Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-480

Í80. országos ülés 1913 november 26-án, szerdán. 263 rejlő nehézségeknek és teljes tudatában felelősségének. T. ház! Mint minden elődje, a jelenlegi kormány is azon az állásponton áll, hogy az 1868: XXX. t.-czikk 57. §-ának az a rendelkezése, mely szerint a közös kormányzatnak Horvát-Szlavonországok tetületén levő szervei a horvát nyelvet használják, az államvasutakra mint nem kormányzati szervre, hanem az államnak magángazdasági üzleti vállalatára nem vonatkozik. (Helyeslés.) Ehhez az álláspontunkhoz minden kételyt kizárólag változatlanul ragaszkodtunk. Viszont azonban, valamint elődeink, ugy mi sem hunyhatunk szemet az előtt a tény előtt, hogy Horvát-Szlavonország egész közvéleménye minden pártkülönbség nélkül, az ottani összes pártok az ellenkező állásponton állanak és támaszkodva arra is, hogy a horvát-magyar kiegyezést beczikkelyező horvát törvényczikknek horvát szövege nem teljesen kongruens a magyar szö.veggel, illetőleg az ott használt kifejezés többféle értelmezést enged meg, azt vitatják, hogy az államvasutak szolgálati nyelvének is HorvátSzlavonországok területén horvátnak kell lennie. így tehát két ellentétes jogi felfogás áll szemben egymással, amelyeknek jóhiszeműségét egyik oldalról sem lehet és nem szabad kétségbe vonni. És éppen ezért nemcsak mi, hanem már hivatali elődeink is, azok is, akik az 1907. évi vasúti pragmatikát előterjesztették, azon az állásponton voltak, hogy ezt a vitás jogi kérdést csak azon az utón lehet végérvényesen eldönteni, amelyet az 1868. XXX. t. ez. előir, t. i. regnikoláris küldöttségek utján és a két nemzet egyetértő közmegegyezése alapján, addig pedig, amig ez megtörténnék, elődeink sem kívántak ennek a jogi kérdésnek egyoldalúan prejudikálni. Erre nézve egyetlenegy bizonyitékot kivánok felhozni, 1907 június 28-án, ugyanakkor, amidőn a horvát obstrukezió állott szemben a vasúti pragmatikára vonatkozó javaslattal, egy, a horvát kérdésre vonatkozó interpelláczióra adott válaszában Wekerle Sándor akkori ministerelnök többek közt a következőket mondta: Beszélt arról a differencziáról, amely a vasúti törvényjavaslatban előforduló nyelvi kérdés körül merült fel és ezután igy folytatja (olvassa): »Mi e differencziális ponthan elmentünk a jogosság korlátai között a méltányosságnak legszélső határáig. Azt a következetesen fentartott magyar álláspontot, hogy az 1868 : XXX. t.-cz. 57. §-ában foglalt nyelvi rendelkezések a nem az adminisztráczió körébe tartozó, hanem magánjelleggel biró állami üzemek terére nem terjeszthetők ki, természetesen fel nem adhattuk, de az e körül felmerült vitás kérdést egyoldalulag Horvátországra nézve kényszeritőleg nem is kivanjuk megoldani.« Az az álláspont tehát, amelyet az akkori kormány elfoglalt, világosan az volt, hogy ők nem akarnak a törvényben praejudiciumot teremteni. Ezért fejtegettók a kormány tagjai és más, a vitában szerepet játszó kiváló szónokok is valamennyien, hogy a törvény nem a szolgálati nyelvet akarja eldönteni, banem egyszerűen kvalifikáczionális szempontból tesz említést arról, hogy a tisztviselőknek magyarul kell tudniok. De ez mind nem használt semmit, HorvátSzlavonország egész közvéleménye praejudicumot látott magában abban a tényben, bogy ilyen vonatkozásban is a magyar nyelv belekerül a törvénybe és ez volt az oka annak a sajnálatos konfliktusnak, amely, azt hiszem, minden helyesen gondolkodó magyar embernek is végtelen fájdalmára, de magának Horvát-Szlavonországoknak végtelen kárára, éveken keresztül megzsibbasztotta ezen országok alkotmányos tevékenységét és átokként nehezedett a két testvérnemzet jó viszonyára. Ha tehát segíteni akarunk a dolgon, ennél a pontnál kell a kérdést megfognunk, ahol a baj tulajdonképeni oka rejlik. Vissza kell mennük az 1907. évi törvény előtti jogállapotra, arra a jogállapotra, amidőn a vasúti tisztviselők nyelvi kvalifikáczióját a kormány rendeleti utón szabályozta, (Ugy van! jobbfelol.) kihagyni a rendelkezést a törvényből és addig, amig majdan egyszer jobb időkben a két nemzet egyetértésével a végleges rendezés törvénybe lesz iktatható, kormányrendeletben adni meg egy olyan szabályozást, amely egyfelől fentartja a magyar szolgálati nyelvhez fűződő fontos közgazdasági és politikai érdekeket. (Helyeslés.) másfelől pedig számol azokkal a gyakorlati méltányos igényekkel, amelyeket Horvát-Szlavonországok közvéleménye táplál abban a kettős irányban: először hogy lehetővé tétessék Horvát-Szlavonországokban illetékes egyének részére kellő számban a vasúti szolgálatban való részvétel, másfelől pedig, hogy Horvát-Szlavonországok területén a közönség a vasúti szolgálatot teljesítőkkel saját anyanyelvén érintkezhessek. (Helyeslés.) Ebből kifolyólag az a megoldás, amelyet a kormány kontemjdál, lényegileg abból áll, hogy a benyújtandó uj vasúti pragmatikára vonatkozó törvényjavaslatból teljesen kimaradna a nyelvi rendelkezés. (Helyeslés.) A törvényjavaslat indokolásában azonban a kormány elmondaná ezt a most általam emiitett elvi szempontot, amely a nyelvi rendelkezés kihagyására indította és egyúttal magában az indokolásban részletes felvilágosítást nyújtana annak a rendeletnek a tartalma felől, amelyet saját felelősségére ki fog bocsátani. (Helyeslés.) Ebben a rendeletben kimondatnék, bogy vasúti szolgálatba csak oly egyén vehető fel, aki a magyar nyelvet birja; kimondatnék azonban az is, hogy akiknek Horvát-Szlavonországokban van községi illetőséglik, akkor is felvehetők, ha csak a horvát nyelvet birják. Itt