Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

336 tö3. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton megtorlása az ellen a sajtó eUen irányai, amelyezeket a visszaéléseket a nemzet közvéleménye előtt leleplezi. Ez az antizsurnalizmus, amely itt az előttünk fekvő törvényjavaslatban jelentkezik, különböző forrásokból táplálkozik. Elismerem, hogy vannak érzékeny és finom lelkek. — s talán ezek közé sorozom az igazságügyminister urat is — akik az ő érzékenységükből, finom Ízlésükből kifolyólag talán túlságosan érdesnek, túlságosan élesnek tartják a sajtó hangját. Ezek az urak azonban tévednek, ha azt hiszik, hogy a sajtó hangjának enyhítésére, támadásai élességének megszüntetésére egy ilyen javaslat megfelelő szer. De táplálkozik ez az antizsurnalizmus különböző érdekeltségeknek a jogos és jogtalan érdekéből, akik attól félnek, hogy a sajtó felfedi az ő homályban levő titkos visszaéléseiket. Természetes, hogy ezek a nagy érdekeltségek, legyenek akár politikai pártok, akár kormányok, akár vállalatok, bankok minden alkalommal kapvakapnak és örülve-örülnek annak, ha a nagy nyilvánosságnak ellenőrző szeme, az a reflektor, amely az ő sötét munkájukra világosságot derített, e működését minél szűkebb körben^és minél nagyobb béklyók között teljesítheti csak. Táplálkozik ez az antizsurnalizmus nagyon sokszor butaságból is. (ügy van ! balfelől.) Vannak emberek, akik ma még nem tudják kellőleg értékelni a sajtó fontosságát, szükségét az emberiség ügye szolgálatában való nagy érdemeit. Ezekkel szemben nem is vitatkozom ; gegen Dummheit kämpfen selbst die Götter umsont. Mert ha vannak emberek, akik nem tudják belátni, hogy maga a partlament a siketnémák intézetévé válnék abban a pilanatban, amint karzatainkon nem ülnének itt az újságírók és nem vinnének ki minden szót a nyilvánosságra, ha van ember, aki nem tudja belátni, hogy a gazdasági élet mai komplikált formájában teljesen lehetetlen volna a hírszolgáltatás nélkül, aki nem tudja belátni, hogy a sajtó, mint a legnagyobb népnevelő, micsoda kulturhivatást tölt be ebben az elmaradott országban, aki nem tudja belátni, hogy a sajtó az alkotmánynak kiegészítő része és hogy népképviselet, államélet csak akkor képzelhető el egészséges formában, ha a sajtó szabadon folytathatja itt a nemzet és a kultúra érdekében a maga munkásságát, ha van ilyen ember, ugy az ellen szükségtelen minden vitatkozás, mert ez csak szánakozó mosolyra derítheti azt, aki a dolgok összefüggésével, a nagy szocziális organizmus berendezésével tisztában van és aki ismeri a társadalmi berendezésnek és fejlődésnek rendszerét. (ügy van! balfelől.) Természetes, hogy minden zsarnok gyűlöli a maga Tacitusát. És hogy önöknek, t. munkapárti urak, nagy okuk van haragudni a sajtóra, azt az utolsó hónapok megmutatták. De biztosithatom az urakat, hogy a csúnya, vén asszony hiába haragszik a tükörre, mert az ő ránczait mutatja, hiába töri össze a tükröt, azért a ránczok nem múlnak el arczárói. A sajtójavaslat abban a rendszerben, amelyről Tisza István ministerelnök ur méltán elmondhatja : >>mein System«, csak egy lánczszem. Itt előttünk rendszeresen, czéltudatosan és öntudatosan folyik a magyar nemzet gúzsbakötése, a parlament szólásszabadságának, mentelmi jogának megszorítása, a vármegyék önkormányzatának megszüntetése, az esküdtszéknek bizonyos tekintetben való eltörlése, a politikai agitáczió megnehezítése és a sajtó megrendszabályozása. Ez egy rendszer, amely nem szolgál más czélt, csak azt, hogy a munkapártnak hatalmát állandósítsa. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) A munkapártnak t. i. az a felfogása a sajtószabadságról és a sajtóról általában : »Es lébe die Presse absolut, wenn s!e unseren Willen thut«. De a sajtót nem lehet törvényes rendszabályokkal, nem leliet semmiféle trükkökkel elnémítani, a gondolatot, akár szóval legyen kimondva, akár leírva, nem lehet vékával letakarni, mert a gondolat utat tör magának, ha nem teheti nyíltan, akkor allegóriákban és a világ mégis tovább fog fejlődni, bárhogyan akarják önök a haladó társadalmi fejlődés óramutatóját visszafelé fordítani. Ez a törvényjavaslat, amelyet az igazságügyminister ur elénk terjesztett, eszembe juttatja azt a spanyol czukrászt, aki feltalálta azt, hogy hogyan lehet meleg fagylaltot csinálni. Mert ebben a törvényjavaslatban megvan a sajtószabadság mentve, tulaj donképen pedig az ellenkező történik benne. A munkapárt és a minister ur maga sincs tisztában azzal, hogy mi lesz a javaslat sorsa ; én itt konstatálom, hogy magában a munkapártban is a javaslatot illetőleg kétféle felfogás van. Az egyik, amely ezen javaslat megszorító részeit keveseli, a másik, amely bizonyos tekintetben sokallja. Kölcsönösen folyik a kapaczitálás, amelynek végső eredménye nagyon könynyen előrelátható, hogy maga az igazságügyminister ur deferálni lesz kénytelen Tisza István szellemének és a minister ur mindazokat a módosításokat, amelyeket az igazságügyi bizottságban kilátásba helyezett, kénytelen lesz vagy visszavenni, vagy a ház által leszavaztatni, mert támogatást, bizalmat a kormányzat vezetője részéről és a párt őhozzá szitó részéről csak ebben a tekintetben remélhet. Nagj^on könnyen megeshetik még a vita folyamán, hogy magára marad a minister ur a saját pártjában, mert pártja egyik része azért nem fogja támogatni, mivel a tudós hagyja magát kajaaczitálni, a másik része pedig azért fogja cserben hagyni, mert keveselli azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a törvény tartalmaz. Azt látjuk, hogy a kuliszszák mögött egy csúf játék folyik; ugy látjuk, hogy a beígért módosítások azért voltak szükségesek, hogy a sajtótestületeknek, az ügj'védi kamaráknak, az ország felháborodott közvéleményének megnyugtatására szolgáljanak, hogy a háborgó hullámokra néhány csepp olajat öntsenek. Ez a visszafejlesztés csúf játék. Más törvény;