Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

290 biti. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. vényhozást abban, hogy később ezen az elven meggyőződésének megfelelően változtasson. De mit tartalmaz a 885. §. ? Nem tartalmaz semmi mást, mint bogy megállapitja azt az egyetlenegy esetet, hogy mikor van a vagyonban okozott kár megtérítésén kívül, az úgynevezett erkölcsi kártérítésnek is helye ? Megállapitja egyszerűen azt a már mindenki által ismert magánjogi tételt, hogy t. i. az ekölcsi kár megtérítésének csak akkor van helye, ha a kártérítésre kötelezett a dolus civilis-nek vagy a culpa gravis-nak esetei alapján lett kártérítésre kötelezve, vagyis szándékosan tilos, vagy súlyos gondatlansággal járó cselekményben volt részes, vagy pedig hasonló körülmények közt követett el kötelességmulasztást. Hát ezt megtudjuk, ha ezt a szakaszt ide beállítják, azonban ezzel még mindig nem kaptak és nem fognak kapni feleletet arra az általuk keresett kérdésre, hogy ők azt akarják, hogy ők akkor se legyenek kártérítésre kötelezve, ha egyébként tiltott cselekménynyel kártérítésre okot szolgáltatnak, vagyis hogy a kártérítés alól akkor is mentesittessenek, mikor az ő nyílt bevallásuk szerint az ő czéljuk egyenesen a kár okozása volt. Nem akarok most ennél a pontnál a sztrájkjog kérdésével behatóbban foglalkozni, talán még rátérek egy-két szóval. (Halljuk ! Halljuk! balfélől.) De méltóztatnak tudni, hogy a sztrájkjog Magyarországon eddig még proklamálva nincs. A törvényhozás eddig még a sztrájkjogot nem ismerte el. Tudunk horvát kormánybiztosi nyilatkozatokat amelyek Horvátország területén elismerték a sztrájkjogot és tudjuk az igazságügyi bizottság javaslatából, hogy itt már benne van az igazságügyi bizottság javaslatában a sztrájkjog, sőt benne van a t. minister ur feleletében, amelyet a szocziálisták küldöttségének akképen adott, hogy : megnyugtathatom önöket, hogy javaslat készül, amelylyel a sztrájkjog proklamáltatni fog. Nem akarok most — mondom — ezen kérdésben behatóbb vitába bocsátkozni, de nem titkolom, hogy sohasem voltam és Magyarországon sohasem leszek azon az állásponton, különösen ott, ahol az aratósztrájk kérdésében egy nemzetnek egész vagyoni exisztencziája forog helyrehozhatatlan módon koczkán, hogy egy megkötött magánjogi szerződésnek meg nem tartására is joga legyen bárkinek a sztrájkjogczimén. (Helyeslés balfélől.) De ha már igy vagyok meggyőződve, akkor nekem különösen cseng a fülembe az : hogyan juthat olyan furcsa helyzetbe a t. minister ur, — majd később illusztrálom még ezt a dolgot — hogy ilyen küldöttségnek, amely nyíltan megmondja, hogy ő a kártérítés alól akar menekülni, ott, ahol a kárt szándékosan ő okozza, egyenesen azért, hogy magának béremelést vagy munkaidő leszállítást eszközöljön Id, hogy ennek felajánlja a segítést ebben az elvi konczesszióban? A sztrájk-kérdés beható vizsgálatába most nem bocsátkozom, talán lesz alkalmunk legközelebb erről beszélni. De egy dolgot a minister urnak és a t. többségnek figyelmébe ajánlok. A sztrájkjog kérdésének legnehezebb része épen a kártérítés kérdés volt és. marad mindig. Jognak proklamálni azt, hogy egy szerződéssel lekötött munkát J nem teljesítenek, még pedig tömegesen nem teljesítenek, feltétlenül károkozással jár. De a világ összes népeinél bebizonyosodott, hogy ezt a kérdést még kollektív szerződések utján is csak nagyon nehezen lehet ugy megoldani, hogy a kár bizonyos mértékben megtérüljön, azon egyszerű oknál fogva, mert kezdve Magyarországtól végig Anglián egész Amerikáig sehol sem találtatott még meg annak módja, hogy a munkássággal szemben a kárt meg lehessen téríteni. Mikor a t. minister ur ilyen sajtójogi javaslattal áll elő, akkor talán mégsem egészen helyes, hogyha ezen kérdésben, mielőtt a törvényhozás ezt megvitatta volna, bizonyos reménységeket ébreszt, amelyek talán nem fognak beváltatni, sőt amig azt a törvényjavaslatot megszövegezve nem látom, kétlem azt is, hogy az Magyarország érdekeinek megfelelhessen. T. ház ! Minden félreértést ki akarok zárni. Bn a lehető legőszintébb barátja vagyok a munkásság küzdelmének a tőkével szemben, és barátja vagyok annak, hogy a törvényhozás tartja erkölcsi és becsületbeli kötelességének, hogy a munkás néprétegeket a kiuzsorázástól megmentse ... Balogh Jenő igazságügyminister: Helyes! Helyes ! Polónyi Géza: . . . gondoskodjék arról, hogy tisztességes munkabérek mellett biztos megélhetése legyen és ne legyen oka a kivándorlásra. Akarom, hogy anyagi és politikai jogaiknak teljes élvezetébe jussanak, mert akarom, hogy hazafiak és polgárok legyenek! (Élénk helyeslés a baloldalon.) De ne méltóztassék engem félreérteni, ha a sztrájkjog területén nem tudok megegyezni, még pedig nem tudok megegyezni az én benső meggyőződésem szerint, a munkások érdekében sem, mert egy magyarországi aratósztrájk olyan helyrehozhatatlan károkat nemidézhet elő, hogy maguknak a munkásoknak sorsa válhatnék évtizedekre is kérdésessé. Csak ennyit akartam most megjegyezni. Gondoljuk meg, hogy ilyen időkben szabad-e az abszolutizmusnak és czézárizmusnak azt a régi reczeptjét ismételni, hogy minden abszolutisztikus tendenczia szívesen szövetkezik a demagógia legszélsőbb árnyalataival is, ha ez momentán megfelel az ő hatalmi érdekeinek. Ne ébreszszünk fel senkiben ilyen reményeket, amelyek azután félreértés okából elkeseredést szülhetnek. A kártérítés kérdésénél szíveskedjenek még megnézni azt a bizonyos pontot, amely csupán valótlan tényeknek, bár nem büntetőjogi tartalmú tényeknek, közlésével czivilis deliktuinot állapit meg a kártérítésnek ki nem számitható konzekvencziáival. Kérem, a sajtófelelősség szempontjából a kártérítés kérdése legalább hat hónapra van redukálva. Itt értem azt, még ha a kártérítés kérdését egyáltalán jogosultnak lehetne tartani, hogy egy