Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-482
322 k&1. országos ülés 19l3 november 28-án 7 pénteken. hanem ujságlapokról van szó, melyekre nézve j amattól hasonlatot venni annál kevésbé lehet, mivel a naplónak gyakorlatban ievő bírálata tulajdonkép nem is cenzúra, hanem hitelesítés, hasonló a megyék gyűlései jegyzőkönyvének hitelesítéséhez. Mert hiszen a censurának alapelve az, hogy ami sértő, ami törvénytelen, annak kinyomatása meg ne engedtessék. Ha tehát most a diaetalis újságra nézve valamikép az előleges bírálat elve kimondatnék, ebből természetesen következnék, hogy annak egyebekben is fenn kell állani s ha kérdenék, hogy ki által kellessék országgyűlésen kivül gyakoroltatnia, természetes felelet volna, hogy a kormány által. És így kimondanák a Rendek, amit magyar törvény még soha ki nem mondott, az országgyűlés pedig egyenesen mindig tagadott : t. i. hogy lehet előleges bírálatnak helye hazánkban. Figyelmezteti tehát a Rendeket, hogy a sürgetett voksolás által tovább mehetnének, mint első tekintettel akarnak, mert ha egyszer bármi szín alatt felállították a firaeventiva eensurát : a szabadság palládiumának, a nemzet legszentebb jussának gyökerét metszették el. (Élénk helyeslés a baloldalon.) A szóló követ tehát, mintsem ezt bármi szín alatt behozva lássa, készebb lenne a czélbavett munkától egészen elállani s azt boldogabb időre halasztani*. Ezt mondta 1836-ban 'Deák Ferencz, nem pedig ma néjsgyülésen bárki is közülünk. De van Deák Ferencznek más szempontja is, amely már kissé az elnöklés kérdésével is. egészen véletlenül, összefügg. 1839. június 21-én nyilatkozott Deák Ferencz. Szó volt megint a praeventiva censuráról, az országgyűlési tudósításokkal foglalatoskodó hírlapok iránt készült üzenet és törvényjavaslat tárgyában. Deák Ferencz felszólalt háromszor is. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarom mind felolvasni. (Felkiáltások a bal.- és a szélsőbaloldalon : Megengedték !) Deák Ferencz első felszólalása szerint »a szóló senkitől sem hallotta, hogy a censura törvényes ; ha tehát fel nem szólalnak a követek, hogy a czenzura törvényes, tétessék be a naplóba mindnyájok nevében az óvás, és név szerint csak azok legyenek felírva, akik kivételt akarnak tenni. Az elnök ragaszkodott jogához, hogy midőn a felkiáltásokból a többséget ki nem veheti, felszólíthassa a rendeket, hogy szavazatukat egyenként jelentsék ki. Ezt kívánta az elnök. Erre mondja Deák Ferencz : »Hogy a többség határozzon, az szent ; ezt a mostani perszonális alatt is meg kívánjuk tartam. Kimondom most is, hogy azon véleményben nem osztozom az elnökkel, hogy a czenzura Magyarországban törvény által van elhatározva.« Az elnök azt állította és ezzel szemben Deák Ferencz merészelte kijelenteni, hogy a czenzura nem létezik. (Felkiáltások a bal- és a szél.sőb alól dalon : Feleselt az elnökkel !) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Sümegi Vilmos : Mentelmihez véle ! Lovászy Márton : Mentelmihez ! Elnök : Kérem, ne méltóztassék a szónokot zavarni. BrÓdy Ernő: Mondom, itt Deák Ferencz azt mondta : »Valamint azt sem egyeztethetem meg a gyakorlattal, hogy azok, kik akármi tekintet miatt a felkiáltás után felszólalni nem akarnak, csak akkor tekintessenek ugy, hogy elfogadták a felkiáltást, ha egyenkint is kimondják véleményüket.* A követek újból hangoztatván a felkiáltást : »Mindnyájan«, az elnök, mondja Kónyi Manó, aki Deák Ferencz beszédeit összegyűjtötte, az elnök nem akart eltérni a szokástól, mely szerint az ily óvás tétele alkalmával a benne megegyező követek a bizonytalan »mindnyájan<< kiáltás után is szavazatukat röviden kijelentették. Deák Ferencz folytatni akarván beszédét, az elnök kijelentette, hogy nincs joga hozzá. >>Már elvégezte beszédét, többen is akarnak szólni, itt nem replikázunk«, — mondta az elnök. Deák Ferencz mégis merészen a következőket mondta : »En a rendnek szoros teljesítője vagyok és épen azért, ámbár tudom, hogy az elnöknek is csak oly esetben volna joga közbeszólni, ha rendre akarna utasítani, nem pedig beszédem bevégzése előtt közbeszólva, czáfolólag felelni, mégis mind most, mind az előbbi országgyűlésen oly deferencziával voltam az elnök iránt, hogy mindenkor engedtem közbeszólni és kihallgattam és azután ismét szólottam ; most is tehát, minthogy beszédemet még el nem végeztem, a mondottakhoz azt akarom tenni, hogy ámbár az egyes felszólalási jog olyan, melyet ellenezni nem lehet, de mivel a diárium hiv előadója annak, ami történt, miután Csongrád vármegye követe óvást tett s ezt »mindnyájan« kiáltás követte, ennek igy kell bemenni a naplóba, különben nem lesz a történteknek hiv előadója. Ha azt akarja megtudni az elnök, az-e a valóságos többség, ha a felkiáltás ellen a többség nem szól, a felkiáltásból kell a többséget kitudni, ennyi az elnök joga, melyet senki nem akar sérteni és ettől el nem állok.« (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Kérnék egy kis szünetet. Elnök: Az ülést öt jjerezre felfüggesztem. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Éljen Bródy !) (Szünet után.) (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Bródy Ernő képviselő urat illeti a szó. Bródy Ernő: T. képviselőház ! Fájdalom, az ülés ideje meg van szabva és igy a rendelkezésemre álló idő oly rövid, hogy valósággal össze kell vonnom mindazt, amit mondani akarok. Igyekeztem rövid történelmi visszapillantást vetni a praeventiv czenzurára és a magyar közélet igaz, nemes tényezőinek felfogását ismertetni.
