Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

Í83. országos ülés ÍQiS november %9-én, szóíllbatohi ím ság már nem, tehát a helyi hatóság már ennek következtében megint a betiltás tekintetében sem fog csinálni semmit, vagy esetleg csinálhat valamit a törvényhatóság első tisztviselője, aszerint, amint ő adta az engedélyt vagy nem ő adta, hanem más. Azt hiszem, ebből kitűnik, hogy egészen tarthatatlan, abszurd a kérdésnek ez a szabályozása, amely a javaslat szerzőjének sem lehetett intencziója és amit én másnak megint nem tudok tulajdonítani, mint tisztán és kizárólag az őszinteség hiányának. (Helyeslés balfelöl.) A paragrafus első bekezdésének t. i. nem a bemutatásról kellett volna szólni, hanem az engedélyezésről, de nem mertek őszinték lenni, nem merték azt mondani, hogy engedélyezésre jogosult az a törvényhatósági első tisztviselő vagy helyi hatóság, hanem bemutatási kötelezettségről beszéltek, azonban a javaslat második és harmadik bekezdésénél már elfelejtették, hogy az első bekezdésben mi van és kijött az őszinteség, hogy az engedélyezésre jogosult hatóság van jogositva mindenre. Ebből támadt az egész fogalomzavar. Most már ami a. 13. §-t illeti, abban van a rikkancsok kérdése szabályozva. Hát én nagyon méltányolom azokat a szocziálpolitikai és gyermekvédelmi intencziókat, amelyek az igen t. igazságügyininister urat ennek a kérdésnek a szabályozásában vezérelték, de bátorkodom megkoczkáztatni azt a véleményt, hogy ezeknek a szép intenczióknak vajmi kevés foganatjuk lesz, mert azokon a szegény, züllésnek kitett gyermekeken bizony azzal, hogy nem engedik őket krajezáros lapot árulni, segíteni nem fognak. Ez a tilalom egy negatív intézkedés, amely nem alkalmas a kérdés szanálására ott, ahol igenis erős pozitív intézkedésre, beavatkozásra volna szükség. (Ugy van! balfelöl,) Ezek a pozitív intézkedések, természetesen, nem tartoznak a sajtótörvény keretébe és azért nem is kifogásolom, hogy itt ilyenek nem foglaltatnak; a maguk helyén talán lesz szives az igazságügyminister ur ezekről gondoskodni. Azonban kifogásolnom kell itt is azt, hogy a lapok érdekei, különösen a terjesztés gyorsaságának érdeke itt csak mint egészen alárendelt valami szerepel és hogy a bénáknak és a sántáknak előjogot adnak ezen a téren, amikor talán mégis bizonyos érdeke fűződnék nemcsak az illető lapvállalatoknak, hanem a közönségnek is ahhoz, hogy ezekhez a kolportázs utján terjesztett lapokhoz mennél hamarább és mennél könnyebben hozzájuthassanak. (Ugy van! balfelöl.) Szólanom kell még a 13. §. utolsó bekezdéséről, amely így hangzik (olvassa) : »Az 5. §. második bekezdésének 1. és 2. pontja alá eső sajtótermékek utczai terjesztéséhez igazolvány nem szükséges.« Pandanja ennek az intézkedésnek a 11. §. utolsó bekezdése, amely szintén azt mondja, hogy (olvassa): »Az 5. §. második bekezdésének 1. és 2. pontja alá eső sajtótermékek utczai terjesztéséhez engedély nem szükséges. « Tehát mind a kettő valami szörnyű liberális rendelkezésnek látszik, mindkét esetben arról van szó, hogy valami nem szükséges. Tényleg azonban ebben nincs semmi liberalizmus, sőt ez tulajdonképen nem más. mint egy igen érzékeny kettős korlát, amely különösen érzékenyen mutatkozik a választási nyomtatványok tekintetében. Az igazságügymmister ur annak igazolására, hogy a választási nyomtatványoknál, amennyiben azok nem csupán a választáshoz szükséges adatokra szorítkoznak, engedélyre van szükség, hivatkozott bizonyos választási nyomtatványokra, amelyek egy nemzetiségi kerületben történt választás alkalmával terjesztettek és amelyeknek tartilma igazán rászolgál nemcsak arra, hogy azoknak terjesztése megakadályoztassák, hanem arra is, hogy ebből az ügyből kifolyólag a bűnvádi eljárás megindittassék. (Igaz! ügy van! balfelöl.) De, hogy a törvényjavaslat rendelkezései nem csupán ilyen veszedelmes jellegű választási nyomtatványokra vonatkoznak, annak igazolására szolgál épen a 11. és 13. §-ok utolsó bekezdésének egybevetése. Mi tűnik ki ezekből? Ezekből kitűnik először is az, hogy ilyen választási nyomtatványoknak terjesztéséhez nemcsak engedélyre van szükség, hanem ezeknek a terjesztése még abban az esetben is, ha az engedély megadatott, további korlátozásnak van alávetve, mert ekkor sem terjesztheti azokat akárki, hanem csak a szabadalmazott rikkancsok. Minden pártnak tehát, amely egy választási akczióba bocsátkozik, nemcsak mérsékelt hangú választási nyomtatványokról, hanem megfelelő számú rikkancsokról is gondoskodnia kell, hogy azok rendelkezésre álljanak. Es még csak abba a helyzetbe sem igen fog jutni az a párt, hogy talán kölcsön kérhessen rikkancsokat egyes hírlapvállalatoktól, mert hiszen tudjuk, hogy ezek a lapvállalatok, épen választások idején, a legjobban rá vannak szorulva az ő rikkancsaik munkájára. Külön rikkancsokat kell tehát szerezni arra a czélra, hogy azok az egészen ártatlan, hatóságilag engedélyezett választási nyomtatványok terjeszthetők legyenek, (ügy van! balfelöl.) Ezzel szemben azt lehet mondani, hogy hiszen ott van a nagy alkotmányjogi garanczia a 13. §. elején, ahol az mondatik (olvassa): »Az igazolvány rendszerint csak attól tagadható meg vagy vonható el« stb akire az itt következő körülmények fennállanak. Az illető párt vezetőség tehát abban a helyzetben lesz, hogy ahány rikkancsot bejelent, a hatóság ezen bejelentést köteles lesz tudomásul venni, tehát annyi rikkancs fog rendelkezésére állni, amenynyit csak akar. De ez nem így van. Először is ott van ez a szó: »rendszerint*. Mit tudjuk mi, mi a rendszerint és mi a nem rendszerint? í Mi tudjuk mi: mikor van rend és mikor nincs ?