Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-481
274 i81. országos ülés 1913 november 27-én, csütörtökön. minister ur nem ugyan az ellenzékkel, mert ezzel nem tanácskozik, miután magunk sem óhajtunk tanácskozni. . . Szabó István (zámolyi) : Igen, a másik ministerrel tanácskozik, ahelyett, hogy ide vigyázna. Elnök : Kérem Szabó István képviselő urat, ne zavarja a szónokot.. Polónyi Géza: Kívülálló körökkel, hozzáteszem, hogy érdekkörökkel — nagyon helyesen — sürü érintkezést folytat és beigér módosításokat, melyekről pl. nekünk sejtelmünk sincs. Hogy vájjon a t. minister urnak tarsolyában hány ilyen módosítás rejtőzik most, azt én nem tudom, Es már maga az a tény, hogy a minister ur ahelyett, hogy a tegnapi beszédében rátért politikai támadásokra és olyan területre is, amelyről beszédem végén még külön is megemlékezem, értem ez alatt a biróságok befolyására való törekvést, az én meggyőződésem szerint sokkal inkább kötelessége lenne a minister urnak legalább a házat tájékoztatni azon módosítások felől, amelyekben ő már most megállapodott, nehogy ki legyünk téve annak, hogy vagy azt fogadjuk el, hogy a tisztelt minister ur az ellenzék jutalmazására tartogat egy-egy módosítást, hogy aztán legyen kit megajándékozni azzal, hogy álláspontját honorálta, amire mi természetesen nem pályázunk, én legkevésbbé, vagy pedig kénytelenek legyünk foglalkozni már az általános vita keretébon is olyan álláspontokkal, amelyek a suba alatt már régen meghaladott dolgok. A minister ur ezt nem cselekedte, ennek folytán nekem nem marad más hátra, mint a javaslatot magát a bizottsági szövegezés szerint ugy venni kritika alá, ahogyan az előttem fekszik, mindig abban a feltevésben, hogy ez az a szöveg, amelyet nekem ostromolni kell. A t. minister ur nem itt a házban, hanem, megint nem egészen parlamentáris módon, a munkapárti körben, legalább a tudósításban én ezt olvastam, jelentette ki, hogy mi az, amit ő e javaslat tekintetében magára nézve — mondjuk — kardinális kérdésnek, — mondjuk — tárczakérdésnek tekint, és akkor megtudom, hogy a minister ur csak a kártérítési és helyreigazitási kényszerre vonatkozó elvet tartja magára nézve kabinetkérdésnek, a többire nézve a tisztelt minister ur kapható s a konszideráczió elől nem zárkózik el. Ez a dolog kissé furcsa, mert előrebocsátom, hogy Magyarországon csakugyan van egy majdnem osztatlanul kialakult közvélemény, amely a helyreigazitási kényszert követeli, másrészt követeli a kártérítést pro és kontra, txZclZ cl paritás alapján, vagyis nemcsak a lapok ellen, de a lapok javára is, mondom, ebben a tekintetben meglehetősen egységes közvélemény van, a minister ur tehát itt magának olyan elvi területet választ, ahol őt valami nagy veszély nem igen fenyegetheti. Azonban én majd próbára teszem a minister urat. Ezen bevezetés után szabad azt feltenni, hogy a tisztelt minister ur a javaslatnak a felelősségre vonatkozó részét nem tartja olyan kardinális dolognak, amelyet ő a maga számára és magára nézve következmények levonásához kötött álláspont gyanánt hirdet, ennek folytán nekem, akinek pedig e törvényjavaslatnak épen a felelősségi részére vonatkozólag van meg a homlokegyenest ellenkező álláspontom, talán szabadna azzal a gonosz szándékkal közelítenem a minister úrhoz, hogy ezen a területen sikerül őt meggyőznöm és ha ezt én elérném, mondhatom, nagyon büszke volnék rá, hogy a minister úrban legalább mint tanárban nem csalatkoztam, amint hogy benne mint politikusban alaposan susztert fogtam. (Derültség a baloldalon. Mozgás jobbfelől.) E bevezetés után én előre is jelzem, hogy mai felszólalásomnak tulaj donképeni gerincze a felelősségre vonatkozó rész és az lesz, hogy kimutassam, hogy ez a javaslat megtévesztése azoknak, akik legjobb hiszemmel, mint nem jogászemberek, azt hiszik, hogy ez a javaslat az egyéni becsület, a rágalmazások és becsületsértések kérdésében valami nagy panacea, valami nagy orvoslás és valami jobb jövendőnek biztosítása. Semmi mást nem kérek, mint objektív fejtegetéseimnek meghallgatását, hogy felvilágosítsam a t. munkapártot is arról, hogy ez a javaslat mindenről rendelkezik, csak arról nem, hogy ezen a téren orvoslás találtassék. És ne legyenek önök tévedésben, ha végső konkluzum gyanánt azt mondom már most, hogy ez a javaslat csak szinleg, csak mimikritermészettel közelíti meg a valódi czél leplezése végett a becsület védelmét, mert az igazi czélzat az, hogy elbújva ezen fügefalevél alatt, az ő hatalmi politikai érdekeit szolgálja, (Ugy van ! Ugy van! Taps a szélsőbaloldalon.) hogy a sajtószabadságot a kormányhatalom érdekében egyszerűen konfiskálja. (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Sümegi Vilmos: Ugy van ! Ez az igazság ! Polónyi Géza : Az abszolutizmusnak egy olyan doktriner módját inaugurálja, hogy félek tőle, hogy ha ebből törvény lesz, egy Magyarországot fenyegető katonauralom esetén ezzel a törvénynyel fogják Magyarországnak sirját ásni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon. Zaj és mozgás jobbfelől.) Hogy ezeket az állításaimat magával a javaslattal bizonyítsam, méltóztassék megengedni, hogy egy kis cserkészetre induljak a javaslat részletes rendelkezéseinek rövidre vont bírálatával. jVzt már jeleztem, hogy ez a javaslat már az 1. §-ában is hamis czégér alatt indul, mert azt állítja, hogy a sajtó utján mindenki szabadon közölheti és terjesztheti gondolatait. Ezzel én újból nem foglalkozom, mert hiszen ezt a témát már előttem többen is eléggé feldolgozták, hanem rátérek most annak demonstrálására, hogy ez a javaslat az ő definiczióiban, tehát azon czéloknak törvényhozási megjelölésében, amelyeket maga a javaslat követ, oly szerencsétlenül — nem akarom mondani, pongyolán, de oly szerencsétlenül — fogalmazza meg az ő álláspontját, hogy szinte bámulom, hogy azon tudás és azon tanári múlt mellett, amelyre büszke lehet a t. minister ur,
