Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-473

4-73. országos ülés 1913 november 11-én, kedden. 21 mint magánember továbbadok barátaimnak, — megvallom, én a lefoglalt könyveket rendesen ügyészektől szoktam megkapni — kát már most én elkövetem a bármily módon való terjesztés deliktumát, ha egy barátomnak odaadok egy lefoglalt sajtóterméket, vagy külföldről bejövő vagy kitiltott sajtóterméket, vagy Ítélettel sújtott sajtóterméket, bolott nekem abból nincs készletem, tehát nem egy készletnek a továbbadását végzem el ? És itt bármi módon való terjesztésről van szó ; leteszem a kávéház vagy a klub asztalára, vagy egy-két avagy három-négy példányban barátaimnak odaadom, vagy köztük körözöm azt a példányt, akkor ezen szakasz szerint vétséget követek el és egy hónapig terjedhető fogházzal és 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel vagyok sújtható. Az 1862-ből származó osztrák sajtótörvény ugyebár nem lehet valami ideálja a sajtószabadságnak ? Bs méltóztassék elolvasni az osztrák sajtótörvényt, le van fordítva, most már könnyen hozzáférhető. Áz osztrák sajtótörvény az ilyen deliktumokat egész egyszerűen 50 írttól 500 frt-ig terjedhető pénzbüntetéssel sújtja ; ott tehát nem olyan olcsó a szabadság. De ismételnem kell, ugy látszik, a mi törvényhozásunk számolni akar azzal, hogy mi szegényebb ország vagyunk, nálunk tehát nem lehet az emberek pénzét igénybe venni, hanem miután személy van, szabadság is van, addig, amig el nem vonják : tehát egyszerűen a szabadságvesztés-büntetéshez nyúlnak nyomban, ahelyett hogy pénzbüntetéseket alkalmaznának. Először is ennek a rendelkezésnek a preczizirozása szükséges. A »bármüy módon való terjesztés* kifejezés nem kielégítő. Itt a készletek fogalmát kell a szövegbe belevinni. Másodszor az imprimaturral el nem látott terjesztést és általában mindezeket az apró kis deliktumokat legrosszabb esetben is, még ha csak a készletre vonatkoztatjuk is, nem fogházzal, hanem csak pénzbüntetéssel lehet sújtani. A 24. §. 4. pontja ugyancsak egyhavi fogházzal és 100-tól 1000 K.-ig terjedhető pénzbüntetéssel sújtja azt, aki időszaki lapot a 16. §-ban körülirt bejelentésnek tudomásul vétele előtt indit, vagy a kiadótól, szerkesztőtől megkívánt személyes feltételek megszűnése után a laj^ot a 16. §-ban körülirt bejelentés elmulasztásával vagy tudatosan, a törvénynek megfelelő más kiadó közbejötte, vagy más szerkesztő alkalmazása nélkül adja ki. Ez ismét olyan deliktumot sújt fogházbüntetéssel, amelyet a külföldi törvények egyszerűen pénzbüntetéssel büntetnek. De többször emiitett ismeretlen elvtársam erre is gondol és itt azt mondja, hogy a 24. §. 4. pontjából ki kell hagyni mindazt, ami azután következik, hogy időszaki lapot a 16. §-ban körülirt bejelentés előtt indit és mindazt, ami eztuán következik, az egyhébb esetek közé sorozza. Ismeretlen elvtársam munkálatát kiegészítem azzal, hogy ilyen omissziv deliktumok miatt nem lehet egyhavi fogházat kiszabni, ilyen omissziv deliktumok legfeljebb pénzbüntetéssel büntethetők. Ebbe a keretbe tartozik az is, hogy egyhavi fogházzal és ezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető, aki felelős szerkesztőként oly személyt jelöl meg, aki a szerkesztéssel tényleg nem foglalkozik. Az u. n. Sitzredakteur eUen akar itt küzdeni a javaslat. Ez azonban a felelősségi rendszerbe tartozik. Mihelyt a javaslat egy felelősség* rendszert állapit meg, akkor merőben felesleges egy ilyen deliktum statuálása, s ha ilyen vétséget statuálunk, méltóztassék belátni ennek komikus következményeit. Ha ez a vétség hivatalból üldözendő, tehát nemcsak akkor, ha valamely konkrét sajtó-eljárás tárgyává tett bűncselekmény során derül ki, hogy a szerkesztő nem tényleges szerkesztő, hanem csak Sitzredakteur, ha ezt hivatalból büntethetik, ami nincs kizárva, akkor egyszerűen kiszolgáltatjuk a szerkesztőségeket az ügyészség és a rendőrség nyomozásának, és akkor találkozunk majd detektiv-jelöntésekkel, amelyekben jelenteni fogja hivatalosan, hogy a szerkesztő tényleg szerkeszt-e vagy nem. Hiszen itt is teljesen pongyola a szövegezés. Mert nem arról van szó, hogy tényleg nem foglalkozik szerkesztéssel, mert lehetek én valódi szerkesztő és tényleg nem foglalkozom a szerkesztéssel, amint lehet valaki tényleg minister. de nem dolgozik. (Derültség.) Tehát nem a ténylegességről, hanem a szinlegességről van szó. Ismét pongyola a fogalmazás. Ha meg akarnak fogni ilyet, akkor nem azt kell mondani, hogy tényleg nem foglalkozik, hanem, hogy csak színleg foglalkozik szerkesztéssel, vagy csak azért van bejelentve, hogy a felelősséget viselje, daczára annak, hogy alkalmaztazása csak színleges. De ez olyan értelmezésnek is helyet ad, hogy a szerkesztő nem mehet vakáczióra, vagy hogy hivatalos órákat kell tartania, mert különben detektív-jelentések fogják őt megróni és tudomására adni a vádhatóságnak, hogy a szerkesztő nem szerkeszt, tessék az eljárást az ezen szakaszba ütköző bűncselekmény miatt megindítani. Ha tehát nem akarnak komikumot, méltóztassék ezen rendelkezéseket elhagyni, amelyeknek gyakorlati jelentőségük nincs, csak egy-egy izolált i esetben fognak óriási bűnügyi komédiára alkalmat adni. (Helyeslés és tetszés balfelől.) A szakasznak hatodik pontja uj deliktumot csinál, ismét egy olyan uj deliktumot, amelyet, őszintén szólva, nem értek. Azt mondja ez a szakasz (olvassa) : Az, aki fenyegető, vagy tolakodó magatartással a maga vagy más részére bárkitől pénzt vagy más előnyt kér vagy kieszközöl azért, hogy a sajtóban valamit elhallgat, helyreigazit, vagy ....«•— ez aztán, amit igazán nem értek — ». . . . az ellenértékkel arányban nem álló dijért egyébként valamit közzétett«. Nagyon törtem a fejemet, hogy mit jelent ez a szakasz. Hogy miről szól a kísérlet, azt értem. A zsarolásról szóló büntetőtörvénykönyvi rendelkezésen akar segíteni, tehát az általános zsarolási szakaszt, valamint azt a bizonyos szakaszt érinti,