Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

4Bi. országos ülés 191$ november 27-én, csütörtökön. 287 kellőleg átnézhesse és arról tudomást szerezhessen, ugy, hogy menekültek e rendszertől a többféle felelős szerkesztői rendszerhez, vagyis, hogy a rovatok szerkesztői felelősek ; itt is megmaradt tehát a kizárólagosan büntetőjogi felelőssége a felelős szerkesztőnek. Mindig hangsúlyozom, t. uraim, hogy ezen rendszereknél mindenütt a kizárólagos felelősség elve nyert alkalmazást. Most volt azután a harmadik, a Glaser-féle objektív eljárás rendszere, Glasernek nagy hirre vergődött Gutachten-je foglalkozik ezzel a kérdéssel; akit különben jobban érdekel, méltóztassék a franczia irodalomban Chateaubriand és Chassan munkáit elolvasni, azokból bővebb felvilágosítás szerezhető. Itt volt, mondom, a Glaser-féle okjektiv eljárás, amely objektív eljárás szerint nem a személyt keresi az eljárás, hanem csak a sajtóterméket magát, a sajtóterméket üldözi objektíve és az esetleges szerkesztésben felelőseket csak rendbüntetés alá vonja. Most jön azután a mi rendszerünk, a belga rendszer, a fokozatos kizárólagos felelősség elve, amely szerint elsősorban, de kizárólag felelős a szerző, azután a szerkesztő, kiadó és végül a nyomdász. Minden fokon kizárólag. Már most, uraim, vannak azután rendszerek, amelyek bizonyos vegyülékeit tartalmazzák ezen rendszereknek. De olyat eddig a literatura és a törvényhozás még sohasem produkált, mint aminő az ebben a javaslatban lefektetett rendszer. Ugy látszik, a t. minister urnak lett fentartva, hogy ilyen rendszert inauguráljon, ahol megtartja a fokozatos felelősség elvét, de azt kiterjeszti a szerző fokán a büntetőjogi felelősségi rendszerre, az általános felelősségi rendszerre. Ha a tisztelt minister ur például az angol rendszert választaná magának, hogy ezentúl megszűnik a szerkesztőnek, vagy mondjuk a Sitzredakteurként megnevezett fiktív szerzőnek felelőssége és ezentúl keresem a valóságos szerzőt, vagyis keresem az általános büntetőjogi elmélet alapján a felelősségrevonás büntetőjogi rendszerét és keresem a bűntársakat is, azt még érteném, bár el nem fogadom. Angliában ennek nagy értelme van, igen tisztelt uraim. De ott, ahol a bíróságok ugy vannak szervezve, mint nálunk és ahol tegnapi közbeszólásom folytán és Bakonyi tisztelt barátom egyik félreértett közreszólására, hogy hány politikai per van folyamatban nálunk, azt volt szives mondani az igazságügyminister ur — megint arra bizonyos, annak idején barátságába fogadott koaliczióra — hogy 46-tal kevesebb, mint a koaliczió idejében, — amire nézve szintén van megjegyzésem, bár én nem ezt mondtam, hanem hogy a t. igazságügyminister ur legyen olyan szives és kerestesse. ki magának, hogy hány becsületsértési per van Angliában — ott ez végkép nem helyes. Méltóztassék kikeresni, hány ilyen per van Angliában és akkor meg fognak az urak győződni arról, hogy Angliában még a királyné is csak akkor enged pert indítani, ha egyéni becsületét érintette a közlemény és nem akkor, ha a királyság institucziójának kritikájával foglalkozott valamely hírlapi közlés. Angliában, ahol a kártérítés elve fennáll, maximum 25—30 a nyomtatvány utján elkövetett becsületsértési perek száma. Méltóztassanak most ezzel szemben megmondani nekem, hogy miként áll a helyzet e tekintetben Magyarországon ? Magyarországon is kevés már a becsületsértési és rágalmazás! perek száma, mert önök közül is ülnek itt nagyon sokan, akik régen lemondtak arról, hogy ezeket a pereket a bíróság elé hurczolják. És épen azért, mert ez így van, nem annyi a becsületsértési és rágalmazási perek száma, mint amennyinek tulajdonképpen lennie kellene, ha valami nagyon érzékenyen kezeinők ezeket a dolgokat. Mondhatom, t. uraim, hogy nálam egy rendkívül érdekes gyűjtemény áll az uraknak és a törvényhozásnak is rendelkezésére. Én kimutathatom önöknek, hogy Magyarország volt és jelenlegi aktív államférfiai közül egy sincs, akire ne tudnám bebizonyítani, hogy legalább száz rágalmazási perrel adósa a nemzetnek. (Ugy van ! balfelől.) Csakhogy itt is az a kérdés, hogy nálunk politikai szempontból kezeltetnek ezek a dolgok. Az egyiknek elengedjük, ha nem is indít sajtópert, mert akkor épen ahhoz a párthoz tartozik ; a másiktól azonban már megköveteljük, hogy mindent kövessen el, mert az ellentétes párthoz tartozik. (Igaz! ügy van ! balfelől.) Ezekről különben nem beszélek. Csak azt akartam hangsúlyozni, hogy egy nemzetnél, ahol ugy kifejlődött az egymás iránti közbecsülés érzése, mint Angliában, ott lehet az általános büntetőjogi elméletet alkalmazni, de speczialiter nálunk, politikai kérdéseknél ilyen felelősségi elveket megállapítani közveszélyt jelent. Én, mint jogász hajlandó vagyok a t. minister úrral tárgyalásba bocsátkozni afelett, hogy jól van, maradjon meg az általános büntetőjogi felelősség, tehát a büntetőtörvény 69. szakaszának teljes alkalmazása, kerestessék meg a valóságos és a társszerző, vagy a felbujtó, az ügyben részes bűnsegéd stb., de akkor tessék a fiktív szerzőt kivonni a felelősség alól, mert annak azután józanul és jogászikig nincs értelme, hogy elfogadjuk elv gyanánt, hogy a fiktív szerző helyett feleljen a valóságos szerző, hogy a szerzőnél kevesebb a társ és a felbujtó, de azért azt, akit fikczióval a törvény előtt felelőssé tettem, az üstökénél fogom és ki nem eresztem. Ez az, ami a felelősség oly kumulálásával jár, amelyet én soha az életben jogászilag el nem fogadhatnék. De vizsgáljuk csak tovább a törvényjavaslatot, mit fogunk benne találni. Azt mondják, hogy ha a kiadó volt a czikk megrendelője, akkor a szerző nem felelős. Lám, itt már benne van a t. minister ur az én hajómban. Mihelyt a kiadóról bizonyul be, hogy a czikket megrendelte, akkor a törvény szerint első fokon felelős szerző menekül a felelősség alól. Hát kérem büntetőjogász ur, mi a különbség a között a szerző felelőssége szempontjából, hogy