Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-480
262 í80. országos ülés 1913 november 26-án, szerdán. nek többsége az 1868: XXX. törvényczikkben lefektetett állami közösséggel többé-kevésbbé nyílt ellentétbe helyezkedik. Ez fenyegette volna az ügyek rendes menetét, fenyegette volna a magyar alkotmány sarkalatos tételeinek épségét, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és a középen,) fenyegette volna a közrendet és közbiztonságot magában Horvát-Szlavonországokban is. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) Ilyen körülmények között nem lehetett más megoldás, mint életbeléptetése a királyi biztosi intézménynek azzal a kettős czéllal, hogy először is feltétlenül biztosítsa Horvát-Szlavonországok területén a rendet, a biztonságot és nyugalmat, másfelől pedig már magával létezésével, tényekkel bizonyítsa be azt, hogy Horvát-Szlavonországok számára üdvös, a nemzet haladását művelő alkotmányos élet nem is képzelhető máskép, mint az 1868: XXX. t.-cz. megingathatatlan alapjain. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon és a középen.) És, t. ház, akkor, midőn huzamos idővel a királyi biztos kinevezése után a jelenlegi kormány vette át az ügyek vezetését, akkor már azzal a helyzettel találtuk szemközt magunkat, liogy eltekintve az egymással meghasonlott horvát jogpárt két árnyalatától, a horvát-szlavón közélet többi tényezői valamenynyien az 1868: XXX. t.-czikk alapjára helyezkedtek. Deklarálták valamennyien, hogy ők az alkotmányos élet fonalának zavartalan felvételét nem teszik függővé az 1868: XXX. t.-czikken túlmenő követelmények megvalósításától, nem szabnak a békés alkotmányos élet biztosításához olyan feltételeket, amelyek a kiegyezési törvényt bármi tekintetben alterálnák, egyúttal azonban — s ebben ismét valamennyi horvát-szlavón párt és csoport egyetértett — állítottak fel az 1868: XXX. t.-czikk alaj>ján olyan követelményeket, amelyeknek nálunk is megnyugvást keltő megoldásától tették függővé az alkotmányos életben való további közreműködésüket. A kormány feladata tehát elsősorban az volt, hogy megvizsgálja ezeket a követelményeket, hogy tételről tételre végigmenve azoknak egész mezején, konstatálja azt, vájjon található-e olyan megoldás, amely elfogadható a magyar nemzet, a magyar állam szempontjából s amellett meghozza Horvát-Szlavonországokban azt a megnyugvást, amely az alkotmányos élet újból felvételének előfeltétele volt. Megindultak tehát a tárgyalások, a megbeszélések, az eszmecserék a horvát-szlavón közéletnek az 1868 : XXX. t.-cz. alapján álló összes faktoraival. S eközben konstatálhatott mindenekelőtt az, hogy pénzügyi, közgazdasági természetű kérdések aligha fognak komoly nehézségeket okozni, mert hiszen ami mindenekelőtt a Horvát-Szlavonországokkal kötött s most lejárat küszöbén álló pénzügyi egyezményt illeti, arra vonatkozólag további tárgyalások feladata lesz ugyan ujabb megegyezést létrehozni, de azt a benyomást kellett nyernünk, hogy e téren nem fogunk Horvát-Szlavonországok pártjai részéről oly követelésekkel találkozni, amelyek komoly nehézségeket okozhatnának, aminthogy nézetem szerint nem is találkozhatunk, mert hiszen az 1904-ben kötött pénzügyi egyezmény annyira kedvező Horvát-Szlavcnországokra nézve, hogy az bőven megadja ez országok örvendetes fejlődósének pénzügyi előfeltételeit. A pénzügyi és közgazdasági kérdések másik vonatkozása pedig, amely alá azon kívánalmakat foglalom, miszerint az állami beruházásoknál, utaknál, vasutaknál, vízszabályozási müveknél, valamint az állam iparfejlesztési akcziójánál is Horvát-Szlavonországok idevágó érdekei méltányos figyelembevételre találjanak, nem okozhatnak nehézségeket, mert azt hiszem, nincs magyar ember, aki e tekintetben nehézségeket akarna támasztani és aki szives-örömest meg ne tenné a megadott keretben azt, amit Horvát-Szlavonországok aránylagosan követelnek. (Helyeslés.) Nem okozhatott komoly nehézségeket a helységnevekre vonatkozó horvát-szlavón törvény megakadt életbeMptetésének ügye sem és pedig azért nem, mert a magyar kormány nézete szerint Horvát-Szlavonországoknak joga van a községek, helységek nevét megállapitani és e jogának érvényesítésében a magyar kormány részéről semmiféle nehézségtől nem tarthat. Hisz e téren a mi rossz példánkat követik HorvátSzlavonországokban, mi mentünk a helységnevek megállapításával oly térre, amelyet nem helyeseltem akkor sem, (Igaz! Ugy van !) amelyet igen szívesen tennék meg nem történtté, ha ez lehetséges volna, amelylyel azonban, mint általunk létrehozott; befejezett ténynyel kell számolnunk és csak természetesnek kell találnom, ha Horvát-Szlavonországok kivánják e rossz példát követni, ehhez való jogukat semmi tekintetben kétségbevonni nem akarom. (Helyeslés.) Xem is történt ez semmi oldalról sem, mert tudtommal azt senkisem állította, hogy a helységnevek megállapítása, mint szorosan belügyi kérdés, ne a Horvát-Szlavonországok számára törvényben biztosított autonóm hatáskörbe essék. Akkor tehát, midőn Horvát-Szlavonországok országgyűlése a helységnevekre vonatkozó törvényt megszavazta, saját autonóm hatáskörében fekvő ügyet szabályozott. Ez a szabályozás pedig, miután ez az illetékes faktor szabályozása, mindenkire nézve egyaránt kötelező. (Ügy van!) Ami egyéb jogi természetű, apró-cseprő egy-két kérdés felmerült, azokról igazán nem érdemes bővebben beszélni. Egyetlenegy kérdés van és a nehézségek súlypontja ebben fekszik, vagy feküdt — mondjuk múlt időben — s ez a vasúti pragmatika, illetőleg a vasúti pragmatika nyelvi vonatkozásainak kérdése. (Halljuk ! Halljuk!) Ezzel a kérdéssel kellett a kormánynak hosszú időn keresztül komolyan fogI lalkoznia, ismeretével az ügy természetében
