Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

35Ö Í83. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. légiek, de az érzés tisztaságában mindenesetre egyenrangú társai. Épen ezért a magyar sajtó odanőtt ennek a nemzetnek a testéhez ; a magyar sajtó képviselte a magyar irodalmat, a magyar irodalom képviselte, a magyar nemzetet. Minden nemzet életében (Zaj. Elnök csenget.) és történetében fontos szerepe van a sajtónak, az irodalomnak. Hiszen tudjuk, hogy pl. a íranczia forradalmat is megelőzte az a hatalmas szellemi munka, amelyet Voltaire, Rousseau és társai kifejtettek. De a magyar sajtónak, a magyar irodalomnak különleges helyzete volt, mert a magyar sajtó nemcsak hirdette az uj eszméket, de egyúttal védte, fentartotta ezt a nemzetet és épen ennek a különleges helyzetnek az eredménye az, hogy sehol a világon a sajtó és az irodalom nem gyakorolt olyan nagy, olyan fontos szerepet a nemzet életében, mint épen a magyar sajtó és a magyar irodalom. Hivatkozom a 48-at megelőző idők történetére, amikor két nagy iró, Petőfi és Arany megkezdték a demokratikus eszmék hirdetését az irodalomban ; visszatérnek a néphez, a nép költészetéhez, a nép érzelemvilágához és ezzel beleviszik a demokrácziát a politikába is és előkészítik azokat a nagy átalakító eszméket, amelyek azután a 48-as törvényekben diadalmaskodnak. Es talán nem véletlenség, hanem épen a sajtó, épen az irodalom ezen fontos hivatásának következménye az, hogy a magyar szabadságharcz a sajtó felszabadításával kezdődik meg és tulajdonképen a legelső aktus, amidőn Petőfinek a Talpra magyarját kinyomatják és Táncsicsot, aki a gondolat szabadságáért van börtönben, kiszabadítják, (ügy van! ügy van! a baloldalon.) Es csodálatos az, hogy mig pl. a törvényhozás törvénybe iktatta a 48-as törvények szentesítésének évfordulóját, annak daczára a magyar nemzet szelleme nem ezt a napot fogadja el a 48-as idők ünnepnapjául, hanem márczius 15-ét. (Zaj. Elnök csenget.) Hogy milyen fontos szerepe volt a magyar sajtónak és egy-egy magyar sajtóterméknek a nemzet történelmében, e tekintetben legyen szabad hivatkoznom Deák Ferencznek húsvéti czikkére. amely a Botschafter czikkével és helytelen közjogi felfogásával polémiát folytatva, előkészítője és kiindulási pontja volt a 67-es kiegyezésnek a király és nemzet közti megértés utján. Vagy később is, most is, amikor már, hála Istennek, gépóriások ontják a magyar sajtó termékeit tízezer- és százezerszámra ; amikor a vasutak szétviszik a szélrózsa minden irányában az egész országba ezeket a termékeket, — ha egy-egy forgalmi akadály miatt, vagy például, mint a vasúti sztrájk idején, egy-két napig lapot nem kapunk, akkor nem érezzük kulturembernek magunkat. Hiszen látjuk azt, hogy a magyar sajtó, a magyar újság nemcsak hírekkel szolgál az olvasónak, hanem jogi, orvosi tanácsadója, közgazdasági ismereteknek terjesztője számára. Méltóztassék csak visszaemlékezni, az Akadémiában körülbelül tiz évvel ezelőtt Kautz Gyula tartott egy beszédet, amelyben utalt arra, hogy bizony Magyarországon az emberek legnagyobb része csak újságot olvas és sajnos, csak nagyon kevés ember van nálunk, aki könyvet is olvas, aki egy-egy részletkérdéssel alaposabban és tudománj^osan foglalkozik. Emiatt. erős megtámadásban is volt része, ha jól emlékszem, éppen a Budapesti Hirlap támadta meg ezért eTŐsen. Tényleg igazság az, hogy részben a hiányosabb műveltség folytán, részben pedig a nagy elfoglaltság folytán, ideges életünk folytán, az emberek legnagyobb százaléka kénytelen megelégedni azzal a szellemi táplálékkal, amelyet a sajtó nyújt és nem térhet arra, hogy könyveket is olvasson és könyvekkel is foglalkozzék. Ezt a sajtót akarják most önök megreformálni és, mint ahogy a t. igazságügyminister ur annak kifejezést adott, azt akarják, hogy ezen drákói rendelkezések, amelyek a törvényjavaslatban foglaltatnak, bizonyos preventív jelleggel bírjanak és arra kényszerítsék a sajtót, hogy amikor ír, legyen óvatos, legyen megfontolt, szóval, kitépik a szárnyát és ezzel mindenesetre béklyóba helyezik és a szabadságát a leghatározottabb mértékben korlátozzák. Hiszen egy-egy újságnak Magyarországon a múltban is hatalmas kulturhivatása volt és kulturhivatása van ma is. Élénk emlékemben van, hogy fiatalabb éveimben a Budapesti Hírlapnak voltam, a tanítványa. Végtelenül tiszteletreméltó volt az én szememben az a sovinizmus, az az igazi magyar faj szeretet, amelyet ez az újság, ennek az újságnak ragyogó publiczistái nap-nap után a közönség elé tártak. Tiszteletreméltó volt az a megható ragaszkodás, amelylyel ez az újság a nemzet vezéreihez, gróf Apponyi Alberthez minden körülmények között ragaszkodott. Es abban az időben bárhova mentem a vidéken, ezekben a falusi udvarházakban megtaláltam az én kedves újságomat. Ha ma a kezembe veszem, — nem keresem, nem tudom az indokokat — bizonyos csalódottságot érzek és azt látom, hogy bár én az ő tanítványa vagyok, az általa hirdetett eszméken nőttem fel és ott vagyok Apponyi oldala mellett, Andrássv mellett, de a lapban ugyanezt az iránvt nem találom meg, sőt bizonyos szomorúsággal látom, hogy amikor egy olyan fontos kérdésben, mint Cerninnek, a bukaresti követnek, kinevezése, Apponyi Albert a delegáczióban kifejezést ad annak a megbotránkozásnak, amelyet ez a kinevezés az egész ország közvéleményéből kiváltott, akkor ez az újság Tisza István egy élczének magasztalásával iparkodik ezt a fontos ügyet elintézni. Ez a törvényjavaslat, t. képviselőház, amely a valótlanságok büntetését törvénybe iparkodik iktatni, tulaj donképen elsősorban is a javaslatot és annak indokolását kellene hogy sújtsa és érintse, mert bár törvénybe, iktatják önök azt, hogy gondolatait mindenki szabadon terjesztheti és közölheti, később ugyancsak önök szakaszokat és paragrafusokat vesznek fel a törvénybe, amelyekből