Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-483
362 ít>3. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. nyomdász felelőssége tűrhetetlen. Ebből aztán levonja azt a konzekvencziát, hogy a közlött törvényczikkeknél a helytartótanács által tett ideiglenes intézkedést jogtalannak tartja, a törvényeket nem tartja kielégítőnek, sőt azoknak akként való szentesítését a szellemi kifejlődésre nézve közcsapásnak mondja, még akkor is, ha ezen csak ideiglenes törvények helyébe a következő országgyűlés más rendeleteket hozna, mert az is egy állandó motívum az 1848-iki sajtótörvény diszkussziójában, hogy nyugodjunk meg, ez a törvény úgyis csak ideiglenes,, amennyiben talán már a legközelebbi hónapokban sokkal szabadelvűbb fogja azt felváltani. Bakonyi Samu: Uti figura docet. (Derültség a baloldalon.) Székely Aladár: Igen. de nemcsak Pest vármegye maga, hanem Pest városa is megmozdult. Márczius 22-én, délután három órakor ülést tartottak a Szabadság-térnek elnevezett Városház-téren, mely gyűlésen élénken tiltakoztik Szemere javaslata ellen s épen ennek a gyűlésnek egyik epizódja volt az az ismert eset, hogy a sajtótörvényjavaslatot elégették. De történt ezen a gyűlésen fontosabb dolog is. Az történt ugyanis, hogy levelet írtak a ministerelnökhöz és Pulszky Ferenczet, aki jelen volt és fel is szólalt ezen a gyűlésen, bizták meg azzal, hogy menjen fel vele a ministerelnökhöz és terjeszsze elő nála a gyűlés jogos kívánságait. Pulszky Ferencz e megbízásnak eleget tett, felment Pozsonyba és már márczius 25-én (Halljuk! Halljuk!) délelőtt 11 órakor arról számolhatott be . . . (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek. Székely Aladár: . .. hogy a kívánságok teljesíttettek; teljesíttettek pedig olyan értelemben, hogy bár a javaslat a felelős táblánál el volt fogadva, a felelős ministerelnök saját felelősségére visszavitte a javaslatot az alsó táblára, hogy necsak azokat a csekély módosításokat tárgyalják az alsó táblán, amelyeket a felső tábla szükségeseknek tartott és amelyekre rendes körülmények között a tárgyalásnak most már kizárólag szorítkoznia kellett volna, hanem vegyék ottan figyelembe azokat a külön propozicziókat is, amelyeket a ministerelnök saját inioziativájára ezúttal a rendeknek figyelmébe ajánlott. Ily módon sikerült elérni, hogy a kauczió húszezer forintról tízezerre, illetőleg ötezerre szállíttatott le, hogy a kaucziót, — azt mondja, bár a későbbiekben nem látom ezt igazolva, de akkor igy számol be róla — kezesállitással is elő lehessen teremteni, hogy ne legyen joga a. hatóságoknak a nyomdákban kutatásokat eszközölni kézirat, felelős személy stb. után, hanem hogy a nyomda felelőssége csak arra az esetre szoríttassák, ha sem a szerző, sem a kiadó nincs meg. Pulszky Eerencznek ezt a jelentését tetszéssel fogadták, ámbár fenmaradt az a vélemény, hogy a törvény még ebben az alakban sem teljesen kielégítő, de azzal vigasztalták magukat, hogy ez úgyis csak ideiglenes, nemsokára következik helyette a valódi sajtójog. Tényleg Pozsonyban teljes mértékben honorálták a pestiek kívánságát, márczius 24-én elfogadták a Batthyány-féle propozicziókat, a kerületi és az országos gyűlésben, 25-én a főrendiház átvette rendes üzenetét s azt 28-án vette tárgyalás alá. Ez a leghosszabb terminus, amely itt szerepel, három nap, a 25-ike és 28-ika közötti idő, és ennek az az oka, hogy Batthyány közben Bécsben járt és ragaszkodott ahhoz, hogy a javaslatot a főrendiházban az ő személyes jelenlétében tárgyalják. 29-én foglalkozott vele ismét a követi táblának országos ülése s végre azután még egy rendbeli üzenetváltás után elfogadtatott a javaslat s az április 3-án tartott elegyes ülésen megpecsételtetett. Mindezeket az adatokat anélkül, hogy itt a diskusszió részleteibe bocsátkoztam volna, azért voltam bátor előterjeszteni, mert ezek mutatják, hogy lehet csinálni törvényeket gyorsan is, de mégis ugy, hogy amellett a közvéleménynek minden követelése és jogos óhajtása teljes figyelembe vétessék és kielégíttessék. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Azt hiszem, legfőbb ideje, hogy magára a törvényjavaslatra és annak részleteire térjek át. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Itt van mindjárt az első paragrafus, amely arról szól (olvassa): »A sajtó utján« — vagy most már a javított kiadásban: »Sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait«. Ez tulajdonképen az 1848-iki sajtótörvény rendelkezése egy kissé felforgatott szórenddel. Hogy miért történt a szórendnek ez a felforgatása, erről már sok sikerült és kevésbbé sikerült vicczet hallottam, ele én nem akarom ezeknek a vicezeknek számát még egygyel szaporítani, hanem azt az egészen tiszteletteljes ós komoly kérést intézem az igazságügyminister úrhoz, hogy állítsa itten vissza a régi szöveget, hadd maradjon meg legalább ennyi a régi sajtótörvényből, a régi sajtójogból. Bródy Ernő: A czenzurát visszaállítani nem lehet. Székely Aladár: A minister ur úgyis azt jelentette ki, hogy minden oly óhajt, mely az alapelvekbe nem ütközik, honorálni kész. Bródy Ernő: Az 1848-iki törvény! Székely Aladár: Nem tudom, hogy ebből az általános kijelentésből erre az óhajtásra nézve minő konzekvencziát fog levonni. Én magam zavarban volnék, mert őszintén szólva azt tartom, hogy akár azt mondom, hogy sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatát, akár azt mondom, hogy gondolatát sajtó . utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti, vagyis akár az egyik, akár a másik fogalmazást fogadjuk el, mindkét esetben ugyanolyan mértékben ellenkezni fog ennek a javaslatnak alapelveivel, mert e javaslat alapelve nem a