Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

288 iSl. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. ha azt a czikket nem a kiadó, hanem más rendelte meg ? Ha egyszer már van más intellektuális szerző, akkor mi szükség van arra, hogy egy fiktiv szerző vonassák felelősségre ? Szóval a felelősség knmulácziója ez a kollektív rendszer. (Élénk helyeslés és zaj a baloldalon.) Balogh Jenő igazságügyminister: Csak ha a kiadó rendelte meg ! Polónyi Géza: Ezt mondom én épen és nem kérdem. Én nem fogadhatok el olyan törvényt, amely a kiadóra nézve megállapít ja ugyan a helyes törvényt, minden másra nézve azonban nem. Erről van itt szó. A fokozatos felelősség rendszerénél van még egy igen fontos mozzanat. A fokozatos felelősség kérdésénél nem szabad, hogy adós maradjon nekem a t. minister ur azzal, a felelettel, mikor szűnik meg az alsófokon levő felelős egyén felelőssége ; mert azt a rendszert beálhtani, hogy én csinálok, törvény szerint felelős fiktiv személyeket, szerkesztőt, kiadót, stb. és ha én, mint kiadó vagy mint felelős szerkesztő, megneveztem a szerzőt, és a szerző bíróság előtt vállalta is a szerzőséget, hogy azután ha a szerző megszökik vagy meghal, én legyek tovább is felelős, ennek semmi néven nevezendő értelme nincsen. Hiszen arról csak nem tehet az a felelős szerkesztő vagy kiadó, hogy ha ő megnevezte a szerzőt, azt a bíróság megidézte, a kézirat bemutattatik és azáltal igazolva van, hogy ő a szerző és két-három esztendeig nem hoznak ítéletet és ezalatt az illető meghal vagy megszökik. Hogy jut a kiadó ahhoz, hogy ezentúl is ő legyen felelős ? (Helyeslés a baloldalon.) Én vagy kívánom a fokozatos és kizárólagos felelősségi rendszert, vagy kívánom az általános büntetőjogi felelősségi rendszert, de akármelyiket akarom is, ezt jogászilag meg tudom indokolni.Csak azt nem lehet és szabad elfogadnom, hogy mind a kettő egyszerre és kumulative alkalmaztassák. Különben ne feledjék, hogyha önök a társszerzőt, a bűnrészest és a felbujtót is felelősségre vonják, akkor önök legalább is hallgatagon kiszélesítik a későbbi fokon a szerzőknek eddig fennállott felelősségét. T. minister ur, egészen komolyan kérdem, mi ennek a törvényjavaslatnak álláspontja azon esetre is, ha a felbujtó már megvan, de nem találtatik meg, vagy megvan — mondjuk, de megszökött vagy meghalt? A felbujtó felelősségével szemben is terheli a fokozatosan felelős szerkesztőt és kiadót a további felelősség: igen vagy nem? Erre a kérdésre, amely a gyakorlati életben mindennap fel fog merülni, ebben a törvényjavaslatban hiába kérnek önök feleletet, mert nem kapnak. Én azonban Magyarországon és a mi viszonyaink között, melyeket újból részletezni nem akarok, a leghatározottabban deferálok és hive vagyok az 1848 : XVII. tczikkben megállapított fokozatos és kizárólagos felelősség elvének. (Helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Az anonymitás és pseudonymitás, amelyre nézve talán fel vagyok mentve a törvényhozás termében attól, hogy ennek jelentőségét és múltját részletezzem, mert sehol a világon az olyan jelentőséggel nem bir, mint épen nálunk. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) A gyónás titka, a titkos szavazás rendszere nem tud annyi érvet összegyűjteni, mint a magyar történelmi múlt azon egy tételnek igazolására, hogy a politikai perekben, — én itt disztingválok — az anonimitásnak feltétlen biztossága továbbra is intézményesen őriztessék meg, mert csak igy vált lehetségessé Magyarországot igen sok esetben már botrányos alkotmányszegéssel és egyéb visszaéléssel szemben megvédelmezni. (Igaz ! Ugy van I balfelől.) Az anonimitás és pseudonimitás kérdését ez a javaslat teljesen kiforgatja, nemcsak akkor, mikor a kiadótól követeli, hogy nevezze meg a szerzőt is, hanem különösen akkor, amikor teljesen a rendőrhatalom beavatkozási körébe utalja az úgynevezett társszerzőnek és a felbujtónak kipuhatolását. Nem szándékom immorálni amellett a kereskedelmi technikus terminus mellett, hogy mit jelent megrendelése egy czikknek és mikor van ez konzumálva, hanem a t. minister úrhoz, mint büntetőjogászhoz szólva, mégis felvetek egy kérdést. A megrendelés és a felbujtás kérdése sehol a világon nem olyan nehéz, mint épen a sajtótermékeknél. A t. minister ur jobban ismeri és ezt szívesen konczedálom, a teória terén az excessus mandatinak reguláját, mikor a megbízott túllép a megbízó által adott hatáskörön, vagyis a megbízáson, Méltóztatik tudni, hogy a büntetőjog általános elmélete szerint a mandatárius excessusa nem számit és nem számitható be a mandátumot adónak, vagyis, ha az előbbi a megbízáson túllő, azért a tnegbizó nem felel. Kérdem a minister urat, van-e a világon olyan czikk, melyet más ugy tud megírni, mint ahogy én gondolom és még inkább ugy, mint ahogy én instigálom ? Hiszen önök literátus emberek. Tudják, hogy egy vesszőnek más helyre való helyezése egészen más értelmet ad egy czikknek, Lehetek én, mondjuk, rosszhiszemű informátora egy lapnak, elmondok neki dolgokat, de mégsem ugy, amint meg vannak irva. Már most tessék megengedni, hol találnak önök bírákat, akik az excessus mandati kérdését meg tudják oldani, amikor ily dolgok majdnem kivétel nélkül négyszemközt szoktak lefolyni. Műiéi titkosabb érdeke van valakinek ilyen lap befolyásolására és ily ezikk megiratására, annál inkább igyekezik, hogy másnak tudomása ne legyen erről. Ha csak ez az egyetlen indokom volna, ha eltekintenék minden Lustkandl-féle és más hadjáratoktól, amelyek folytán az annonymitás révén Magyarország politikai irodalmának legszebb gyöngyeit tudnám a t. ház elé terjeszteni, ha mindezektől eltekintenék, de mint büntető jogász, hogy akarhatnék épen Magyarországon egy rendszert, amely, ismételten mondom, egyébre nem, mint arra jó, hogy tiz esztendei perlekedés után sem lesz biró, aki meg tudja állapítani, hogy a czikk ugy lett-e megírva, mint ahogy a megrendelő megrendelte és akarta. De mi szükség van arra, hogy e területen