Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-482

330 Í82. országos ülés Í913 november 28-án, pénteken. lesz. De mégis fáradságot vettem magamnak, hogy megnézzem a polgári törvénykönyv tervezetét és összehasonlítsam a sajtótörvény tervezetével. A polgári törvénykönyv sokkal liberálisabban kezeli a törvényt, ott sokkal több keUék szükséges a kártérítési igényhez. És ha ez így van, akkor ezt semmi egyébbel nem lehet megokolni, mint azzal, hogy önök a sajtó életére törnek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) hogy exisztencziákat akarnak tönkretenni. A minister ur előtt megjelent egy küldöttség, amely előadta, hogy 53 szaklap képviseletében 110.000 ember érdekeiről beszélt. Százezrekről van itt szó. Kérték, engedje meg, hogy a munkások a maguk gazdasági érdekeik képviseletében a szaklapokban megjegyzéseket tehessenek, anélkül, hogy kártérítési felelősséget vennének magukra. Mert nem is áll az, hogy esak maga a kauczió felel, a nyomdász egész vagyonával felel és a kaucziót is ki kell egészíteni, az a kauczió tehát nem 50.000 korona, hanem esetleg 100.000 vagy 200.000 korona ! Itt van a polgári törvénykönyv tervezetének 1458 szakasza. Azt mondja (olvassa) : »Aki másnak valamely jogvédte érdekét jogellenesen és vétkesen — szándékosan vagy gondatlanságból — bárcsak közvetve is megsérti, köteles a másiknak, a sértettnek, ebből eredő kárát megtéríteni « Jogvédte érdekét, jogellenesen, vétkesen : ezek a kártérítés kritériumai. Ezzel szemben mi van a sajtójavaslatban ? Semmi mindebből, egyszerűen, aki valótlanságot ír, az rögtön kártérítési felelősséggel tartozik, köteles megtéríteni a vagyoni és a nem vagyoni kárt. Hát azt mégsem érdemli meg a sajtó, hogy minden mással szemben megkülönböztetett rossz elbánásban részesüljön és nem érdemlik ezt meg a munkásság tagjai sem. Ha a minister ur a munkásság látogatását olyan kellemes emlék gyanánt őrzi. módja van rá, hogy jó szándékát tényekkel bizonyítsa. Ha még nem is álkia mindaz, amit a munkások mondanak, de éppen a munkássággal szemben, amely ki van rekesztve a politikai jogokból, amely munka nélkül kuncsorog az utczákon, azzal szemben talán még sem szabad igy eljárni, azt mégsem szabad illúzióitól megfosztani. Nincs kenyere, nincs joga, hát még a szabad levegőt, gazdasági szervezkedését is el akarják venni tőle ? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Végre el kell jönnie annak az időnek, amikor a munkásság érdekeit nem vállveregető legyezgetéssel intézik el, hanem azzal, hogy jogaikhoz juttatják őket, segítik őket gazdasági czéljaikban ; (Helyeslés balról.) hiszen ők az igazi nenizetfentartó elem, ők azok, akik a műhelyekben, gyárakban, a bányák sötétségében kínlódnak, dolgoznak, verejtékeznek és Magyarországon — ami a világon sehol nincs — még ma sincsenek itt a képviselőik. Hát igen, legyenek itt, tárják fel közvetlenül bajaikat, sebeiket. Ne igyekezzünk arra, hogy a hatalmasok érdekeit védjük. A nagyok sorsa iránt én nem érdeklődöm, hanem szivemhez: ér minden olyan seb, amely a szegény embert, a szegény munkást, a derék, jó magyar munkást bántja. (Helyeslés balfelöl.) Nagyon sajnálom, hogy rövid beszédem végére értem. Nagyon sajnálom, hogy még mindazon szempontokat nem emelhetem ki, amelyek e javaslat bírálatában vezettek és különösen, hogy nem volt módom megjelölni most minden tekintetben azon utakat, amelyeket minden módon követni lehet és követni kell, ha az uraknak nem czéljuk a politika. Engedjék meg, hogy beszédem befejezéséül visszatérjek ismét azokra az időkre, amelyek engem, az uj kornak szülöttjét, olyan meleg lelkesedéssel töltenek el. Visszatérjek a 48-as korszakra, 1848 márcziusára. (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! balfetől.) Vermes Zoltán (közbeszól). Bródy Ernő: Talán lehet 1848. márcziusáról beszélni és szíves engedelmével fogok beszélni. 1848 márcziusára fogok visszaemlékezni, arra a gj^önyörü hónapra, amelyben a magyar szabadság legszebb napjai születtek. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! baljelől.) Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Kérem, méltóztassék folytatni. (Halljuk ! Halljuk !) Bródy Ernő: Nem a Margitszigetről beszélek, hanem 1848-ról. (Halljuk ! Halljuk !) 1848 márcziusára akarok szives engedelmükkel és kegyes jóságukkal visszatérni. 1848 márcziusában ennek a nemzetnek minden tényezője együtt volt. Együtt volt a törvényhozás, együtt volt az uteza és — ez az érdekes, amit most akarok mondani — még a tudományos akadémia is együtt ünnepelt a magyar néppel, Angyal Dávid egyetemi professzor irja le a Budapesti Szemlében ennek egy igen érdekes részletét. A magyar tudományos akadémia 1848 márczius 20-án ünnepi ülésre jött össze abból az alkalomból, hogy a sajtószabadságot az utcza kivívta és abból az alkalomból, hogy a sajtótörvényjavaslatot a képviselőház tárgyalta. Régi, kedves, archaisztikus leírás van ott. Azt mondja, hogy Tóth Ferencz titoknok — akkor még nem volt titkár, hanem titoknoknak nevezték — örömbeszédet olvasott fel 1848 márczius 15-ről és a törvényhozás munkájáról. Az akadémia ülésén elhatároztatott, hogy külön tárgyalás alá veszi a sajtótörvényt és ott megteszi a maga megjegyzéseit. Megjegyzem, hogy ez tényleg megtörtént és az az érdekes ez esetben, — nem akarok részletesen beszélni — hogy az akadémia nagyon súlyosnak találta a szabadságvesztési büntetésmegállapitásokat, sőt egyes szakaszok kihagyását indítványozta és méltatlankodott a kauczió miatt. Ez volt akkor az akadémia. Az akadémia akkor G-aray János indítványára kimondotta, hogy nem elég, hogy maga az akadémia ünnepel, hanem ezt a néppel is közölni kell. Mit csináljanak tehát ? Indítványozta, hogy az Akadémia örömét fal-