Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

ÍH3. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton 301 Erről a rendeletről az a vélemény van elterjedve az 1848-iki sajtóban, hogy sokkal jobb, sokkal szabadelvűbb volt, mint az 1848 : XVIII. t.-cz., különösen a maga eredeti íormulázásában, amire csak később fogok rátérni, Ez a helytartótanácsi rendelet röviden, mindössze kilencz pontban állapitja meg a sajtó ügyének rendezését. Először is effektuálja a sajtószabadságot, azt mondván, hogy a sajtó minden előző czenzura nélkül szabadon működik. A. második pont szól a szerző felelősségéről, megállapítja a szerző felelősségét ilyenformán (olvassa): »Minden, akár könyvnyomtatás, akár kőnyomás által kiadott bármelynemü irat vagy rajz szerzője vagy szerkesztője az iratban vagy rajzban foglaltakért felelős.« Ne téveszszen azonban meg senkit sem az, hogy a szerző mellett a szerkesztő is meg van nevezve, mert a szerkesztő itt nem lapot szerkeszt, hanem a sajtóterméket, az iratot vagy a rajzot szerkeszti meg. Ez a felelősség tehát lényegileg csak a szerző felelősségét jelenti. A harmadik és negyedik pont azután szól a köteles példány beszolgáltatásának kötelezettségéről, az ötödik pont pedig fölállít egy uj intézményt, az ideiglenes bizottságot, amelynek az volt a hivatása, hogy a sajtó utján elkövethető visszaélések és kihágások megbirálásával foglalkozzék. Még pedig, amint aztán a hatodik j30ntból kitűnik, oly módon, hogy a benne talált vétség iránt véleményét kimondja és az esetet a vétkesnek illető bíróságához további elbírálás végett átadja. Ez a bizottság tehát kvázi a vádhatóság szerepét játszotta és hatásköre megfelelt körülbelül annak a funkcziónak, amelyet ina a királyi ügyészség teljesít. Ez a bizottság 25 tagból állott. Nem akarom mind a 25 tagnak nevét felolvasni, csupán mutatóban olvasok fel egy pár nevet, amelyek jellemzik ennek a bizottságnak összeállítási módját. Ennek a bizottsának tagjai voltak: Nyáry Pál, Klauzál Gábor, Deák Ferencz, Eáy András, báró Eötvös József, Trefort Ágoston, Vörösmarty Mihály, Bajza József,^ Szalay László, báró Kemény Zsigmond stb. Es hogy a népies elem is képviselve legyen, volt abban a bizottságban egy szabó, egy gombkötő és más polgári foglalkozású egyén. Ilyen garancziákkal vették tehát körül akkor a sajtó szabadságát, hogy még csak vád se emeltessék, ha ez a 25 tagból álló fényes társaság, amelynél fényesebb a magyar történelem folyamán talán egyáltalában nem találtatott, (Igaz! Ugy van! balfelöl,) alapot lát az eljárás megindítására. Az általam ismertetett helytartótanácsi rendelet 7. pontjában szól azután az aláírás kötelezettségéről; a 8. pont intézkedik a nyomda felelősségéről — kizárólag annyiban, hogy a kiadó, illetőleg a szerző megneveztessék és csak szubszidiárius felelősséget állapított meg — és KÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. xx. KÖTET. , szólott azután a hatóságok elnökének felelősségéről, akihez a sajtótermékek beszolgáltatandók. Ilyen körülmények közt azután érthetővé válik az az ellenszenv, amelylyel az 1848 : XVIII. t.-cz. első javaslatát a pesti közvélemény fogadta. Mialatt pedig Pesten ennek a helytartó, tanácsi rendeletnek intézkedéseiben egyelőre megnyugodtak, azalatt Szemere Bertalan az országgyűlés megbízásából elkészítette az ő sajtótörvényjavaslatát. Hogy erről a kortársak miként gondolkoztak, arra nézve csak egy adatot leszek bátor előterjeszteni és ez Pulszky Ferencznek egy nyilatkozata, amely az »Életem és korom« czimü, eredetileg német nyelven irt munkájában foglaltatik s amely az ő véleményét, azt hiszem, elég határozottan és elég tökéletesen fejezi ki. (Sálijuk! Halljuk ! balfelöl.) Azt mondja Pulszky Ferencz az ő 1881-ben irott munkájában. (Olvassa:) »Szemere . . . fand sich in den neuen Verhältnissen nicht zurecht, und brachte einen Pressgesetzentwurf ein, der sovohl durch die Härte der Strafen, als durch die Höhe der verlangten Kautionen an das franz. Pg. zur Zeit Louis Philipp's erinnerte,... und der sogar viel Strenger war, als der provisorische Wiener Pressgesetetzentwurf.« vagyis ugyanerre a két pontra vonatkozólag tesz kifogásokat, amelyeket kifogásolunk mi is a jelen sajtójavaslatban. Szemere néhány nap alatt elkészült munkájával s az már a márczius 20-án tartott kerületi ülésen tárgyalás alá is vétetett. Márczius 22-én végeztek vele a főrendek, 23-án délelőtt hitelesítették a főrendek üzenetét és még aznap délután a válaszüzenetet is felolvasták a Rendeknél és este hét és fél órakor már a rendi kerületi ülésben is foglalkoztak a javaslattal. Ezeket az adatokat csak azért bátorkodom előterjeszteni, (Halljuk! Halljuk!) mert közben történt valami, amiből szintén igen érdekes tanúságot vonhatunk le arra nézve, hogy egy ilyen fontos kérdés elintézésében miként kell a kormánynak viselkednie és milyen eljárást kell követnie? Közben ugyanis az történt, hogy Pesten megmozdult a közvélemény, márczius 22-én Pest vármegyének a csend és rendbiztonság fentartására ügyelő bizottmánya egy határozatot hozott, amelyben igen erős támadás foglaltatik a javaslat ellen. Kijelenti a bizottmány eme határozata, hogy a sajtótörvényeket, ha a közlött szakaszokban szentesittetnének is, tartalmuknál fogva olyanoknak tartja, amelyek az emberiség legszentebb jogát: a gondolat közlésének a szabadságát, az eddigitől csak különböző, de ép oly nyomasztó szabadalmi lábra állítja. Felsorolja ezután nevezetesebb kifogásait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a törvény visszaható erőt akar magának tulajdonítani, — mintha ezt már hallottuk volna valahol! — hogy a vétségek büntetései tűlszigoruak, hogy a biztosítéki összeg túlságosan magas és hogy a 46