Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-480

250 480. országos ülés 1913 november 26-án, szerdán. ellen, amikor a sajtójavaslat tárgyalásánál erről a dologról megemlékezem, de ez a sajtó intencziójával, a sajtó czéljával és rendeltetésével szerves kapcsolatban áll. Legyen szabad csak rámutatnom arra, hogy amikor Bessenyei György, a Magyar Tudományos Akadémiának már a maga lelkivilágának álmaiban szemlélője, a nagy rajongó, a magyar testőr a bécsi udvar légkörében az udvari dámák között arról álmodozott, hogy az ő szegényes magyar hazájában valamikor magyar tudományos akadémia lesz, bátran aposztrofálhatta a költő, hogy: Messze idegenben éli a világot Szép asszonyok között délczeg dalia, Útjára virulnak gyönyörű virágok, Könnyű volna köztük szakítania. Mennyi büszke delnő néz epedő szemmel, 0 csak egyet szőrit lángzó szerelemmel: Ezt az elhagyatott, bús magyar hazát. (Élénk éljenzés és taps a hal- és szélsőbaloldalon.) Nagyon helyesen teszi hozzá még a Bessenyeit méltató költő, hogy Bessenyei felismerte a sajtó hivatását a nemzeti kultúra terén. Azt mondta: Nincs erő, boldogság, csak a műveltségben — Mncsen más műveltség, csak a nemzeti. (Élénk éljenzés és taps balfelöl.) Ezt a nemzeti műveltséget csak a sajtó terjeszthette el, csak a magyar sajtó, a magyar nyelven megszólaló sajtó. Hát lehetett-e egyáltalában sajtóról beszélni hazánkban addig, amig az országgyűlésen a Karok és Rendek latinul tárgyaltak, amig a királyi személynök, a perszonális, mig a jelenlevő összes pálczás urak, zászlós urak és dignitáriusok. de meg az összes követek is mind diákul beszéltek, amig a kongregácziókon — nem a szent kongregácziókat, hanem a vármegyei kongregácziókat értein — szintén deákul hozták meg a dekrétumokat, a végzeményeket ? Hát lehetett-e várni, hogy a nemzeti nyelv, a nemzeti műveltség egyáltalában helyet foghasson magának? Mondom, ott kezdődött már a sajtószabadság csirája, ott ringott már abban a bölcsőben, amelynek első faragói azok a magyar testőrök voltak, ott ringott már a nagy eszme a gondolatukban és ők már látták azt a csecsemőt gyermekké, gyermekből ifjúvá, ifjúból pedig hatalmas férfiúvá fejlődni. Mi is ott voltunk, lelki szemeinkkel legalább és lelkesedéssel ott vagyunk ma is azoknál a márcziusi ifjaknál, akik a húszas, harminczas és negyvenes évek rajongó szellemeiből magukba szívták a nagy igazságokat és ifjú lelkesedésük fanatizmusával és frenezisével márczius 15-ón proklamálták a sajtószabagságot. Azért örök tisztelet tárgya minden magyar ember előtt márczius 15-ike, (Úf/y van • a szélsőbaMdahn.) azért kitörölhetetlen örök ünnepe ez minden igaz magyarnak, mert megalkották a sajtószabadságot. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mellékes, és eltörpül e mellett, — bár jogász előtt természetesen csak a törvény és annak száraz előkészítése az irányadó, meg azok, amik megelőzték, — de mi ezt nem pusztán a jogász hideg szemével, mérlegelő tekintetével nézzük, hanem szivünknek melegével, és habár szomorú az alkalom, amikor erre vissza kell emlékeznünk, mégis feldobog a szivünk ezeknek az emlékezeteknek visszaidézésénél, amikor volt a nemzetben erő és lelkesedés, teremteni nagyot és hatalmasat és egy napnak lelkesedése ilyen örökszép eszmét érlelt meg a magyarság, a magyar nemzet, a magyar kultúra, a magyar haladás számára, mint a sajtószabadság. (Élénk éljenzés és taps balfelöl.) Természetes dolog, hogy a sajtó is, ép ugy, mint bármi más eszme, gondolat, intézmény, vagy dolog a világon szabályozásra szorul, sőt kell, hogy szabályozva legyen. Szabadság csak ott van, ahol felelősség van, ahol korlát is van, sőt a szabadság a korlátnál kezdődik, mert mi más a szabadság, mint az a korlát, ameddig gyakorolhatom én a, magam jogait, amig a másét nem sértem. (Általános élénk helyeslés.) Ha ilyen korlátokat állit fel a t. törvényhozás, a t. törvényalkató, akkor annak jogosultságát senki kétségbevonni nem fogja. És ha a szabadságjogokat — mint ahogy egyéb jogok fejlődnek — fejleszti valamely törvényjavaslat és a ma benyújtott törvényjavaslat is fejlesztené a sajtójogokat is, akkor nemcsak, hogy nem gáncsolkodnánk ellene, hanem a magunk részéről is hozzájárulnánk. Hiszen ennek az oldalnak nagyszámú tagjai ültek amögött a kormány mögött, — én nem ültem mögötte, mert ellenzéki, balpárti voltam — amely meg akarta a sajtót rendszabályozni, de nem ugy, hogy egy csomó büntetőrendelkezést halmozzunk össze, mert mindenki gyanús, aki csak él és mindazt, aki gyanús, azt tartóztassuk le. De nem zárkózhatnék el a helyreigazitási jogtól sem, bár nem sok értelmét találom. A 48-as törvényhozás is már nyűgnek tekintette, de a t. igazságügyminister vívmánynak tekinti azt, amiről külföldön már régen kiderült, hogy nem válik be. Ennek ellenére is hozzájárulnék, hogyha a sajtó valakit méltatlanul megbántott, akkor ott igazítsa helyre, ahol a sértés történt. De a konzekvenczia levonásában nem mennék oly messze, mint a javaslat. Egyébként maga a minister ur is kijelentette, hogy a kártérítésről szóló szakasznál gondja lesz arra, hogy bizonyos tekintetben enyhüljenek azok a büntető rendelkezések, amelyek ehhez az intézményhez fűződnek. Ennek az egész törvénynek különben sem így kellene szólnia, hogy »törvény ' a sajtóról*, hanem : »törvény a sajtószabadságról«. (Helyes-