Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-480

b80. országos ülés 19Í3 november %6-án, szerdán. 255 elől, mert ilyen torzirányban, ilyen ferde útra sehol sem tévedt a sajtójog, mint ez a törvényjavaslat, amelynek beterjesztésére alkotmányunk látszatának némi fenmaradása idejében a minister ur magát elhatározta. A törvényjavaslat indokolása mondja ugyan azt, amit Rakovszky Iván képviselő ur is hangoztatott tegnapelőtti felszólalásában, hogy a sajtójog egy szeparatisztikus jog, olyan különleges jog, hogy szinte nem is illik nekünk demokratáknak védelmezni azt. Hát nekem ezzel szemben az a nézetem, hogy épen mert a sajtójog egy kivételes jog, mert a sajtó a gondolatok közlését van hivatva terjeszteni világszerte, épen ezért a sajtót a maga érdeme és természete szerint kell méltányolni és a jogot is aszerint kell rászabni. (Helyeslés a baloldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy a külföldi törvényhozások dicsőségesen tekinthetnek vissza a tisztes múltra. A franczia sajtójognak, az angol, a német, az olasz sajtójognak csakugyan nagy múltja van. Francziaországban a sajtó — gondolom — 42 vagy 43 izben, szóval nagyon sok izben szabályoztatott, ezzel szemben a mi sajtójogi jogforrásunk a dolog természetéhez képest ma még igen szegényes. Hiszen elvégre a 48-iki nemzeti ujjáébredést vérbe fojtotta idegen fegyverek segélyével a hatalmi erőszak. Hiszen a hatalom, amely fegyveres erőre támaszkozik, megölője minden szabadságnak. (TJgy van\! balfelöl.) Az a hatalom, amely a parlamentben is, parlamenten kivül is csak a szuronyok erejével, csak a kardok élével akar hatni és magának tekintélyt szerezni, természetesen nem méltányolhatja kellő érdeme szerint a sajtót sem. (Ugy van! balfelöl.) Egészen természetesnek találjuk tehát, hogy az 1848—49 után, a szabadságharcz leverése után, a magyar sajtójog nem fejlődhetett. Hiszen itt az osztrák jog uralkodott, az osztrák rendelet volt irányadó és a magyar sajtójog fejlődésének kapuja csak akkor tárult fel ismét, amikor 1867-ben csonkán, hézagosan ugyan, de az alkotmányos élet újra visszatért. Természetesen a magyar sajtó is egészen más, uj életet kezdett 1868 után, mert hisz addig csak egykét nagytekintélyű, nagymultu, nagyérdemű lap volt, kiváló nagy iró munkásaival, akik a magyar sajtót a jobb jövő számára megőrizték. Ott van a nagyemlékű Pesti Napló, amelyből visszaemlékezhetünk Csengerynek, Kemény Zsigmondnak, Eötvös Józsefnek, Deák Ferencznek, Falk Miksának felséges czikkeire. Ezek voltak azok a mécsesek, amelyek az elnyomatás sötét éjjelében még lobogtak, hogy terjeszszék azt a halvány világosságot, amig aztán megjön az igazi hajnal, a napfelkelte, az igazi alkotmányosság, amikor majd a világossággal egyidejűleg kiderül teljesen a sajtószabadság hajnalhasadása is, Természetes dolog, hogy 1868 után uj lendületet vett a sajtó és ennek következtében uj viszonyok, uj sajtóélet keletkezett. Ahol pedig uj élet támad, ott az uj viszonyokat, az uj életet szabályozni kell. A jog az életviszonyok szabályozója. A kifejlett sajtóra is más ruhát kellett szabatni, mint amilyen addig jól állott neki. Elvégre, ami 1848-ban jó volt, az akkori idealisták, az akkori, szinte naiv ábrándozok felfogása szerint, amikor megelégedtek a belga alkotással, amelyet reczipiálva, a hazai talajba ültetve, ma már édes miénknek mondhatunk, amely dicsekvés tárgya lesz mind az idők végeztéig: az nem volt elegendő 1868 után, amikor uj fejlődés, uj gazdasági, uj kulturélet lendült meg. s amikor természetes, hogy a sajtónak is fejlődnie kellett. De ennek daczára a sajtó terén alig találunk intézkedéseket. Roppant kevés az, csak incidentaliter a büntetőtörvénykönyv módositásánál és az uj büntetőtörvénykönyvnek az 1878. évi V. t.-czikknek behozatalánál és más hasonló törvényhozási intézkedéseknél akadunk nyomára annak, hogy a sajtóra is figyelemmel volt a törvényhozás. Annyira figyelemmel azonban' sohasem volt, mint amilyen figyelemmel megtisztelte vagy megajándékozta a jelenlegi igen tisztelt kormányzat. Nagyon sok figyelmet szentelt a sajtónak olyankor is, amikor nem a sajtóról intézkedett, pl. az esküdtszéki bíráskodásról szóló törvényjavaslatnál, amely pedig a bűnvádi perrendtartás módosításáról intézkedik, még pedig oly módon, amely a sajtószabadságnak is egyszersmind megölője. Igaz, hogy azzal is mentegeti ezt az eljárását, hogy a gyilkosokat és a gyujtógatókat akarja sújtani. Igaz, hogy a t. igazságügyminister ur még a sajtójavaslat tárgyalása közben is módot talált arra, hogy foglalkozzék az esküdtszék intézményével és eseteket hozzon fel annak igazolására, hogy az esküdtszék hatásköréből kiveszi a bűnösség kérdését. Az esküdtszék és a sajtószabadság, t. ház, ikertestvérek, ez következik a 48-as törvényből is, amely meghatározta a sajtójoggal való visszaélésre vonatkozó büntetőrendelkezéseket, de nem sújtotta a sajtót oly kegyetlenül, mint az igazságügyminister ur, aki illuzóriussá tette a 48-as törvény azon rendelkezését, mely a sajtónak csakis esküdtszéki nton való. felelősségre vonását tartalmazta. Azt mondja a minister ur, hogy az esküdtszéki intézményt nem lehetett jelenlegi állapotában hagyni, mert pl. ott van annak a szerencsétlen embernek az esete, a ki megmentőjét megölte és felmentették. Én szeretném ismerni ennek az esetnek részleteit, mert lehet, hogy a jogos védelem határainak ijedtségből való túllépéséből követ el valaki olyan cselekményt, amelyet — különösen a mentő körülmények föltárásával — menthetőnek lehet felfogni. Szintúgy hivatkozott arra az esetre, amikor két legény agyonütött egy