Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

352 483. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. becsületre kell korlátozni. Mert ha valami a jelenlegi sajtótörvényben nincsen megvédve, ka valami tekintetben valamennyien egyetérthetünk, akkor ez a magánbecsület védelme. Mert én beismerem azt, hogy ezen a téren, ha a sajtó rosszhiszeműen, gondatlanságból, vagy nem kellő óvatossággal valakinek kárt okoz, valakiről valamit megir, ezzel olyan sebet üt az illetőn, amelyet később talán sem helyreigazitási joggal, sem egyéb módon orvosolni nem lehet. H Mert akit egyszer a sajtó kipellengérez, azt bizony már megbélyegzett embernek tekinti a társadalom egy része és sokan vannak olyanok, akik azt a sajtóközleményt elolvassák ugyan, ellenben a helyreigazítást nem, sőt azzal sem törődnek, hogy inditott-e az illető sajtópert és annak mi volt az eredménye. E tekintetben, mondom., a hetyreigazitási jogot helyesnek tartom, azonban nem tartom indokoltnak, hogy az ki legyen terjesztve a hatóságokra is, mert hiszen a hatóságok az ilyen védelemre rá nem szorulnak, azok nagy apparátussal dolgoznak s azt bármikor, bármilyen körülmények között igénybe vehetik. Áttérve a kauczió kérdésére, bár elvi szempontból a kauczió ellen foglalok állást, amit mégis ennél a kérdésnél a legsérelmesebbnek tartok, az, hogy a törvényjavaslat nem mondja ki azt, hogy azok a lapok, amelyek ezen törvény életbeléptetése előtt alakultak, mentve legyenek a visszaható erőtől, pedig a 17. szakasznál, amely a szerkesztőnek és a kiadónak előéletére és kvaliíikácziójára vonatkozik, intézkedik a törvényjavaslat a későbbi rendelkezésekben a visszaható erőről, épen ugy intézkedhetnék itt a kaucziónál is, amikor is azt jelentékenyen felemeli. Mert az ezután keletkező lapok tudják azt, hogy amikor egy lapvállalatot kell létesiteni, milyen anyagi eszközöket kell igénybe venni, azonban a meglévő lapok, amelyeknek már e tekintetben szerzett joguk van, honnét fogják elővenni azt a pénzt, amellyel nekik a kaucziót ki kell egésziteni ? Sok esetben azonban nemcsak kauczió kiegészitéséről van itt szó, hanem egészen uj kauczió letételéről. Hiszen a 48-as törvény és az ez irányban kifejlődött gyakorlat módot és lehetőséget adott arra, hogy a kaucziót ingatlanra is be lehessen táblázni. (Ugy van ! ügy van! a baloldalon.) Ha az ilyen lapnak — különösen a vidéken áll ez — mondjuk, a lap tulajdonosának, a kiadónak, a nyomdásznak ingatlanára be van kebelezve az a kauczió és a törvény életbe lép, honnét fogja az a lap azt a pénzt elővenni, amelyet a törvény szerint le kell tenni ? A magam részéről tehát a legsúlyosabb rendelkezésnek azt tartom, hogy a törvény nem gondoskodik arról, hogy a szerzett jogokat respektálja. h. Sümegi Vilmos : Ugy van ! Hiszen ez vagyonjog, megszerzett vagyonjog ! Preszly Elemér: Áttérek most a kártérítés kérdésére. Ez az intézkedése a törvényjavaslatnak, szerény véleményem szerint, a legsérelmesebb. A 39. és 40. §-ok szabályozzák a kártérítés kérdését. A legerősebb észrevételem az egyes intézkedések ellen az, hogy elsősorban nemcsak a tényleges kártérítést iktatja törvénybe a javaslat és követeli meg, hanem egy egészen uj, magánjogunkban eddig teljesen ismeretlen rendszert statuál, amikor az erkölcsi kár intézményét is törvénybe iktatja. A másik, ami a legsérelmesebb a javaslat intézkedéseiben, az, hogy abszolúte semmiféle elévülési határidőt meg nem állapit és ezzel harminczkét esztendeig Damokles kardjaként ott lebeg minden egyes ujságiró felett, aki valaha czikket irt, annak a veszedelemnek a lehetősége, hogy ellene akár tényleges kárért, anyagi kártérítés iránt, akár pedig erkölcsi kárért kártérítési pert fognak indítani. Még oly esetekben is, amikor nem is történt tulaj donképen sajtóvétség, amikor bűnvádi eljárás abszolúte nem is indult meg. Azt mondja a javaslat indokolása, hogy a kártérítés kérdésében hazai jogunkban nincs intézkedés. Ez határozott tévedés. Elsősorban utalok a házassági törvénynek az 1894 : XXXIV. t.-cz.-nek 3. §-ára. Itt a törvény egy kártérítést statuál, amikor a jegyesnek megadja azt a jogot, hogy tényleges kárának megtérítését követelhesse akkor, ha a házasság, illetőleg az eljegyzés nem az ő hibájából bomlott fel. Már most ugyebár kétségtelen dolog, hogy amikor egy leánynak az eljegyzése felbomlik, azt is meglehetősen nagy erkölcsi kár éri ? Sokszor ez az erkölcsi kár kihat az egész életre és ennek daczára a házassági törvény 3. §-a az erkölcsi kár tekintetében egyáltalán nem intézkedik, csak a tényleges kiadások megtérítését engedi meg és ami még fontosabb, rövid elévülési időt szab meg : az ily kereshetőségi jog a törvény intencziói szerint elévül abban az esetben, ha valaki egy év alatt a keresetet meg nem indítja. Itt van azután a szerzői jogról szóló törvény. Nagyon érdekesek ennek az intézkedései és összehasonlítva a szerzői jogról szóló 1884. évi XVI. t.-cz.-nek a kártérítésre vonatkozó intézkedéseit e törvényjavaslatnak idevágó intézkedéseivel, akkor látjuk, hogy amig pl. az elmemű szerzőjét a törvény meglehetősen gyönge védelemben részesiti, addig a sajtótermék által elkövetett kár megtérítése tekintetében korlátlan időt és teret enged mindenféle kártérítés érvényesítésének. Itt van a szerzői jogról szóló törvény az 1. és 29. §-a ; ezek intézkednek a kártérítés kérdésében. Azt mondja a 29. §., hogy a szerzői jog bitorlása miatt megindított perekben a bíróság a szándékosság és gondatlanság, továbbá a kár és gazdagodás ténye és mennyisége felett a fenforgó körülmények alapján saját belátása szerint határoz. Ugyancsak később a 36. és 37. §-ok 3 évi elévülési időt állapítanak meg, és ha valaki 3 év alatt a kár és gazdagodás iránt a keresetet meg nem indította, elveszti teljes kártérítési igényét. Mikor a törvény az elmeművet 50 évig a szerző magántulajdonául tekinti és ennek érdeké-