Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-482
328 452. országos ülés 1913 november 2&-án, pénteken. ilyen tiszteletreméltó családanyákat oda fogják ültetni a szerzővel együtt a vádlottak padjára ? A családi élet szentségéről volt szó ebben az esetben is, de helyes-e, igazságos-e az, hogy mikor nekik családjukban meg kellett érniök ezt a szégyent, ezt a nyomorúságot, mikor arra a tudatra kellett ébredniük, hogy ők maguk tehetetlenek és oda kellett menni a lapokhoz, kiabálniuk, hogy mentsetek meg ettől a gonosz embertől, akkor ők ezért bűnvádilag feleljenek ? Hogy akkor, mikor ők közérdekből azt mondják : mentsenek meg bennünket ettől az embertől, akkor ők üldöztessenek mint felbujtók, mint megrendelők, mint rábirók ? (Igaz ! ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon,) Ezt akarják önök ? Az élet ilyen példákkal is szolgál. Azt mondom tehát, meg lehet a határvonalat találni a magánbecsület kérdésével is. Ott, ahol, mint ebben az esetben, érintkezik a közérdekkel, ott legyen a fokozatos felelősség és ne ránczigáljuk elő a társadalomnak az anonimitás megérdemelt köpenyében távollevő embereit, hogy kénytelen legyenek kiállani a porondra a maguk családi szégyenével. Ne méltóztassék ennyire felforgatni az emberi érzéseket és a családi élet szentségét, hogy mint vádlott legyen kénytelen odaállni a bíróság elé, az, aki a családját meg akarja védelmezni. Ismétlem tehát, ezen a ponton el lehet választani a dolgot. Ahol nincs a közérdeknek szerepe, ahol a közérdeknek semmi beleszólása nincs, ahol a magánbecsület kérdése a közzel semmi vonatkozásban nincs, ott menjen a dolog a közönséges büntetőjog elvei szerint. Ha — nem tudom — egy válóper aktáiban olvasok egy pikáns részletet, az nem közügy. Aki ott informátor, aki ott segc'd, az feleljen, annak külön joga nincs. (Élénk helyeslés balfelől.) Az a pikantéria nem tartozik a közre, Vagy ha valakivel akármilyen olyan dolog történik, ami az ő magánéletét érdekli, ha az ő magánéletében fordulnak elő események és ezt szenzációhajhászásból ki akarják használni, itt már nem kérek külön sajtójogi feleiősséget. Csak a politikai és közérdek esetében kérek külön sajtójogi felelősséget. (Élénk helyeslés és taps bal/elől.) Én, t. igazságügyniinister ur, mondhatom, sokáig gondolkoztam ezen a témán. Nem szeretek hasból beszélni, nem szeretek csak azért beszélni, hogy mondjak egy beszédet, hanem ha kritizálok valamit és olyan erősen kritizálok, mint ezt a javaslatot, akkor érzem magamban azt a kötelességet, hogy ha már ilyen súlyosnak találom a dolgot, próbáljam megmondani, mit tartanék helyesnek. Én előadtam ezt és figyelmébe ajánlom az igen t. minister urnak. * Azt hiszem, ez a sajtónak sem találkoznék ellenszenvével. Hiszen méltóztatik nagyon jól tudni, hogy a magyar sajtóban a tisztességes elemek mégis csak túlsúlyban vannak. A magyar ujságirodalom munkásai között sokan vannak olyanok, akiket égetnek ezek a dolgok, amelyek miatt őket akarják pellengérre állítani, (ügy van ! Ogy van ! balfelől.) Hiszen a miniszter ur is emiitette, de minden említés nélkül is állithatjuk és mondhatjuk azt, hogy a közéletnek semmiféle tényezője között nincsen annyi önzetlen és ideális, egyedül a tollából, a tollának tisztességéből élő ember, mint a sajtóban. (TJgy van! balfelől.) Vermes Zoltán : Senki sem tagadja. Bródy Ernő: Bocsánatot kérek, t. képviselőtársam, ha bennem mint újságíróban van érzés a közérdek iránt, ha van bennem szeretet a közélet iránt, ha heteken keresztül egy javaslatot bnjok és nem tudok semmi mással törődni, azt ott tanultam abban a szerkesztőségben. Az a nevelő iskolája az embernek, ott tanulja meg az ideáknak szeretetét. Azt méltóztatik gondolni, hogyha az az újságíró bemegy abba a szerkesztőségbe, mindjárt le akar döfni, meg akar zsarolni embereket ? Ellenkezőleg, nincs az újságírónak szentebb és szebb napja, mint mikor megdicsérhet valamit, mikor valami jó dolgot láthat, mikor egy eszmét propagálhat és mellette lelkesedést szíthat. Ez az újságírónak ünnepe. Ne méltóztassék ugy ideállítani a dolgot, hogy minden bűnért, ami a magyar közéletben előfordul, a sajtó legyen a bűnbak, a sajtó legyen a bűnös. (Helyeslés balfelől.) Engedelmet kérek, az igen t. igazságügyniinister ur javaslatán ez a tendenczia vonul végig. (TJgy van! balfelől.) Ha olvasom a kártérítés fejezetét, ha olvasom a kauezió fejezetét, hát annak a kaueziónak a fentartása nem közönséges szekatúra a mai világban ? Hiszen egy közönséges vexáczió. Azt méltóztatnak állítani, hogy önök a kapitalizmus ellen küzdenek. Nem akarok ezzel az érvvel sokáig foglalkozni, mert ezt már kimerítették mások is előttem. De ezt én nem tudom helyeseim. És nem hiszem, hogy a minister ur, aki tiszta lelkű ember, a kapitalizmushoz kösse ezt a dolgot, hogy kaueziót kérjen az eszmék terjesztésére a mai modern világban, bogy csak akkor mondhassam el a magam igazát, ha pénzem van. (Helyeslés balfelől.) Hogy mit neveznek politikának, arra én fényes példát fogok felhozni megint nem a maga magam előadását. Itt van Varga Ferencz, a Curia tanácselnöke, Magyarország egyik legnagjrobb jogtudósa és legeszesebb embere. Ő azt mondja : »Ha az ügyészség és bíróságok a sajtótörvény 30. §-át, amely a kauezióra vonatkozik, következetesen akarják alkalmazni, minden tudományos szaklap kiadóját fogházba kellene küldeni.<< Azt mondja továbbá : »Csakhogy nem alkalmazzák következetesen. A gyakorlat bizonyos lapokat szó nélkül átereszt a vámon, habár kauezió nélkül, a politika jegyében születtek, abból élnek és virulnak, mások pedig a legkörmönfontabb manőverrel sem tudják a vámszedő figyelmét kijátszani, melyet itt az éberszemü ügyész helyettesit. Kérlelhetetlenül elcsípi az árut, s ha egyszer vámköteles árunak minősítette, ezt a keresztvízzel nem veszi le róla egyik bíróság sem. Politika rugalmas fogalma ekkép,
