Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-482
4-82. országos ülés 1913 november 28-án, pénteken. 327 jutni, hogy minden államban nehéz volt ennek a kérdésnek rendezése és hogy a legelőkelőbb. a legnyugatibb államok is kénytelenek fikczióhoz fordulni a politikai szabadság megvédése és megőrzése szempontjából. Mi van Francziaországban ? Franciaországban — és itt nem kérem, hogy a minister ur véleményemhez hozzájáruljon, de mint büntetőjogász tudhatja — a sajtóközleményekért felel elsősorban a gérant, a kiadó, mint tettes és másodsorban a szerző, mint bűnsegéd. Hát ez teljesen fejetetejére állítása a dolognak, hiszen a szerző hozza létre a bűncselekményt, enélkiil nincs is büntetendő cselekmény és a tettesi cselekedet meríti ki teljesen a büntetendő cselekményt. Francziaországban mégis egy fikczió révén a kiadó a tettes és a szerző a bűnsegéd. Mi van Németországban a felelősségi rendszer szempontjából ? Kémetországban az úgynevezett vegyes rendszer, a gondatlanság-felelősségi rendszere divik, de szintén egy fikczióval. Eszerint ugyanis az időszaki nyomtatványoknál felel első sorban a felelős szerkesztő, a Sit-zredacteur. Ez adott alkalmat a német zsurnalisztikának a Sitzredacteur kifejezésre. Ez az intézmény is fikczió, legyünk igazságosak és kérdem én, felelhet-e egy szerkesztő minden sorért, amely az újságban megjelenik ? Lehetséges-e, hogy a vezérczihktől kezdve a hirdetésig egyetlen ember feleljen mindenért ? Átnézhet az minden közleményt ? Fizikailag is ki van zárva ez. Lehetetlen ezt a munkát tőle megkívánni, nem is lehet elvégezni. Tehát ez sem igazság, ez is fikczió. Látszik ezekből, hogy minden országban kell, hogy fikcziókkal dolgozzanak, mert ha nem igy járnak el, hanem a közönséges büntetőjog elvei szerint intézik el a felelősség kérdését : ez sokkal nagyobb igazságtalanságot idéz elő, mert egészen bizonyosan ártatlan embereket fognak bűnvádi eljárás alá vonni, akiknek semmi közük a dologhoz. (Ugy van! a haloldalon.) Én azt mondom, hogy meg lehet találni a remédiumot nálunk is. Es itt nagyon kérem a t. minister ur szives figyelmét, ha már igazán annyira benne vagyunk a jogászi beszédben, ami ilyen mértékben ritkán szokott ebben a házban előfordulni. En talán megtalálom a jmnaczeát, az utat és módot, amit csak mint eszmét vetek fel a következőkben. (Halljuk ! Halljuk !) Válaszszuk el a dolgokat. Ha nincs politika, — és itt derül ki, hogy van-e politika, vagy nincs — mondom, ha nincs politika a dologban, ha önök nem akarnak alaptalan üldözéseket csinálni, — akkor minden közleményért, amely közérdekű, amely a közzel vonatkozásban van, feleljen a fokozatos felelősség rendszere szerint a szerző, azután a kiadó stb. ; ami nem közérdek, ami magánügjr, oda vitessék bele a közönséges büntetőjogi elv ; a pornográfiára vonatkozólag pedig minden meggondolás nélkül, szívesen vagyok még spiczli is a minister úrral együtt, hogy az a gyerek a villamoson ne kapjon a kezéhez olyan dolgot. amely egész életére megrontja. Itt minden szerepre vállalkoznám, mert senki sem lehet híve és védelmezője a pornográfiának. Ezt a kérdést tehát kikapcsolnám, amint kikapcsolták mindenütt, amint tették ezt Francziaországban is. (Halljuk! Halljuk !) Itt nincs arisztokráczia. Ez egy közönséges, aljas bűncselekmény és bűnhődjön az, aki ilyen dolgot elkövet. (Helyeslés balfelöl.) Itt meg lehet találni a különbséget, a közérdekű dolgoknál a fokozatos felelősség rendszere alkalmaztassák, a magánbecsület kérdésénél, mely leginkább rágalmazásban és becsületsértésben nyilvánul, bele lehet menni a közönséges büntetőjog elveibe, de mikor ? Mert határvonalat kell felállítani abban az esetben, mikor ezeknek a közérdekkel semmi vonatkozásuk nincs. Mert a magánbecsület és a családi élet szentsége sokszor közérdekű kérdés. Erre klasszikus példát tudok felhozni, sajnálom, hogy Kenedi Géza t. képviselőtársam nincs itt, mert nagyon jól fog emlékezni erre az ügyre, együtt csináltuk, ő volt a vádlott, én a védő, — nem az. övé, de abban a perben mint védő szerepeltem. Tipikus családi ügy volt, de viszont tipikus közérdekű ügy. Itt a magánbecsület, a családi élet szentségének kérdése a legtipikusabban összevágott a közérdek kérdésével. Méltóztatnak emlékezni rá, vagy ha nem emlékeznek, felújítom figyelmüket arra az esetre, mikor a nemzet nagy művésznője Príelle Kornélia 80 éves korában egy fiatal ember kezei közé került. A nagy művésznő be lett hálózva, el is vette őt a fiatal ember, akkor ezt megírta többek között Kenedi Géza is, irt róla czikket, megírta e nősülés történetét, a fiatal ember előéletét, hogy a nagy művésznőt behálózta s nőül vette, hogy anyagi előnyökhöz jusson. Elmondott mindent erről a fiatalemberről, elmondta, hogy eladta a nagyasszony holmiait, értéktárgyait, nagy részét megtartotta magának s mindent elkövetett, hogy az agg művésznőt rokonaitól elidegenítse, hogy reá szuggerálja akaratát. A nagy művésznő érezte is a szuggeszczió hatását ; azt mondta : Isten elvette az eszemet, tudom, ki ez az ember, de nem tudok tőle szabadulni. Mi történt ebben az esetben? Nagyon jól emlékszem erre a tárgyalásra. Kenedi vádlott volt, mert megírta ezt az újságban. A fiatal ember beperelte. Föl is mentették Kenedit jogerősen, nagyon szép volt a viselkedése. Nagyon jól emlékszem erre a tárgyalásra, tudom, hogy a hallgatóság soraiban ott ült két hölgy, akiről tudtam, hogy azok a felbujtók, de a szó legnemesebb értelmében felbujtók. Mikor látták, hogy más módon nem tudnak szabadulni ettől az embertől, mikor látták, hogy annak a nagy öreg asszonynak élete alkonyán a családnak ih T en szomorúságot, ilyen rettenetes érzést kell elszenvednie, midőn egy ilyen teremtéshez, akinek neve a nemzet történetébe be van irva, egy ember hozzáférkőzött, hogy elvegye tőle holmiait, mit csinált az a két családtag? Elment a lapokhoz, elmondta a dolgokat s kérte a lapokat, irják ezt meg. Helyes lesz-e az a jövőben, ha az
