Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

298 481. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. ebben a javaslatban a gondolatszabadság, a vélemény szabadság, a sajtószabadság ellen nyilván politikai czélzattal terveztetik, (ügy van! a baloldalon.) A túloldalon elhangzott beszédek közül három volt olyan, amely bizonyos irányzatot képviselt. Az egyik felszólalás pénzügyi szempontból és pénzügyi hatásait illetőleg tárgyalta a javaslatot. Ez Hantos Elemér t. képviselőtársam felszólalása volt. Nevezett képviselőtársam a sajtójavaslat szigorú rendelkezéseit szükségesnek tartja azért, mert fölfogása szerint azt az áldatlan gazdasági és pénzügyi válságot, amelybe ez az ország került és amelyben már hosszú idő óta szenved, nagyrészt a sajtó túlkapásai eredményezték. A sajtó az oka annak, hogy itt annyi üzlet tönkremegy, hogy a magyar járadékok olyan nagyon alacsonyan állanak, annyira, hogy az összes európai államok közül első helyen vagyunk ezen a téren, a sajtó túlkapásai eredményezték azt, hogy a gazdasági válságból a kibontakozás alig remélhető és ebből a szempontból szükségesnek tartja, hogy a sajtótörvény szigorával és a sajtótörvényben elhelyezendő intézkedésekkel megváltoztattassanak ezen viszonyok és ezért indokolt és szükséges szerinte az uj sajtótörvény, tekintet nélkül arra, hogy a mi specziális nemzeti és gazdasági helyzetünk okából nem üt-e rést közszabadságainkon és alkotmányunkon. A második felszólalásról, amely a műtrágyával való reláczióban tárgyalta a törvényjavaslatot, nem sokat akarok szólani, mert az a t. képviselőtársam, aki a műtrágyával kapcsolatosan foglalkozott e javaslattal, felszólalásával a minister ur tetszését sem nyerte ki, hiszen ha jól emlékszem, odaszólt neki, hogy félreértette, vagy fogalma sincsen arról a rendelkezésről. De fontosságot tulajdonitok ennek a felszólalásnak azért, mert a minister ur válaszolt rá. Igaz, hogy a válasz gazdasági szaklapok ügyére vonatkozik és igy részletesen arra sem akarok kiterjeszkedni. A harmadik, amelylyel részletesebben kívánok foglalkozni, Rakovszky Iván t. képviselőtársam beszéde. E beszédnek nem azért tulajdonitok fontosságot, mintha meggyőzött volna arról, hogy a sajtójavaslatra tényleg szükség van, még pedig abban a formában, melyet a javaslat tartalmaz, hanem azért, mert a ministerelnök ur ostentative a maga megszokott szuggesztív hatásával ránézett a munkapárti képviselő urakra, akik meg is értették ezt és a t. munkapárt sietett Rakovszky Iván t. képviselőtársamnak gratulálni a beszédért. De még egy jelenség van, amely ezt a dolgot a magam szempontjából fontossá teszi. Feltűnt nekem ugyanis, hogy a ministerelnök ur szuggesztív hatása daczára és daczára annak, hogy az egész munkapárt jelenvolt tagjai siettek Rakovszky Iván t. képviselőtársamat üdvözölni, volt valaki, aki nem sietett őt üdvözölni, aki ülve maradt helyén és aki egész elmerülve nézte, hogy hogyan tódulnak a gratulánsok Rakovszky Iván t. képviselőtársamhoz. Ez az egy ur, aki ülve maradt, a kultuszminister ur volt. . . . A kultuszminister ur nem tartotta szükségesnek, hogy üdvözölje a felszólaló urat, mintha csak azt akarta volna demonstrálni, hogy a kultúra hivatott képviselője, a kultuszminister nem gratulál, az nem üdvözli, (Derültség jobbfelöl.) általános és nemzeti kulturszenrpontból. Nem beszédjének értékét és szerkezetét kívánom ezzel kisebbíteni, hanem a sajtójavaslattal szemben elfoglalt pártoló álláspontjának értékét akartam kisebbíteni, amikor igenis súlyt helyezek és fektetek arra, hogy a kultuszminister ur tüntetőleg helyén maradt és nem üdvözölte a felszólaló képviselő urat. Hiszen végtére, t. ház, ennek a kettős jelenségnek az értékelése tisztán szubjektív szempontból is vehető, és ez a szubjektív szempont az, amelylyel én szemléltem azon jelenséget, melyet beszédjének hatása okozott; ezen jelenségeknek e szubjektív értékeléséből én a magam konklúzióját levontam és ennek alapján fogom tárgyalni Rakovszky Iván t. képviselőtársam beszédét. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy emlékezhetünk arra a történelemből, hogy a franczia forradalmat megelőző időben egy-egy vadásztársaság, amikor kirándult és kirándulásaiból jókedvűen hazatért és meglátott egy cserejoest a háztetőn, jókedvében lepuffantotta, lelőtte, hogy gyönyörködjék kalimpálózásaiban. Hát, t. ház, ebben a hasonlatban én sok találó tulajdonságot ismerek fel. A t. kormánynak és az azt támogató munkapártnak nagyon sok vadászkirándnlása volt az utóbbi esztendőben, és ezekből nagyon sokszor igen jókedvűen tért haza és ilyen alkalmakkor nagyon sokszor találkozott újságírói cserejjes legényekkel és lapokkal, amelyeket, bár semmi ok arra nem volt és bár ezen újságírók és orgánumok a nemzet érdekében teljesítették kötelességüket és nemcsak egy házat cserejieztek, lepuffantott, lelőtt, hogy élvezettel gyönyörködjék kalinipálózásukban. Itt volt Az Est, A Nap, a Magyarország, a Pesti Hírlap, Pesti Napló stb., ezek mind munkásai voltak a magyar nemzetnek. Nem háztetőn dolgoztak, az igaz. A nemzet szivének és a nemzeti érzésnek ájjolásán vesződtek ós fáradoztak és csak nemes feladatot végeztek, még ha olyan formában is, hogy az a munkapártnak és a kormánynak nem tetszett, azonban jókedvében és kalandos vadászatairól hazatérve, a kormány és a munkapárt gyönyörködve lejjuffantotta és lelőtte ezen orgánumokat, bár rövid időre, többet hosszú időre, hogy gyönyörködjék kalinipálózásukban és gyönyörködjék még most is abban, hogy nagyon sok igen értékes laporganumunk ki van szorítva abból a környezetből, el van zárva annak a lehetőségétől, hogy minden ember hozzáférkozhes-