Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-482

tói. országos ülés 1913 november 28-án, pénteken. 321 ellenmondó feürást az indítvány egész értelmében pártolá.« Még csak egyet fogok felolvasni. (Halljuk ! Halljuk!) Somogy vármegye : »Kimondaték nyilvánosan és jegyzőkönyvbe is tétetett, hogy midőn a baromnak is megadta a teremtő, bogy természeti ösztönét szabadon és gátolhatlanul kijelenthesse, akkor az embert gátolni, hogy az isteni tulajdonokból ajándékrészbe nyert gondolkozó tehetséget beszéddel és Írással kifejezze s másokkal közölje, ebben gátolni az embert annyit tesz, mint őt baromi állapotnál alábbra alacsonyítani, a társasági élet fejlődése ösztönét sorvasztani s a polgári társaság fő czélját, a tökéletesbülést megbántani.« (Élénk helyeslés és taps a baloldalon,.) így beszéltek Somogy vármegyében 1836-ban. fc2*JMost olyant fogok felolvasni, amelynek egyikmásik kifejezése talán nagyon erős. De a felolvasásnál az illető kifejezés helyett igyekezni fogok mást mondani. (Derültség a baloldalon. Halljuk! Halljuk!) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak. Bródy Ernő: Az már túlságos önfeláldozás lenne részemről, hogy mig magam vigyázok, hogy az elnök ur rendre ne utasítson, más beszédjeért kapjak rendre utasítást, amit régen mondtak el; megpróbálom tehát kikerülni. (Halljuk ! Halljuk !) Nógrád vármegyében Kubinyi Ferencz a következőképen szól: Huszár Károly (sárvári): Ismerjük ezt a nevet! Bródy Ernő : »Mi okért tilalmazza a folyamodó levelezéseit, mellyek csak köznyilvánosságu dolgokról nyilvánosságot terjesztve szóllanak ? Azért, mert fájdalom, Kormányunk nézetei a njdlvánossággal össze nem férnek, s.azt ijesztő rém gyanánt rettegik. Ámde lássa meg a Nemzet, hogy a kérdéses tilalmat elnézve magára halálos. Ítéletet ne mondjon; pedig, mert elfogadná' a gyűlöletes preventív censurát, s oly kiterjedésben fogadná el, a minőben széles e világon sehol, még az orosz birodalomban sincs elfogadva. Csak nézzük el ezt s a Kormány szokásra fog hivatkozni. Ma levelezésünket tiltotta el, holnap a levegőt teszi privilégium tárgyává, holnapután pedig, — itt jön a súlyos kifejezés — hát mondjuk : az illemhelyeket is engedelem s adó alá veti, mint hajdan Néró Rómában.« T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Itt van ez a könyv előttem. Hallottuk ezeket az előadásokat, amelyekből, azt hiszem, mindnyájan tanulhatunk. De mi van a végén ennek a könyvnek, mi történt abban az időben 1836-ban azzal, aki az igazságot megírta ? És itt következik a megható akkord, a megható vég. Földvári Mihály bocsátotta ki ezt a könyvet, melyben a következők állanak: »Eddig terjednek a »Törvényhatósági Tudósitások<<. A kormány a szó- és gondolatszabadság ellen indított megátalkodott harczában eltökéli magát minden áron megszüntetni e lapot, .s miután tilalmát Pestmegye utján nem foganaKÉPTH. NAPLÓ. 1910—1915. XX. KÖTET. tosithatta, Kossuthot elfogatá, ellene hűtlensége keresetet indíttatott s a királyi tábla őt három, a hétszemélyes tábla négy évre ítélte.« S ezt mondja tovább Földvári Mihály: »A birtokomban levő példányon van csatolva Kossuth Lajos édesatyjának, Lászlónak, aki Pestmegye Alsó-Dabas község sírkertjében nyugoszsza örök álmát, lenn olvasható sajátkezüleg irt levele, melyben a törvényhatóságokkal a fent jelzett megrendítő eseményt tudatja. Kossuth László levele a megyékhez. Három sora van; csak a végső passzusát fogom felolvasni : »Folyó hó 4-én és 5-én éjjel egy óra tájban Királyi Fiskális, egy kapitány, — a mai viszonyok között egy palotaőr volna — egy strázsamester és számos katonák társaságában a Zugligetben, hol két hét óta orvosi javaslat következtében kint lakott, elfogattatván, Budára, a várban lévő katonai laktanyába vitetett s reggeli 4 óra tájban ugyanazok által pesti szállásán irományai s levelei is lefoglaltattak ; mit tisztelt levelezőinek, különösen az őt megbízó nemes Megyéknek alázatosan tudtukra adni kötelességének ismeri az atyja : Kossuth László.<< Lehetetlenség meghatottság nélkül nem olvasni e sorokat, hogy Magyarországon a nagyok nagyja, Kossuth Lajos, a gondolat szabad közléséért martiriumot szenvedett. Igen, t. képviselőház, ez a praeventiva czenzuráról szóló előadás már talán hosszura nyúlt. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) De nem volna helyes, ha meg nem említeném, hogy mi volt Deák Ferencznek véleménye ebben a kérdésben. Azt hiszem, a Deák-párt egykori leszármazottai, akik annak hirdetik magukat, talán nem fogják Deákot elavult embernek tekinteni. (Mozgás a jobboldalon.) Mert nemcsak az 1867-iki kiegyezés, amely gyönyörű és nagy munka, nagy dolga Deáknak, hanem Deáknak minden nyilatkozata olyan, amelyet minden hazafi magára nézve zsinórmértékül elfogadhat. Hogyan gondolkodott Deák a praeventiv czenzuráról ? Másképpen gondolkodott, mint jelenlegi utóda : Balogh Jenő. (Mozgás a jobboldalon.) Deák Ferencznek most idézendő nyilatkozata 1836. január 23-án történt, amikor a Karok és Rendek kerületi ülésében tanácskozás tárgya volt az országgyűlési tudósításokkal foglalkozó hírlapok iránti javaslattétel végett kiküldött bizottság munkálata. Ezen munka szerint a követek közül többen kijelentették . . . stb., felállt azután Deák Ferencz (Halljuk! Halljuk I balfelől.) és a következőket mondotta (olvassa) : Visszaemlékezvén, hogy midőn a volt personalis Mérey, 1833. január 10-én a praeventiva censurát emlité, minő közbosszusággal kelt ki ellene az egész követi test, nagyon csodálkozik . . . (Folytonos zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk I balfelől.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak I Bródy Ernő : . . • hogy csak egy követ is akadhat, aki ezen jelenet után még előleges bírálatot emleget. Figyelmezteti a Rendeket, hogy itt nem a követek legitimáczióját biztosító naplókönyvről, 41