Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

368 í83. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. Hátha épen a választások idején mondják azt, hogy nincs rend és igy nincs rendszerint? (Derültség balfelöl.) Ez az egyik megjegyzésem. Világos, hogy itt csak arról van szó, hogy megtagadható-e az az engedély vagy sem, de nincs szó arról, hogy mikor köteles a hatóság a hejentést előjegyezni. Hát legfeljebb nem tagadja meg, hanem nem intézi el. De a rikkancsügynek nemcsak azok lesznek az egyedüli szabályai, amelyek a 13. §-ban foglaltatnak, hanem más szabályai is kell, hogy megállapitt ássanak. Én elképzelhetetlennek tartom ennek az ügynek olyan szabályozását, amely nem terjeszkedik ki például arra, hogy bizonyos numerus clausust állapitson meg a rikkancsokra nézve. Mert, ugyebár, korlátlan számban mégsem lehet rikkancsigazolványokat kiadni ? Nagyon igazságtalannak tartanám továbbá, ha rikkancsigazolványokat adnának olyan egyéneknek, akiknek más foglalkozásuk is van. Adják ezeket az engedélyeket csak olyanoknak, akiknek nincs más foglalkozásuk. Már most mi következik ebből megint a választási nyomtatványok terjesztésére vonatkozólag. Az, hogy ha egy más foglalkozású egyén, például egy tisztes polgár bejelenti, hogy ő választás idejében rikkancs akar lenni s ilyen módon akar választási nyomtatványt terjeszteni, erre azt mondhatják, hogy nem veszik tudomásul, mert van neki más foglalkozása. Tehát olyan embereket kell hozni, akiknek nincs más foglalkozásuk, ezeket pedig a munkanélküliekről és csavargókról szóló törvény rendelkezései alapján a választás előtt kellő időben mindig eltávolíthatják. (Felkiáltások balfelöl: Azért csinálták!) Mint látjuk, ez utón sem lehet rikkancsokat szerezni. Rá kell itt még mutatnom a büntető szankczióra is, amely ezzel együttjár. JNTem olyan ártalmatlan dolog ez. Mert ha mindezek daczára egy lelkes honpolgár mégis rászánja magát arra, hogy ő engedélyezett választási nyomtatványt fog terjeszteni engedély nélkül, — már személyre szóló engedély nélkül — akkor nemcsak őt fogják megbüntetni, hanem azokat is, akik neki ezt az engedélyezett nyomtatványt terjesztés végett átadták. Ez következik a 29. § 1., 2. és 3. pontjainak rendelkezéseiből. A 14. §-nál az igazságügyi bizottság megint tett egy módositást, amelyben megengedi a sajtótermékeknek az üzletekben való kézbesítését. En azt hiszem, hogy az a panasz, amelynek e rendelkezés eleget akar tenni, nem erre irányul, hanem az üzletekben való terjesztést követelte, ami pedig az üzletekben való kézbesítéstől nagyon különböző dolog. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Erre nézve az uj szöveg nem tartalmaz semmi megnyugtató intézkedést. B,á kell most térnem a 15. §-ra, amely a falragaszok kérdéséről szól. (Halljuk! Halljuk!) Itt mindenekelőtt azt a kérdést kell felvetnem: hogyan is áll most már ez a kérdés a javaslat intencziói szerint ? Kell engedély a plakáthoz, vagy nem kell ? Mert itt két álláspont képzelhető. Az egyik álláspont, amelyet szintén lehet igazolni a javaslat szövege alapján, az, hogy szükség van ilyen engedélyre, szükség van reá azért, mert hiszen a 8. §. a terjesztés módozatai között emliti a közszemlére kitételt, a nyilvános helyen való elhelyezést, tehát ez terjesztés, s hogyha ez az utczán történik, akkor utczai terjesztés. Hogy pedig a plakát sajtótermék, az iránt, azt hiszem, szintén nem lehet kétség. Ebből tehát az következik, hogy a plakátot külön engedélyezni kell, természetesen az üzleti plakátok kivételével. De képzelhető egy másik állásjjont is, s azt hiszem, hogy a t. túloldal és a javaslatnak szerzői erre súlyt helyeznek. Ez az álláspont az volna, hogy itt a plakátkiragasztáshoz tulajdonkójjen engedély nem kell, a törvény nem kívánja kifejezetten ezt meg a plakátokra vonatkozólag is, s ez a felfogás támpontot talál a 15. §. fogalmazásában, amennyiben a 15. §. nem azt mondja, hogy olyan falragaszt, amelynek utczai terjesztése nem engedélyeztetett, kiragasztani nem szabad, hanem azt mondja, hogy olyan falragaszt nem szabad kiragasztani, vagy kifüggeszteni, amelynek utczai terjesztése nem engedélyezhető, vagyis ugy is lehetne ezt érteni, hogy esetleg nem volna engedélyezhető akkor, hogyha ez engedélyezés alá esnék. (Mozgás a baloldalon.) S ebben az esetben azután tényleg bemutatási kényszer nem állana fenn, hanem mindenkinek riszkiroznia kellene azt, hogy kiragasztanak plakátot s azután utólag már nem is az a hatóság fogja megmondani, hogy az a plakát ütközik-e a közerkölcsiségbe s a közérdekbe, amely a nyomtatványoknak engedélyezésére jogosult, vagyis a törvényhozás első tisztviselője, vagy pedig a belügyminister, hanem a rendőrhatóság, amely elé ez az ügy, mint kihágási ügy kerülni fog inczidentaliter, marasztaló ítéletben fogja kimondani, hogy ez bizony olyan plakát volt, amely nem lett volna engedélyezhető, s amely miatt mi most téged ezennel elitélünk. Akármiképen álljon is a dolog, egy kis képet mégis kell alkotnunk arról, hogy ha ez a 15. §. életbeléptettetik, hogy hogyan fognak akkor alakulni a |>olitikai plakátoknak kilátásai. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Vannak kormánypárti és vannak ellenzéki plakátok. Egy bizonyos malicziával feltételezhetjük azt, hogy ha áll az, hogy engedélyhez van kötve a ]3lakátterjesztés, hogy akkor a kormánypárti plakátok engedélyeztetni fognak, az ellenzéki plakátok ellenben be fognak tütatni. Ellenben tegyük fel, hogy megint nem áll az az eset, amire az előbb egyéb választási nyomtatványoknál alludáltam, hogy ha tényleg olyan ártalmatlan a szövege a plakátnak, hogy a hatóság semmi okot nem talál, hogy abba beleköt-