Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-480

258 Í80. országos ülés ÍQ13 november 2G-án, szerdán. Zoltán! Éljenzés.) Kérem, én most csak általánosságban beszéltem. (Derültség balfelöl) És csak azt akartam illusztrálni, hogy nagyon hibás jogászi beállítás az, egy olyan gyakorta felszólaló szónok részéről, mint amilyen Rakovszky Iván képviselő ur, (Derültség a szélsőbaloldalon.) ha ő szembe akarja állítani az ezen törvényben kontemplált sajtóbeli szándékos valótlanságot a jóhiszemű rágalmazással. Mert, t. képviselőház, legyen az a rágalmazás akár jóhiszemű — ámbár mondom, ilyen nincs sehol a világon, — akár rosszhiszemű, az bizonyos dolog, hogy ha a jövőben valaki a sajtóban megtámadva érzi magát, az nem megy többé az esküdtszék elé, hanem megy, ezen szakasz alapján, a köztörvény elé, még pedig azért, mert ott nem kell bizonyítani olyan sok mindent, mint ami a rágalmazás tényének bebizonyításához szükséges, s mert az esküdtszék előtti eljárás több tanút igényel. A büntetőtörvénykönyv meg is határozza, hogy még a közönséges rágalmazásnál is kettőnél több tanú kell. Szóval a rágalmazás bizonyítása több nehézséget okoz annak, aki az exceptio veritatisszal akar élni, mint okoz ez a szakasz, amelylyel egyszerűbb eljáráshoz folyamodhatik az illető, és egy nem komplikált bizonyítási eljárással elérheti, hogy az általa bevádolt sajtóbeli hazudozónak könnyebben elhúzhassák a nótáját, mint ahogy az az esküdtszéknél történik. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Hiába mondja tehát az igazságügyminister ur, hogy igenis, megmarad még a sajtóból a becsületsértés és a rágalmazás. Papiroson megmarad, tényleg azonban nem marad meg. Tehát, t. képviselőház, megmarad, mondjuk, a becsületsértés és a rágalmazás. Mit érünk vele? Magunk is belenyugodtunk, legalább nem folytattunk olyan intenzív harczot az ellen. amidőn az esküdtszék hatásköréből kivették a magánbecsületsértést és a magánrágalmazást, mint amennyire megütközünk a jelenlegi újításon. Ha megmarad is az esküdtszék hatáskörében a rágalmazásnak és a becsületsértésnek az az esete, amelyet a bűnvádi perrendtartás életbeléptetéséről szóló törvény ilyen módon rendezett: vájjon valami nagy vivmány-e ez az esküdtszék részére? Vájjon hasonlit-e ahhoz, ami 1848-ban történt? Vájjon olyan módon jár-e el a t. igazságügyminister ur, amint eljártak nagynevű elődei 1848-ban? Ezért kell csak az esküdtszék a sajtóperekben, hogy abban a még irmagul megmaradt, egy-két közfunkczionárius által indítandó rágalmazási és becsületsértési perben lehessen alkalmazni, amikor azoknak megvan a remódiumuk arra, hogy nem az esküdtszék elé fordulhatnak, hanem ezen törvény értelmében sokkal kényelmesebben fordulhatnak a közönséges büntetőbíróság elé? (Igaz! TJgy van! a baloldalon.) De nem ez volt intencziója az 1848-iki törvényhozásnak, hanem arra gondoltak, hogy politikai bűncselekményeket, a politikára, a politika terére vonatkozó semmiféle deliktumot nem szabad kivonni az esküdtszék hatásköréből. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Én szívesen adnám cserébe azokat, amiket irgalomból és nagylelküleg még meghagytak az esküdtszék számára. ISTem jár helyes nyomon ez a törvényjavaslat a felelősség kérdésének megállapításánál sem. Már pedig az egy kardinális tétele minden sajtójognak, hogy a felelősség kérdését a sajtójog terén addig alkotott legjobb intézményeknek figyelembevételével szabályozza. Szabadna kérnem egy kis szünetet; még egy pár szavam volna hátra. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Felkiáltások balfelóí: Éljen Benedek!) (Szünet után.) Elnök: A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Kérem Benedek János képviselő urat, folytassa beszédét. (Elénk felkiáltások balfelöl: Étien Benedek!) Benedek János: T. képviselőház! Az igazságügyminister ur természetesen készen lehetett arra, amidőn ezt a törvényjavaslatot benyújtotta, hogy az ellenzék részéről, még pedig annak minden árnyalata részéről a legélénkebb tiltakozással fog találkozni. Ha tehát az ellenzék ellenvetéseit nem szívleli is meg minden tekintetben, mert esetleg az a gondolat vezérli, hogy ezt pusztán politikai szempontból, politikai elfogultságból teszi az ellenzék, azonban lehetetlen elzárkóznia — amint hogy nem is zárkózhatott el — azok elől a feljajdulások elől, amelyek ezen törvényjavaslat benyújtása után sürü egymásutánban jöttek ugy a kormányhoz, mint a képviselőházhoz. Hiszen nemcsak az ügyvédi kamarák feliratait és kérvényeit tárgyaljuk most egyidejűleg ezzel a javaslattal, hanem egyszersmind a Magyar Szakírók Egyesületének, a Magyar Újságkiadók Országos Szövetségének, továbbá a Budapesti Újságírók Egyesületének előterjesztéseit. Azt hiszem, hogy mindezek a szervezetek, mindezek az egyesületek olyan tekintélyes és különösen ebben a szakmában, a sajtó terén annyira véleménynyilvánításra hivatott tényezők, (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) hogy ezeknek véleménye elől az igaságügyminister urnak ridegen elzárkóznia szinte lehetetlenség. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől.) Elnök: Teljes csend van. (Ugy van! jobbfelöl.) Benedek János: Ezeket az egyesületeket, ezeket a szervezeteket csak nem vezeti politikai elfogultság, hanem ha mégis. egyéb vezetné, mint az a törekvés, hogy a sajtóról szóló tör-