ebben a helyreigazitási eljárásban. Mert ugyebár, a bizonyítás anyaga a sajtóperben az, amit a támadó czikk állított, a helyreigazitási eljárásban pedig a bizonyítás anyagát azok az állitások képezik, amelyek a, helyreigazító nyilatkozatban foglaltatnak és amelyek az előbbi állításokkal nemcsak ellenkező, hanem azoktól egészen eltérő és más természetű állitások is lehetnek. Tehát nagyon könnyen el tudom képzelni azt az esetet, hogy a támadó czikk közlője szórói-szóra be tudja bizonyítani azt, amit állított, de nem tudja megczáfolni azt, amit a másik fél állított, talán épen azért, mert az, amit a másik fél helyreigazításként állit, egyáltalában nem tartozik a dologra. Most már a lap ilyenkor egy uj bizonyítási anyaggal áll szemben, amelyre nem készülhetett, mert nem tudhatta előre, hogy a helyreigazitónak majd milyen tényeket tetszik állítani. De nemcsak ez a nehézsége van meg a támadó lapnak, amelylyel szemben a helyreigazítást követelik, hanem az is hozzájárul, hogy tőle tulajdonképen egy proczesszualiter többékevésbbé lehetetlen dolgot követelnek. Mert azt, hogy valamely tény megtörtént, hogy való: lehet bizonyítani: de tőle nem azt követelik, hogy valódiságot bizonyítson, hanem azt, hogy egy negatívumot, egy valótlanságot bizonyítson. Hogyan lehet a valótlanságot bizonyítani ? Némely esetekben ugyan lehet, de van nagyon sok olyan eset, amelyben a valótlanság teljesen kivonja magát a bizonyítás alól. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Most már a büntető rendelkezésekre kellene áttérnem. (Halljuk! Halljuk balfelöl.) Itt van mindenekelőtt a 24. §., 'amelyben a vétségek állapittatnak meg. A vétségek között első helyen szerepel az a bizonyos nyomdászi vétség, amely abban áll, hogy a nyomdász egy bizonyos czikk kinyomásában közreműködött. x\z igazságügyi bizottság szövegezésében ez a kérdés formailag rendben van, de tartalmilag teljesen elvesztette azt a jelentőséget, amelyet annak tulajdonítottak, ugy, hogy azt egészen nyugodtan ki lehet hagyni: amennyiben azonban fenmarad, ezek a kifogások még az uj szöveggel szemben is felmerülnek. (Zaj a jobboldalon. (Halljuk! Halljuk! balfelöl) Mindenekelőtt a második tétellel kezdem, minthogy az első rendben van, amennyiben azt mondja, hogy ha valakit erőszakkal vagy fenyegetéssel gátolnak, az bűntett, erre nem is akarok több szót vesztegetni, mivel ez körülbelül összhangban van azon állásponttal, amelyet ebben a kérdésben a büntetőtörvénykönyv 177. §-a elfoglal. Ott is a sztrájk nem büntetendő, de büntetendők azok az erőszakoskodások, amelyek a sztrájk körül előfordulnak. De mi büntetendő itt, és hogyan büntetendő? Első sorban a nyomdai alkalmazott. A nyomdai alkalmazott azért büntetendő, mert egy czikknek, vagy hirdetésnek a kiszedését és ezzel összefüggő egyéb teendőket másokkal való előzeses megbeszélés alapján megtagad. Erre azt mondják, hogy nem sztrájk. Ez tényleg nem sztrájk, a sztrájk nem igy szokott kinézni, hanem ugy, hogy nemcsak