Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

i-81. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. 289 így experimentáljunk ? Volt talán Magyarországon valami nagy, egetverő hiba e tekintetben ? Valami túlságosan találkoztunk az úgynevezett Sitzredacteur rendszerével 1 Nem tapasztaltam. Nem mondhatom, hogy nincs, sőt azt is konczedálom, hogy voltak sűrűbben ily esetek, mondjuk, különösen a szocziáldemokratikus propaganda területén sürün találkoztunk e dologgal, de ez sokkal kisebb veszély, mint amely minket fenyeget azon a területen, ha megakadályozzuk azt, hogy a legnagyobb nemzeti érdekből, mondjuk titkok, nem is szólok állami titkokról, amelyeket szivesen védelmezek, bizalmas utón, a hirlapok tudomására juttattassanak. Itt is lehet elmélkedni. Szivesen konczedálom — én azt, hogy a becsületsértések, rágalmak terén, mondjuk, a most kivett szemérem elleni büntettek és vétségek terén kevés mentséget tudok feltalálni arra, hogy anonym maradjon a valóságos szerző, és magam részéről, ha csak idáig terjed a dolog, szivesen volnék hajlandó arra az álláspontra helyezkedni, hogy, mondjuk, a rágalmazásnak területén a valóságos szerző kipuhatalható legyen, de arra nincs szükség, hogy a mai fokozatos és kizárólagos felelősség rendszerét megbolygassuk. Magam a gyakorlati életből megmondhatnám az esetet, de nem illendő, hogy már meghalt egyének nevét emlegessem, megtörtént velem a gyakorlazti életben, hogy valaki a testvérét állitotta oda szerző gyanánt és én mint ügyvéd voltam bátor azt az álláspontot elfoglalni, hogy a törvény a valóságos szerzőt teszi felelőssé, nem a fiktiv szerzőt és a biróság ezt elfogadta és mert az esküdtbíróság előtt bebizonyítottam, hogy nem az a valóságos szerző, aki jelentkezett, hanem a másik, az esküdtbíróság el is marasztalta a másikat. Ebben a tekintetben nincs szükség, hogy az egész felelősségi rendszer felforgatásával változtassunk. De mondom, ha nagyobb megnyugtatására szolgál egy jogérzését féltő nemzetnek, vagy egy gyűlésnek, nemzetgyűlést értek, ha megkeressük az igazi szerzőt, mert nem látok semmi állami, sem közérdeket, hogy rejtve, titokban maradjon az, ki mást becsületében rágalmaz. De most, mikor önök megtették azt a rettentő, meg sem bocsátható dolgot, hogy a királysértés mellett az izgatásnak egész területét, a. 173. §-t kivonták az esküdtbiróságok hatásköre alól (Helyeslés jobbfelől.) és áttették a rendes bíróságok hatáskörébe, ha önök ilyen dolgokat csinálnak, akkor el kell szenvedniük azt a vádat, hogy önök igenis a magyar közszabadság érdekei ellen törnek azért, hogy hatalmi érdekeiket annál biztosabban szolgálhassák. Incidentaliter jegyzem csak meg, hogy azt gondolja talán a t. minister ur, hogy nekünk a Nagy György barátunk feje fáj, vagy hogy reánk foghatja, hogy mi vészek és viharok idején a nemzet jövendőjének egyetlenegy oszlopát és horgonyát, az aggastyán királynak személyét köztársasági propagandával kompromittálni engedjük ? HJÍPVH- NAPLÓ. 1910 1915. XX. KÖTET. Szabad önöknek ezt rólunk feltételezni, t. urak ? Itt köztünk egyetlenegy ilyen ember nincs. De vannak köztünk olyan emberek, kik közé én is tartozom, kik akkor, mikor a t. minister ur szerint is az egész köztársasági propaganda nem volt egyéb mint egy groteszk operett-figura, megengedjük annak az esküdtnek is, hogy olyan véleménynyel legyen Nagy György cselekedete felől, mint a minister, és nem várom, hogy mártírokat csináljanak ilyen emberekből, és nem vádolom meg az esküdtszéket azzal, hogy felmentették volna. Mert olyan országban, hol a királyi tekintélyt a lelkiismeret Ítélőszéke előtt kell megóvni, ott már hibának kell lenni és azt hiszem, hogy többet árt a királyi tekintély magasságának és méltóságának az, ha rábizonyítjuk, hogy félnie kell az esküdtek élő lelkiismeretétől, mintha ilyen aprólékos, a nemzet életében soha számot nem tevő groteszk operett-eseteket felhasználunk arra, hogy az esküdtszéktől elvonjuk a legszentebb jogot, a királyi fenség védelmezését. (Helyeslés a baloldalon.) A felelősség kérdésében — ugy a büntetőjogi, mint az anyagi felelősség kérdésében — ezek azok a nagy kérdések, melyeket voltam bátor érinteni, és a felelősség egész rendszerének kérdése átjátszik a kártalanítás kérdésére is. Itt, t. uraim, egy fogantj^uja van a javaslatnak. Azt mondja, akárki a bűnös, nem törődöm vele, elitélem pénzbüntetésre is, de a materiális konzekvencziákat a kauczió viseli. Itt a kauczió mint büntetőjogi alany szerej>el és pedig csodálatos módon átörökölhető formában, mert egyik szerkesztőtől a másikra átmegy ugyanaz a kauczió és mig annak utolsó foszlányai kimerítve nincsenek, addig mindig felel mindenkinek bűnéért és vétségéért. Nem is szólok arról, hogy ezen rendszerrel rosszhiszemű munkatársak hogyan tehetnek tönkre egy kiadót, amire bőségesen lehetne részleteket felhozni ; de ha a kártérítés így lesz fogalmazva, mint jelenleg van, hogj^ ad libitum minden vagyoni és nem vagyoni kárért határtalan mennyiségig és összegig, tehát nem limitált módon mindig felelős a kiadó, sőt esetleg a nyomdász, akit semmiféle vétség nem terhel, akkor, t. uraim, könnyen bekövetkezhetik, ha csak nem bolondok házába valók azok a kiadók, hogy igazán nem vállalkoznak tovább ilyen kaucziók letételére.. Mert sokat szólhatnék magáról a deliktumoknak kártérítési konzekvencziájáról. önöknek vigasztalás gyanánt, gondolom Hantos Elemér képviselőtársamnak invitje alapján, valószínűleg be fogják állítani a polgári törvénykönyv tervezetének 885. §-át ebbe a törvényjavaslatba, hogy vigasztalódjunk meg azzal, hogy a sztrájkos szocziáldemokrácziának nem fog semmi baja sem történni. Erről majd különben beszélek. Ez a 885. §-a a polgári törvénykönyvnek, ha az akár rendelkezéseiben, akár hivatkozásában ideállittatik, nem jelentene ez sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy egy törvényjavaslat, amely még tárgyalva sincs, már előre eszkomptáltatik egy másik törvényben, ami bizonyos mértékig megkötné a tör37