Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-480
230 480. országos ülés 1913 november 26-án, szerdán. képviselőházba küldtek, amelyet katonai őrség megszállva nem tartott (Igaz I Ugy van ! balfelől.) olyan képviselőházban küldtek, amelyben a képviselőknek bármilyen rendellenes magatartása miatt sem volt joga a palotaőrség valamely tagjának, legyen az bár tiszt, a nyilt ülésben büntetlenül lekaszabolniffegyvertelen'képviselőket, (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon. Mozgás jobbfelól) amely eljárást és amely eljárásnak a túloldal részéről történt helyeslését mi immunitásunk és a világ minden törvényhozása által élvezett immunitás teljes megtagadásának tekintjük. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mondom, ha ezek az előfeltételek teljesülnek ; ha mi a képviselőház tanácskozási szabadságának, továbbá az immunitásnak és ezáltal a jogrendnek élvezetébe visszahelyeztettünk, akkor meg fog szűnni minden akadálya annak, hogy a normális tárgyalások helyreálljanak. (Igaz! ügy van! ball elől.) Hiszen megmondta az ellenzék már régen, hogy ennek megvannak a maga tárgyi előfeltételei és természetes, hogy ezeknek a tárgyi előfeltételeknek előbb be kell következniök. Itt vagyunk ezek nélkül is, teljesíteni a magunk ellenőrző kötelességét ; bejöttünk ebbe a házba, mert itt nekünk is van egy kis helyünk. (Felkiáltáso 1 : jobbfelól : Hogyne !) Kún Béla : Azt szeretnék, hogy ne legyünk itt ! (Folytonos zaj a jobb- és a baloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Benedek János : Ha az erejében elbizakodott és erősebb mostohatestvér a gyengébbet ki is veri a szülői házból, azért mégis kötelessége annak, a házi tűzhelyet igazán szerető volt családtagnak visszatérni a házi tűzhelyhez akkor, amikor ég annak a teteje, amikor annak megmentésére kell sietni, (ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) De vissza kell térnie és visszatér a jó érzésű családtag akkor is, ha betegen fekszik kedves gyermeke, akit talán még meg lehet menteni az életnek. Visszajöttünk mi is, hogy á dédelgetett beteg gyermeket, ha lehet, tőlünk telhető lelkesedéssel. mentsük meg és visszaadjuk az életnek, mert a sajtószabadság ennek a hazának, a haza legjobbjainak elméjéből kiröppent oly alkotás, oly dédelgetett gyermek, amely megszületett 1848 márczius 15-én és amelyet fentartani a jövő számára, épségben megőrizni, hazafias, szinte becsületbeli kötelességünknek tartjuk. (Igaz ! ügy van ! a ház minden oldalán. Taps a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ez hozott vissza bennünket és azt hiszem, hogy a t. igazságügyminister ur ezt a szempontot is méltányolni fogja és nem szükséges bennünket kigúnyolni azért, mert állítólag vagy a minister ur felfogása szerint szakítottunk a »soha-sohasem« jelszóval, amelyet különben magam részéről nem mondtam, nem is hallottam, hogy valaki azt mondotta volna, hogy soha vissza nem fogunk jönni ebbe a házba és ezért az ellenzék gúnyra okot nem szolgáltatott. Hiszen az igazságügyminister ur alapjában véve rendk : vül komoly egyniségét van szerencsém ismerni. Csodálom a jó kedvet, azt a derűt, humort, amely elömlött mai beszédén. Nem tudom, nem annak a jókedvnek folytatása-e az, amely pl. tegnap este egy banketten keletkezett. (Mozgás.) De az bizonyos, hogy a t. minister ur ugy tett, mint a hogy a banketteken szokás, dus lakomákon, hivatalos áldomásivásokon, ahol sok minden dologról történik megemlékezés, sziporkázó lelkes felköszöntők hangzanak el, végül valamely jólelkű urnak eszébe jut a sajtó is és arról is megemlékezik, a sajtó munkásaira üriti jjoharát. Ilyen politikai bankett az, amely a hatalom asztala körül most lezajlik és amelyet a nélkülözők, az éhezők, az országból kivándorlók százezrei talán irigykedve, elkeseredve, sokan fogcsikorgatva szemlélnek. E banketten is nagyon sok megemlékezés történik, ösi szokás szerint megemlékeztek a legelső magyar emberről, akinek szent és sérthetetlen személyét, valamint a monarchikus államformát úgyszintén a király személyét érintő bűncselekményeket az 1913. évi XXXIY. t.-cz. kiemelte az esküdtszék hatásköréből. Megemlékezés történt magáról az esküdtszékről, amelyet ugyancsak kiforgattak a sarkaiból; megemlékezés történt nem is régen, a napokban, a vármegyei választott tisztviselőkről, ugy, hogy a választott alispánra nemcsak a választási időtartam legvégsőbb határáig mondtak áldomást, de meg is toldották azon túl is egy esztendővel. (Ugy van ! Derültség és taps a balés szélsőbaloldalon.) Es végül, mikor mindezek az áldomásköszöntők elhangzottak, rákerült a sor a sajtóra is, csakhogy ez az áldomásköszöntő csakugyan olyan, hogy abban nincs köszönet. Erre elmondhatjuk hogy »Adtál Uram esőt, de nincs benne köszönet!« Hiába mondja az igen tisztelt igazságügyminister ur, hogy ugyanaz az alapelv vezérelte ezen javaslat megalkotásánál, amely az emberi jogok deklarácziójának megalkotóit vezette, ugyanaz a kiindulási pontja, onnan vette mindjárt az első szakaszt is, hiszen innen meritett tulaj donképen a sajtószabadságot biztositó 1848. évi XVIII. t.-cz. is, amidőn azt mondta, hogy »gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölhetk, de a visszaélések ezzel a szabadsággal büntettetni fognak. Ebből kifolyólag egyik előttem szólott igen tisztelt képviselőtársam, Pető Sándor barátom még azt a humoros vádat is kovácsolta a minister ur ellen, mintha őt forradalmi tendencziák vezetnék. Én igazolom, hogy őt nem vezették forradalmi tendencziák (ügy van I baljelől.), mert az ilyen ténykedést nem forradalomnak szokták nevezni, hanem inkább ellenforradalomnak. Hogy pedig forradalmi tendencziája volna, vagy forradalmi eszméi volnának a többség által annyira üdvösnek hangoztatott törvényjavaslatnak, az épen olyan jogosulatlan feltevés, mint mikor Cserny Károly igen tisztelt képviselőtársam a túloldalról megvádolja az ügyvédi kamarákat, különösen a budapesti ügyvédi kamarát épen ezen
