Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-473

30 Ú3. országos ülés 1913 iíoVerfíber ll-én, keddeh. tói egyszerre eljutunk a vádiratig. Nincs más közbeeső vizsgálat. Tehát a királyi ügyész és a rendőrség kezébe jutottak a sajtó munkásai. Ma pedig ezek után az előzetes letartóztatásra és a vizsgálati fogságra vonatkozó csinos szakaszt fogom a t. ház előtt fejtegetni, akkor majd megméltóztatnak győződni ennek a rendelkezésnek beláthatatlan következményeiről és veszedelmeiről. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Nemcsak, hogy a kötelező vizsgálatot nem szabad eltörölni, hanem a hírlapírói testületeknek határozott véleményük és óhajtások •— és ezt megbízásból is hangoztathatom, — hogy a sajtószabadság legerősebb védelmét abban találják, hogy a sajtóeljárás terén — élve a büntetőperrendtartásban biztosított azon rendelkezéssel és joggal, hogy egyes nyomozati cselekményeket a vizsgálóbirák is teljesíthessenek, — mind a nyomozat, mind a vizsgálat csakis a vizsgálóbirák által legyen teljesíthető, (Elénk helyeslés balfelöl.) mert csak a bíróban látjuk azt a garancziát, hogy a sajtóeljárást nem használja fel inkvizitórius tevékenykedésre s hogy az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogságba helyezés jogával nem él könnyelműen. Ott, ahol e sajtójog szerint kutatni lehet a reábirót, a megrendelőt, rendőrkézre juttatni a sajtót, az egész nyomozást: a közszabadság súlyos sérelme, (Igaz! balfelöl.) amelytől nem óvhatom eléggé önöket, Méltóztassanak a sajtóeljárást teljes egészében és teljes mértékben a nyomozással és a vizsgálati fogsággal egyetemben, kizárólag a vizsgálóbíró hatáskörébe utalni. (Helyeslés balfelöl.) Elnök (csenget): A napirend tárgyalására szánt idő két óráig van megállapítva. Ezt ugyan sohasem értelmezte a ház ugy, hogy két óra után nyomban elvágta volna valamely beszéd fonalát, mégis, mivel a tárgyalásra szánt idő már háromnegyed órával elmúlt, kérnem kell a képviselő urat, szíveskedjék beszédének befejezésére térni. (Halljuk! Halljuk!) Vázsonyi Vilmos: Előre bocsánatot kértem ezért. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Szerénytelenségnek látszik, hogy a ház idejét enynyire igénybeveszem, (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) de kötelességet teljesítek. Különben most már rövidesen befejezem beszédemet. (Halljuk ! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Két dologgal kell még foglalkoznom. Az egyik az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság elrendelésének kérdése, a másik pedig az előzetes lefoglalás. Az előzetes letartóztatásnál a javaslatnak olyan színezete van, mintha valami uj jogot statuálna, mintha valami kedvezményt biztositana a sajtó számára. Az uj számozás szerint az 50. §. azt mondja (olvassa): »Sajtó utján elkövetett vétségek miatt előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság csak külföldiek ellen, valamint, tekintet nélkül az állampolgárságra, csak akkor rendelhető el, ha az 1896 : XXXIII. t.-cz. 141. §-ának 2. vagy 3. pontját kell alkalmazni, vagy ha a vádlott a főtárgyaláson birói idézés daczára elfogadható ok nélkül nem jelent meg. Ennek a szakasznak az a látszata, mintha valami kedvezmény volna. Ki fogom azonban fejteni, hogy miért rosszabb a helyzet e szakasz után. A régi, 1867-ből származó s hatályon kivül helyezett sajtóeljárás csak egy pontot tartalmazott és ez az, hogy a vádlott szabadon jelenik meg a bíróság előtt. A sajtószabadságnak óriási garancziája ez. Az uj bűnvádi perrendtartás a sajtóeljárást beolvasztotta a közönséges bűnvádi eljárásba és a sajtó deliktumok vádlottjait levasalta oda a közönséges bűntettesek mellé a vádlottak padjára. De 1 SÜ1ti0611ci~ rásnak régi, tisztes múltja erkölcsileg mégis nyomta bíróságainkat és az előzetes letartóztatást és vizsgálati fogságot nem mondták ki sem a nyomozó hatóságok, sem a bíróságok. Ha pedig ilyesmi kivételesen mégis megtörtént, a közvélemény óriási felzúdulását idézte elő. Grünther Antal volt igazságügyminister itt az igazságügyministeri székből jelentette ki, hogy sajtódeliktumok esetén nem tartja jogosnak az előzetes letartóztatás vagy vizsgálati fogság alkalmazását. Az 1907-iki sajtóankéten pedig a felszólalók egész sora ugyanezt az álláspontot hangoztatta. Már most, ha mi a sajtójogot kodifikáljuk és a sajtójogban megállapítjuk, hogy mikor lehet sajtóvétségeknél is letartóztatni: ez útmutatás ám annak a nyomozó közegnek és bírónak, hogy csak méltóztassék sajtóügyekben is ezen az alapon letartóztatásokat eszközölni. A bűnvádi perrendtartásnak 141. §-a öt pontból áll. Ebből az öt pontból elengedi a sajtónak a javaslat az elsőt. Ugy-e kérem, ez nem ajándék, mert a tettenkajDásról van. szó, de még sem lehet annyira minket ugy tetten kapni, ha írunk, hogy rögtön ott legyen az ügyész, amikor belemártjuk a tollat a kalamárisba. Ezt tehát nem méltóztatik elengedni. A másodikat meg méltóztatik tartani. Aki valaha látott már előzetes letartóztatást vagy vizsgálati fogságot elrendelő végzést, — ott van a 141. §. második pontja, arra történik rendszerint hivatkozás, mert abban nemcsak az az eset van, hogy a terhelt megszökött, vagy szökési előkészületeket tett, hanem az is, hogy az előre látható büntetés nagysága czimén szökésétől kell tartani. Itt a sajtóvétségekről beszélünk, nem a bűntettekről, a hol semmi kivételt nem tesz a minister ur. Hát a kodifikáló osztály nem tudja azt előre látni, hogy a sajtóvétségeknél a büntetés előreláthatóan nem nagy ? Kérem ott vannak a szakaszok. A becsületsértés három hónapig, a rágalmazás egy hónapig, a laudatio eriminis hat hónapig, az izgatás két évig, végső esetben öt évig terjedhető államfogházzal büntetendő. Kérdem, hol van az előrelátható büntetés nagysága? (Nagy zaj.) Ha tehát a má-