Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-481
k-Sl. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. 3ÓÍ Ami pedig e javaslat 33. szakaszának azt a konstrukczióját illeti, hogy csak kizárólag és csak annyit kivan meg, hogy a rábírás ténye igazoltassák, erre nézve nem akarok hosszasabban kiterjeszkedni, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélső baloldalon.) mert hiszen már erről az oldalról bőven kifejtették, hogy ez a rábírás voltaképen büntetőjogi fogalom és a büntetőtörvénykönyvben ez a fogalom a szándékossággal kapcsoltatott össze. Es nem ok nélkül. A magam részéről hozzájárulok ehhez a felfogáshoz és ahhoz a kívánalomhoz, hogy e törvényjavaslatban a rábíráshoz a szándékosság megkívántassák, vagyis, hogy a szándékos rábírás állapíttassák meg a tányálladék elemeként, a büntethetőség feltételeként. Mert, t. ház, nem közömbös sem a mi részünkről, de a sajtó munkásai részéről sem, hogy a rábírás szándékos legyen, .mert hisz természetes, hogy abban az esetben, amikor szükségessé válik annak vizsgálata, vájjon működtek-e közre olyanok is, kik a büntetendő tartalommal megjelent közlemény szerkesztőjét rábírták, akkor nyilvánvalóan vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy ez a rábírás olyan formában és olyan módon történt-e, hogy a rábíró személyre nézve a büntetőjogi konzekvencziákat megállajáthatja. Ennélfogva nem lehet közömbös semmi tekintetből sem az a körülmény, vájjon a rábírás kérdésénél megkívántatik-e a szándékosság oly mérvben, hogy a rábirónak az a czélzata felismerhető legyen, hogy ez a közlemény tényleg megjelenjen olyan tartalommal, mint aminővel megjelent és ezt a tartalmat tényleg a rábiró ilyen formában kívánta és czélozta. (Helyeslés balfelöl.) Én az igazságúgyminister urnak tegnap elhangzott egy kijelentésével kívánok még foglalkozni, (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) mielőtt magára a törvényjavaslatra reátérnék. A helyreigazítás jogával kapcsolatosan a t. igazságügyminister ur tegnapi felszólalásában konczedálta annak a felfogásnak helyességét, hogy a sajtójavaslat 20. §-ában szabályozott helyreigazitási jogot illetőleg a hatóságot a magánszemélyekkel szemben kiváltság ne illesse meg, de viszont azt is hozzáteszi a minister ur, hogy bizonyos szempontok mégis szükségessé teszik, hogy a hatóság korlát nélkül gyakorolhassa a helyreigazítás jogát. Hogy szó szerint idézzem: (olvassa) : »Helyesnek tartom azt, hogy a hatóság korlát nélkül gyakorolhassa a helyreigazítás jogát. Ez nagyon gyakran szükségessé válhat, ha oly közérdekű tényről van szó, melynek közzététele az országnak áll érdekében*. Illusztrálásul néhány példát is sorol fel, nevezetesen ha azt irja valamely lap, hogy a kolera ebben avagy abban a városban igen nagy mérveket öltött, pedig az valótlan, vagy hogy tüz volt, mely ekkora vagy akkora károkat okozott és ez nem igaz. Engedje meg a t. minister ur és a t. ház, hogy megállapítsam, hogy itt voltaképen a minister ur ugy akar ténykedni, mint mikor a beteg embernek, kinek valamije nagyon fáj, ahelyett, hogy a fájdalmát csillapítanék, egyszerűen bekötjük a száját, hogy ne halljuk, mit kiabál. Pedig a minister ur itt azt teszi, mikor azt mondja, hogy, ha azt állítják, hogy egy faluban a kolera nagyon elterjedt, pedig nem igaz, vagy hogy egy faluban nagy károkat okozott a tűzvész, pedig nem igaz, akkor annak a községnek nagy kára vagy kellemetlensége lehet. Ugy látszik, a t. minister ur nem igen hatolt ennek a kérdésnek mélyére, mert akkor vissza kellene térnie oda, hogy mikor épen közegészségügyi, közrendészeti és közbiztonsági kérdésekben a lapok néha túlzott álláspontot foglalnak el, ennek az az oka, mert átérzi az egész sajtó pártkülönbség nélkül, hogy a közegészségügy és a tkzrendészet terén annyi fogyatékosság dühöng valósággal ebben az országban — hisz nem érünk rá ilyen törvényjavaslatokat tárgyalni, mert a sajtőreform fontosabb és sürgősebb, mint egy szocziális értékű törvényjavaslat —, hogy amikor a sajtó túlzottan hoz ilyen híreket, akkor voltaképen csak azt czélozza, hogy a belügyi kormánynak és a ministerelnöknek figyelmét felhívja a közegészségügyi és tüzrendészeti bajokra. A t. igazságügyminister ur pedig, amikor az ilyen jelenségekre utal, akkor ne a helyreigazítás jogával akarja ezeket reparálni, hanem tessék olyan szocziális törvényeket alkotni, amelyek önmagukban kizárják, hogy a sajtó pertraktálja a bajokat. (Ugy van.' balfelöl.) A sajtójog kérdése egyike a legfontosabb kérdéseknek, amelyek egy nemzet életében szemügyre érdemesek. A sajtójog nemcsak közjoga a nemzetnek, hanem az egyénnek is nagyon becses joga, mert amig a sajtó egyrészről a közhangulat, a közérdek és a közvélemény kifejezője, addig másrészről a sajtószabadság minden egyes polgárnak nagyon értékes alanyi joga, mert a véleményszabadság, a gondolatszabadság minden egyes egyénnek olyan kincse, amelylyel élni szükségét érzi mindenki, de amelynek értéke voltaképen csak akkor bír gyakorlati jelentőséggel, ha a gondolat- és véleményszabadság kifejezhetése és terjesztése is biztosítva van. Nagyon ismert régi mondás, amelynek igazsága azonban örökkön ól, hogy, ha egy nemzetet minden jogától megfosztanak, rabságba vetnek és csak sajtószabadságát hagyják meg, akkor az a nemzet minden elkobzott és elrablott jogát visszavívhatja. Már csak ebből a szempontból is, mert a sajtójog annyira értékes és mert nekünk magyaroknak Ausztriával való viszonyunknál fogva különösen fontos érdekünk a vélemény és gondolat szabadsága, terjeszthetősége és ennek törvényben biztosított lehetősége, nagy r on nagy óvatossággal kell eljárni és nagyon nagy körültekintéssel kell módosítani azokat a nagy elveket tartalmazó törvényeket, amelyeket