Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-481

284 k81. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. badság és a gondolatterjesztés szabadságának kérdése nem büntetőjog, hanem az eminenter politikai jog, eminenter társadalmi jog, és eminenter emberi jog. (Igaz ! TJgy van ! a hal- és a szélsőbaloldahn,) S az az ember, aki egy sajtótörvényt tisztán büntetőjogi látószögben indit és alkot meg, az elhibázta az életét és megpecsételte annak a nemzetnek sorsát, amely nemzet ilyen kezdeményezéseket követ, öletve elfogad. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbáloldalon.) De már most mi szüksége van egy törvényjavaslatnak, amely ilyen nagy közjogokkal foglalkozik, a sajtómunkások és a kiadók közötti magánjogi viszonyok szabályozására ? Hiszen ez, t. uraim, igazán magánjog. És kérem, mi szükség van egy törvényhozásnak arra, hogy a nélkül, hogy a magánjogot tárgyalná, a nélkül, hogy a nagy sztrájk-jog kérdésével foglalkoznék, amelyre még rá fogok térni, mi szükség van arra, hogy az időszaki lapok munkásait bérmunkásokká degradálja, mi szüksége van annak, hogy szerződési szabályokat szubstituáljon a munkások és kiadók közt ? Elhiszem, hogy itt nemes szándék vezette a kormányt, a gyengék védelme az erősökkel szemben. Csakhogy, t. uraim, akkor nem szabad ezt a jogot igy kodifikálni, nem szabad, hogy azután ebből oly visszaélések keletkezhessenek, és megint csak kormányhatalomtól függő módon, amelyek exisztencziájukban tesznek tönkre olyanokat, akiket épen védelmezni akar. Mert, ha a kiadónak joga van a szerződést nyomban megszűntnek deklarálni azért, mert a szerkesztő előzetes letartóztatásba került, vagy politikai jogvesztésre Ítéltetik, akkor e rendszer mellett tisztán a kormányhatalom és az ügyész és rendőr tetszésétől függ, hogy mely pillanatban, mikor akar egy felelős szerkesztőt a kenyerétől megfosztani. Ilyeneket nem lehet és nem szabad tenni. De különben is ne tessék egészen a gyengék álláspontjára helyezkedni. Nézze csak, minister ur, itt van kezemben egy felterjesztés, illetőleg memorandum, gondolom, a vidéki ujságiróktól való, akik nemcsak helyeslik a kaucziót, de minden előbb kifejtett fejtegetésem daczára jelentékeny felemelését követelik, mondván először is, hogy egy nagyobb kauczió mellett kevesebb lesz az újság, szóval, a ^ókák megmaradnak, de az eszkimó kevesebb lesz. Ezek nem szempontok, amelyeket akczeptálni lehet és ez a testület volt az, amelyet a minister ur méltónak talált arra, hogy a véleményét kikérje. A budapesti ujságirók egyesületének véleményét nem kérte. (Mozgás és ellenmondás.) Utólag ! Én arról beszélek, hogy előzetesen, nem kérte. Utólag kapott véleményt; abban megtalálta, hogy a budapesti újságírók, még pedig testületenként és együttesen a leghatározottabban ellenzik a kaucziót és annak minden szaporítását, de mit tettek hozzá? Hozzátették, hogy ha pedig már van kauczió, akkor szolgáljon az a fizetésükre is kaucziónak. Nagyrabecsülöm az ujságiró barátaimat és rendkívül sok hálára vagyok velük szemben kötelezve, de ez a gondolatuk ma nagyon meglep. Hiszen minden munkabérszerződésnél jó volna egy kis kauczió. De princzipium ez talán mégsem lehet. Tudni szeretném, hegy ezin kérdésben valamely Ígéret köti-e a minister urat? Balogh Jenő igazságügyminister (tagadólag int). Polónyi Géza : Semmi ? No látja, akkor ezek az urak meg vannak nyugtatva. (Derültség.) Nem szabad felejteni, hogy nem mindenki olyan ember, mint azok, akik ezt aláírják, hogy a munkások számára is kívánnák a kaucziót. Félő, hogy lehetnek esetek, nem akarok egyebet mondani, lehetnek esetek, hogy akauczióból azután másra nem jut. Ezektől a kérdésektől most elbúcsúzom, elbúcsúzom azzal a meggyőződéssel, hogy én csak szemelvényeket nyújtottam a t. képviselő uraknak arról, hogy ez a javaslat egyes rendelkezéseiben, de mondhatnám pontról-pontra a jogászi lehetetlenségeknek, a kodinkáczionális abszurdumoknak olyan tárháza, hogy én kérve kérem nem önöket, hanem a minister urat, kinek tehetsége és tanári múltja iránt őszinte nagy tisztelettel viseltetem, kérve kérem az ő reputácziója érdekében, hogy vonja vissza ezt a javaslatot. (Elénk helyeslés balfelől.) Ne halassza tárgyalását nagyon hosszú időre, hanem csak arra az időre, mikor lehetségessé válik a kölcsönös jóakarattal, való kapaczitálásnak az a módja, mely sem önre, sem reánk kompromittáló hátránynyal nem jár. Legyen róla meggyőződve a t. minister ur, hogy erről az oldalról a lehető legjobb szándékkal fog találkozni azon czél tekintetében, hogy a nemzet nagy érdekeinek szolgálatában mindenki contribuáljon a maga erejéhez mérten azzal, amit neki az Isten rendelkezésére bocsátott s akkor nem fog bennünk felébredni nem a homo sapiensnek, hanem a homo naturálisnak az a természetes ösztöne, hogy aki nekem az életem és szabadságom ellen tör, az ellen én is török és megvédem vele szemben az életemet még akkor is, ha az az övébe kerül. (Helyeslés.) Természetesen politikai életet értek, mert hiszen másról nem lehet szó. Rátérek ezek után igazi témámra, a felelősség kérdésére. (Halljuk ! Halljuk !) De talán szabad még egy pár pereznyi szünetet kérnem. Elnök : Én a képviselő ur kérésére már egyszer adtam szünetet. Elvégre kivételesen adhatok megint, azonban hangsúlyoznom kell, hogy a szünetadás elnöki jogának gyakorlásánál én objektív tekintetekből indulok ki és sem az elnök, sem a szónok szubjektív szempontjai itt tekintetbe, nem jöhetnek. (Helyeslés.) Amennyiben ragaszkodik a képviselő ur hozzá, a szünetet elrendelem, de hangsúlyozom, hogy ez preczedensül nem szolgálhat. (Helyeslés jobbfelöl.) Az ülést öt perezre felfüggesztem.