Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-480

i80. országos ülés 1913 november* 26-án, szerdán. 249 olyan nagy kauczió, mint a milyent azon krudélis, kegyetlen, jelentékeny vagyoni hátránynyal járó büntetések megkívánnak a minister ur szerint. Zlinszky István: Tessék a magánbecsület védelmére fölemelni a büntetést. Elnök: Kérem Zlinszky képviselő urat, ne zavarja a szónokot. Benedek János: Amikor a t. minister urnak most elmondott beszédében foglaltakra voltam bátor a visszhangot megadni, engedje meg a t. ház, hogy azokról a dolgokról is megemlékezzem, amelyekre ma nem terjeszkedett ki, amelyeket azonban mi e törvényjavaslatban igen nagy, szinte égető hiányoknak tekintünk, oly tulajdonságoknak, amelyek teljesen illuzóriusakká teszik a törvényjavaslat indokolásában foglalt azon elvet, amely szerint a javaslat ezélja a sajtószabadság biztosítása és a sajtó terén mutatkozó visszaélések megszüntetése. Hiszen merész és méltánylandó, alapjában véve helyes alapelv hangoztatásával indul útra ez a törvényjavaslat. Különösen hét nagyobb elemet különböztet meg, egy hetes beosztást látunk itt, amennyiben az indokolás rámutat arra, hogy a törvényjavaslat ezélja egyfelől, hogy a nyomtatványok terjesztésének szabadságát akarja biztosítani, erről gondoskodik az 1—19. §.; továbbá a helyreigazitási jogról kapcsolatban az okozott kár megtérítéséről szól a 20—23. §.; a sajtóval kapcsolatos veszedelmes és jogsértő cselekmények büntetéséről, t. i. a revolverezés kiirtásáról szól a 24—31. §.; azután a sajtójogi felelősség helyesebb szabályozásáról és az eljárás gyorsitásáról szól a 45—56. §., valamint a bíróságok hatáskörének, az illetékesség megállapításáról, végre a magánjogi rendelkezésekről szólnak az 57—60. §-ok. Azt hiszem, sem magam, sem t. elvtársaim nem csalódunk, ha azt állítjuk, hogy azt az intencziót, amelyet a minister ur hangoztat — ha nemcsak a szakaszok betűit nézzük, hanem a gondolatokat, amelyek ezek mögött rejlenek — nem fogja, elérni. Mert ime, itt is látjuk azt a burkoltságot, amelyet már többen felhoztak és merjük állítani, hogy a törvényjavaslat nem felel meg annak az intencziónak, amelyet a minister úr hangoztatott; csak akkor felelhetne meg rendeltetésének, hogyha a sajtótól várható feladatokkal minden tekintetben harmóniában állana. (ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A sajtó munkája nemcsak mesterség, amelyre rá kell húzni a paragrafust. A sajtó munkája mélyebben a lelkekben, az elmékben szántó oly elmealkotás, amely iránt regard-dal, megbecsüléssel kell viseltetnünk, amelyet megbecsült a czivilizált világ minden törvényhozása, anélkül, hogy kiváltságnak, privilégiumnak igyekeznék feltüntetni. , A sajtójog fejlődése, a sajtó fejlődése mi más, mint valamely gondolatnak, valamely eszmének megfelelő szép formában való megjeleKÉPVB. NAPLÓ 1910 —1915. XX. KÖTET, nése? Történhetik ez prózában, történhetik versben, csak legyen benne eszme, gondolat, — hisz nagyon sok irodalmi műben nincs — azonban a sajtó szabadságát ép azért hangoztatták azok, akik attól üdvös hatásokat vártak, mert tisztában voltak a sajtó hivatásával. Mert a sajtó volt előmozdítója, egyedüli eszköze az emberiség nagy eszméi terjesztésének. A kultúra, szabadság, az emberiség előrehaladása, a nemzetek fejlődése, különösen a mi nemzetünké a sajtójognak, a sajtószabadságnak köszönhető. (Ügy van! Élénk helyeslés balfelöl.) Hiszen már akkor, amikor sajtóról még álmodni is alig lehetett ebben a hazában, a soha törvényesnek el nem ismert czenzura grasszálása következtében mennyire tütakozott Deák Ferencz a czenzura ellen, amely a gondolatoknak csirájában való megfojtását foglalta magában. Amikor a főrendi táblán mint fait-accompli-t akarták említésbe hozni a czenzurát, Deák Ferencz lelkének egész felháborodásával tütakozott ez ellen és óvást vétetett be, hogy a magyar törvényhozás, a magyar karok és rendek soha, soha el nem ismerték törvényesnek, legfeljebb csak tűrték a czenzurát, ép ugy, mint sok egyebet, ami békót rakott nemzeti fejlődésünkre. Tudták ezt azok nagyon jól, akik arra gondoltak, hogy valaha Magyarországon lesz sajtó, lesz magyar tudomány, hogy magyar nyelven fogják terjeszteni a nemzeti kultúrát, meg a világnak mindazokat az eszméit, igazságait, amelyeket azért érleltek meg a világ nagy bölcselői, nagy lángelméi, altruistái, hogy ne csupán a maguk számára gyümölcsöztessék azokat, ne csupán annak a kis körnek számára, amelyet édes övéknek mondhattak, hanem eljuthassanak azok mindenüvé a világon, bevilágítsanak a maguk áldást osztó erejével még olyan elrejtett és lenyűgözött zugokba is, mint aminő akkortájt a mi hazánk volt. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon.) És én hálás emlékezettel gondolok a magyar testőrökre, akik első izben kezdték művelni magyar nyelven a literaturát. És ha kellő megbecsüléssel tekintek a t. igazságügyminister úrra és még vele itt ülő akadémikus társaira, mint akadémikusokra, akkor figyelmébe kell ajánlanom, amit ő nagyon jól tud, de amit feleleveníteni nem árt, hogy Bessenyeinek már testőrkorában ott lebegett elméjében a jámbor szándék egy magyar tudós társaság megállapítása iránt. Azok a testőrök, akiket azzal a czélzattal vittek fel a bécsi udvar fényébe és jiompájába, hogy az idegen fénytől és pompától elkáprázva saját hazájukról megfeledkezzenek, azok a testőrök ugyan nem feledkeztek meg azokról az egyéb várakozásokról, amelyeket hozzájok a bécsi udvar fűzött, azonban saját hazájok iránti kötelességüket igenis teljesítették. (Tetszés és taps a baloldalon.) Kern hiszem, hogy vétséget követnék el a háznak előttem nem is egészen ismert uj rendje 32