Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-480
252 480. országos ülés 1913 november 26-án, szerdán. ebben a fővárosi előkelő napilapban meg egyszer a vezérczikk helyén csak két sor állott, el lehet képzelni mekkora betűkkel, — nichts für ungut, nem akar rossz élez lenni, de tényleg igy történt — azt mondotta: »Ki Magyarország legnagyobb gazembere ?« Felelet: »Az igazságiigyminister!« (Zaj.) Elnök (csenget) : Kérem a képviselő urat... Benedek János: Előre is bocsánatot kértem ! (Felkiáltások: Az önök lapjában jelent meg I) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, szíveskedjék ilyen kifejezésektől tartózkodni. Benedek János: T. ház! A házszabályoknak nagyobb tisztelője 13 éven keresztül nálam nem volt. Soha elnöki rendreutasitásban nem részesültem. És miután ezt a tárgyilagosságot a jövőben is megtartani kívánom, kötelességemnek ismerem, hogy az elnök úrral semmiképen polémiába ne bocsátkozzam. Ellenben mentségemet előadhatom. T. i. én ennek a román kiáltványnak, amelyet bemutatott az igazságügyminister ur és felolvasta nagyobb terjedelemben, mint én felolvastam, a penclantjára akartam rámutatni és arra, hogy ez a sajtóközlemény olyan, amilyenről az imént mondtam, hogy vannak sajtóközlemények, amelyeknek már megjelenésük tényében jogérvényesen befejezett büntetőbírósági ítélet van. Ez a munkapárt jelenlegi félhivatalos sajtóorgánuma. (Zaj a jobboldalon. ) íme, ez a törvényjavaslat intézkedik erről. Csak még azt akartam ehhez megjegyezni, hogy azon czikkért senkinek sem jutott eszébe sajtópert indítani. Hogy még tovább fűzzem egy pár szóval azt a gondolatot, amiért a kérdést fölvetettem, meg vagyok győződve, hogy akár ott is maradt volna az a röpirat egy-két napig, amig a vizsgálóbíró lefoglaltathatta volna, bizonyos, hogy egyetlen egy magyar embernek sem döglött volna meg e miatt egy marhája sem. Ez csak az illető rossz ízlésének egy durva, együgyű kitörése volt, amely alig volt helyén, hogy a képviselőházba hozassék, mert hiszen sajnos, vannak ilyenek is; de elvégre nem ezek ellen kell a sajtótörvényt módosítani, e miatt nem kell az egész sajtót megbénítani, azért, hogy egy bolond embernek kedve kerekedik olyat írni, mint amilyen az igazságügyminister ur által czitált röpirat volt. Ha valaki ilyen nyomtatványt készít és kifüggeszt, megvan a remédium, feljelentést kell tenni, lefoglaltatni, ártalmatlanná tenni. Ez mind megtörténhetik és bizonyára nincs olyan esküdtszéke Magyarországnak, amely, hogyha a magyarság vagy akár egy nemzetiség ellen izgatnak, nemcsak a magyar nemzet ellen — mert testvéries egyetértésben kell megegyezni és inkább a kibékítő, az egyeztető pontokat kell keresni, semmint azokat, amelyek egymástól elválasztanak — meg ne találná az orvoslást. Én is azt mondom, hogy ilyennek nem szabad megjelenni és ha ilyen megjelenik, az nem a magyar léleknek, a magyar szívnek természetes kifolyása, csak az alantas, durva léleknek kitörése, amelyért én, ha igazságügyminister, koronaügyész vagy királyi ügyész lennék, még csak eljárást sem indítanék. Ez figyelemre alig méltó, alantas dolog, ugy hogy nem érdemelte meg sem a képviselőházba hozatalt, sem az üldözést. Elvégre verebekre nem szoktunk ágyúval lövöldözni. (Helyeslés balfelöl.) Hát t. képviselőház, utczai plakátokon, kolportázs utján olyan dolgok is megjelenhetnek, amelyek miatt azoknak további árusítását, plakatirozását megtilthatja a közigazgatási hatóság. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam tegnapelőtt már rámutatott ép e szakasznál arra, hogy ezen választási plakátoknak ilyetén módon való niegrendszabályozása mire vezet a választások alkalmával. Ezt nem kell bővebben ecsetelnem. íme, a t. igazságügyminister ur sajtójavaslata csak annyit konczedál, hogy szabad röpiratokat választások alkalmával kibocsátani, de bizony azon röj^iraton egyébnek nem szabad lenni, csakis a választásokra vonatkozó egyes közléseknek, hogy mikor kezdődik a szavazás, hol lesz a hely, mikor lesz a gyülekezés, és semmiféle olyannak, ami a választás tartalmára, lényegére és az elvekre, gondolatokra vonatkozik, szóval a választás szellemi részére nem szabad benne lenni. Mert ha ilyesmit akar a választóközönséggel közölni az illető plakát szerzője, akkor elsősorban be kell mutatnia a közigazgatás első tisztviselőjénél, természetesen ez esetben a főszolgabíró urnái. His?en vannak főszolgabíró urak, nem mondom én, akik tiszteletben tartják, vagy mondjuk, többnyire tiszteletben tartják mások felfogását, meggyőződését. Elvégre magam is ez ország nagyon sok főszolgabirájával vagyok baráti és bizalmas viszonyban és kétségtelen, hogy pajtásnak nem is kell náluk jobb pajtás, de mikor, t. kéjjviselőház, választásra kerül a sor, akkor »aus ist« a barátság, (Derültség.) akkor én nem vagyok többé pajtás . . . (Derültség és zaj a bal- és a szélsöbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Benedek János: . . . akkor csak veszedelmes ellenség vagyok, aki be akarok törni a kerületbe és aki kontrakarrirozni akarom ottan a főszolgabíró ur által is védett és közigazgatásilag is támogatott jelöltnek a czirkulusait és sanszait. (Igaz! Ugy van! bal felöl.) Képzelhetjük tehát, t. képviselőház, — és ez természetes dolog — hogy mi lesz a sorsuk azoknak a plakátoknak, amelyeket ellenzéki részről akarnak kifüggeszteni és amelyek előzetes czenzura végett odakerülnek a főszolgabirák elé. (Balogh Jenő igazságügyminister tagadó' lag int.)
