Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

183. országos ülés 1913 november 2i/-én. szombaton. 351 aztán ennek épen az ellenkezője tűnik ki, t. i. az, hogy gondolatait senki sem közölheti és terjesztheti szabadon. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) És amikor a valótlanságok megírását eltiltják és büntetik, méltóztassanak figyelembe venni, hogy még mindig megmarad a sajtónak az a joga, hogy az igazságot és a valóságot megirhassa — amit eddig regardból talán sokszor ellhallgatott — s ha minden valóságot meg fog irai, az sem lesz kellemes sem az igen t. kormánynak, sem pedig a többségnek. Áttérve, t. képviselőház, a javaslat egyes rendelkezéseinek bírálatára, mindjárt az első szakasznál utalok arra az ellentétre, amely egyrészt a törvényjavaslat kimondott elve és indokolása, másrészt pedig a javaslat későbbi rendelkezései között fennáll. (Halljuk ! balfelől.) Azt mondja a törvényjavaslat első szakasza, hogy sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait. Az indokolás hivatkozik arra, hogy ezt a rendelkezést a 48-as sajtótörvényből veszi át a törvényjavaslat, azért, mert ehhez a rendelkezéshez »a nemzeti kegyelet bizonyos varázsa füződik<< ; szóról-szóra idéztem az indokolást. Azt mondja később ugyanez az indokolás, hogy azért kell a sajtó szabadságát törvénybe iktatni és biztosítani, mert a sajtó éltető eleme a szabadság és ennek következtében aki a sajtó szabadságát bántja, az az alkotmány integráns részéhez nyúl hozzá. Hogy ez milyen szép igy, itt az első szakaszban törvénybe iktatva, s milyen szép ennek indokolása, az kétségtelen. De hogy mennyire ellentétben áll a törvényjavaslat czéljával és későbbi rendelkezéseivel, ebben a tekintetben ismét csak a tisztelt igazságügyminister ur beszédére utalok, aki maga elismeri, — és ugyanezt teszi az igazságügyi bizottság jelentése is — hogy igenis, a sajtót meg kell rendszabály ózni, mert a sajtó jelenlegi hangjával és modorával nincsenek megelégedve. Ez a kijelentés, ez a bizonyos előzetes fenyegetés maga is mutatja és indokollttá teszi azt az áUitást, hogy itt a sajtószabadságnak törvénybe iktatásáról beszélni egyáltalában nem lehet. (Ugy van í balfelől.) A javaslat 11. szakasza az, amely a javaslatban levő rendelkezések közül a legveszedelmesebbek egyikét tartalmazza. Mert a legfontosabb a sajtószabadság szempontjából a sajtó szabad terjesztésének lehetősége. Ha önök és ön, t. igazságügyminister ur, nem párturalmi törvényt akarnak alkotni, hanem objektiv törvényben akarják a sajtó jogait és kötelességeit intézményesen megállapítani, akkor épen a kolportázs kérdésében kell olyan intézkedésekről gondoskodniuk, amelyek — megengedem — módot és alkalmat nyújtanak arra, hogy visszaélő sajtótermékkel szemben mód legyen a megtorlásra, de egyúttal ez legyen az egyedüli határa a korlátozásnak és egyéb tekintetben minden irányban szabad legyen a sajtótermék terjesztése. (Ugy van I a baloldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Preszly Elemér : Már most, megteszi-e ezt a törvény 11. §-ának rendelkezése 1 Nem teszi meg. mert nem teszi kötelességévé a hatóságnak azt, hogy annak a sajtóterméknek utczai árusítását engedélyezze, amely a törvény eziránti rendelkezéseinek megfelel. Ha — helyesen — kimondja is azt, hogy eltiltható az olyan sajtótermék terjesztése, amely a közrendet, a közerkölcsöt sérti, veszélyezteti, vagy amely valamely nemzetiség, osztály vagy hitfelekezet ellen gyűlölet ébresztésére alkalmas, vagy csak a családi élet belső ügyeit tárgyalja, anélkül, hogy azt közérdek kívánná, mondom, helyes, de méltóztassék még azt is odavenni, hogy az olyan sajtóterméknek pedig, amely ebbe a tiltó rendelkezésbe nem ütközik, a kolportázs jogát meg kell adni. (Helyeslés balról.) Ez azonban a javaslatnak ebben a szakaszában nincs benne. Hogy egyebet ne mondjak, nincs benne a jogorvoslat lehetősége a közigazgatási bírósághoz való felebbezés. A közigazgatási bíróságot mi olyan garanczionális bíróságnak tekintjük, amely épen közigazgatási kérdésekben, a közigazgatási hatóságok túlkapásaival szemben nyújt nekünk védelmet. Ezt maga a törvényjavaslat is elismeri, mert hiszen 19. §-ában amikor a közigazgatási hatóság a lap bejelentését tudomásul nem veszi, megadja a jogorvoslatot a közigazgatási bírósághoz. Itt azonban, amikor a sajtótermék terjesztésének szabadságáról, a kolportázs engedélyezéséről van szó, itt nemcsak hogy nem ád ilyen remédiumot, f elebbezést a közigazgatási bír ósághoz, hanem ellenkezőleg, a törvényhatóság első tisztviselőjének jogával parallel jogot ad a belügyministernek arra, hogy a sajtóterméket betilthassa, a kolportázsjogot tőle megvonhassa. Ha ez a rendelkezés nem árulná el a javaslat intenczióit és ha a kártérítés kérdésében, — amelyre később fogok kiterjeszkedni — továbbá a fokozatos felelősség kérdésében megnyugtató kijelentéseket kapnánk és hallanánk az igen t. igazságügyminister úrtól, akkorttalán beszél hetnénk arról, hogy itt egy objektiv törvényjavaslatról van szó ; de mindaddig, amig ez a 11. §. igy marad, ahogy most van szövegezve, mindaddig, amig a kolportázsjog egyedül a hatóság kegyétől függ és Damokles kardjaként ott lebeg a sajtótermékek, az újságok fölött, addig itt sajtószabadságról beszélni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ami a helyreigazitási jog kérdését illeti, e tekintetben bizonyos tekintetben egyetértek a javaslat intenczóiival és a t. igazságügyminister urnak elmondott beszédével. Magam is helyesnek, sőt szükségesnek tartom a helyreigazitási jogot, de nem tudom megérteni, hogy miért van ez kiterjesztve a hatóságokra is ? Hiszen a hatóságok részére ott vannak a félhivatalosok, tehát módjuk, alkalmuk és lehetőségük van arra, hogy annyi helyreigazító, vagy czáfoló közleményt tegyenek közzé, amennyit akarnak. Épen azért, ha a helyreigazitási jogot törvénybe iktatjuk, ezt egyedül és kizárólag a magán-